A történet 2016 őszén kezdődik. YuSeo az egyetem mellett staffosként dolgozik, ahol barátságba kerül a BTS tagjaival. Egyikük iránt gyengédebb érzelmeket táplál, de történik valami, ami megváltoztatja ezt. Valaki reménytelenül szerelmes, miközben má...
Két napja utaztunk el, és már nagyon hiányzott. Alig vártam, hogy felhívhassam valahogy, de mindig együtt voltunk. Nem akartam, hogy a srácok tudjanak erről. A harmadik napon Taehyung, aki a szobatársam volt, elment Jimin-nel valahová, és én egyedül maradtam végre. Izgatottan kerestem ki YuSeo számát, majd rányomtam a hívás gombra. Néhány kicsengés után álmos hang szólt bele.
- Tessék ...
- Én vagyok az, JungKook. Aludtál? – és akkor néztem az órát. Basszus, Jakarta-ban két órával hátrébb vagyunk, tehát otthon tíz óra is elmúlt.
- Nincs semmi baj, csak sokat tanultam és elfáradtam.
- Ne haragudj, hogy felébresztettelek. Csak .... semmi.
- Minden rendben van? Olyan zavart a hangod.
- Igen .... Nemrég ért véget a próbánk, lehet azért vagyok még szétszórt. És veled?
- Jövő héten vizsgáim vannak, állandóan tanulok. Az ösztöndíj miatt muszáj, hogy jól sikerüljön.
- Akkor .... nem is zavarlak. Ne haragudj tényleg, hogy felébresztettelek.
- Nem baj. Holnap szorítok nektek. Jó éjszakát!
- Aludj jól .... – és álmodj velem tettem hozzá magamban.
- YuSeo -
Egy hét után alig vártam már, hogy mehessek az ügynökségre. Hiányoztak a srácok, szerettem volna már beszélgetni HoSeok-kal és JungKook-kal. Jó volt velük mindig ökörködni, és mellettük sosem éreztem magányosnak vagy szomorúnak magam.
Egyetlen dolgot nem tudtam magamban tisztázni. Hogy Jimin hiányzott-e. A korábbi lángolás már nem volt meg iránta, ami az erőszakos közeledésének köszönhető, de még mindig megdobogtatta a szívem, ha megláttam. Tudtam, hogy el kell felejtenem, azonban ez nem ment olyan könnyen.
- Szia YuSeo! – kapta el vállam HoSeok, kirántva ezzel gondolataimból. – Ugye hiányoztunk?
- Persze, hogy hiányoztatok – válaszoltam nevetve.
- Hoztunk neked egy kis ajándékot – és én máris hátratett kezét vizslattam. – De ennek ára van ám. Csak egy pusziért kapod meg.
- Nem is tudom – vágtam gondolkodó fejet – Talán nem is ér meg egy puszit az ajándék.
- Tudom, hogy kifúrja az oldalad a kíváncsiság – és szép lassan előrenyújtotta kezét. – Mintha úgy emlékeznék, hogy ezt a fajtát nagyon szereted – ezzel egy gyönyörű dobozt adott kezeimbe.
- Csak nem .... marcipános csoki? – mondtam ámulva, ahogy levettem a doboz fedelét, és rácsodálkoztam az egyesével becsomagolt, ízlésesen elrendezett bonbonokra. – Szóval fel akartok hizlalni? – néztem rá sunyin. – Hogy fogok majd kinézni, ha mindet felfalom – sóhajtottam.
- Te akkor is nagyon csinos leszel – szólalt meg halkan JungKook, és az egyértelmű bókra felkaptam a fejem. Tekintetem találkozott az övével, és mindketten belepirultunk a kijelentésbe.
- Köszönöm nektek – és gyorsan mindkettőjüknek adtam egy puszit az arcára. A fiúk egymásra néztek, majd JungKook akadozva szólalt meg.
- A-azt csak hyung hozta .... én még nem .... nem adtam oda az ajándékod.
Ha lehet, akkor most én jöttem piszkosul zavarba. Hogy is gondoltam, hogy ketten hozták a csokis dobozt? Lopva sandítottam JungKook kezére, és láttam, bizony ő is szorongat benne valamit. A fiú észrevette, merre irányult tekintetem, ezért felém nyújtotta kis csomagját.
- Én .... ezt hoztam neked – s miközben átvettem, egy pillanatra összeért kezünk. Mintha áramütés szaladt volna végig rajtam, míg hirtelen el nem rántotta tőlem.
- De ugye te nem csokit hoztál? – kérdeztem nevetve, próbálva oldani a kialakult zavart helyzetet. Amikor kibontottam, egy kis faragott elefánt nézett szembe velem, hátán gyönyörűen hímzett takaró, melynek közepén egy szív volt. Ez .... ez csak véletlen lehetett, biztos nem volt másmilyen.
- Nem tetszik? – érdeklődött aggódva a fiú.
- De, gyönyörű. – és tekintetemet arcára vezettem, amelyen megkönnyebbülés futott végig. – Nagyon köszönöm. És mert az előbb olyan béna voltam, most ezért megkapod a neked járó puszit.
Felpipiskedtem, ő egy kicsit lehajolt, és én arcára nyomtam ajkaimat. Egy pillanatra megfogta derekamat, s éreztem, hogy keze nyomán forróság terjed szét. Mi van velem? Zavartan léptem el tőle, s ha lehet, ő még zavartabb volt.
- Khm .... mennünk kell, JungKook-ah – szólt az idősebb, majd a gyakorló felé irányították lépteiket.
Egy darabig álltam a folyosón, próbáltam értelmezni az előzőeket, majd az öltözőbe mentem, hogy eltegyem az ajándékokat. A csokiból muszáj volt egyet megkóstolnom, s miközben a mennyei ízt éreztem a számban, az elefántot nézegettem.
JungKook mostanában olyan furán viselkedik. Vagy csak velem? Ez az apró ajándék annyira kedves volt tőle. Miért vett olyat, ami megmarad? Direkt ezt akarta? Hogy valamiről eszembe jusson, ha ránézek? De miért kellene, hogy eszembe jusson? Hiszen majd minden nap találkozunk. Az elefánt hátán lévő kis takarót vizsgálgattam, és a közepébe hímzett szív jelentését próbáltam megérteni. Nem volt másmilyen vagy direkt ilyet akart adni? De ebben az esetben valamit próbált velem közölni. És ekkor rájöttem. A zavart viselkedése mostanában, a telefonhívása, a pirulása, és a burkolt bókja .... az nem lehet. JungKook .... érez valamit .... irántam?
Szegény JungKook, milyen zavarban lehetett .... A viselkedése most már YuSeo számára is feltűnik. Mi fog történni, hogy kiderüljenek az érzések?
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
