A történet 2016 őszén kezdődik. YuSeo az egyetem mellett staffosként dolgozik, ahol barátságba kerül a BTS tagjaival. Egyikük iránt gyengédebb érzelmeket táplál, de történik valami, ami megváltoztatja ezt. Valaki reménytelenül szerelmes, miközben má...
Gépiesen álltam fel, a levelet zsebembe gyűrtem és csak vittek lábaim. Valamerre. Órákig bolyongtam a városban, nem tudom merre jártam, folyamatosan Yu járt az eszemben. Miért kellett így történnie? Miért nem érdemlem meg a boldogságot?
A dormba lépve a srácok arcára fagyott a mosoly, ahogy engem megláttak. Bizonyára szívem minden bánata, fájdalma az arcomra volt írva.
- Történt valami, JungKook-ah? – kérdezte bátortalanul NamJoon.
- Elment .... YuSeo elment .... – nyögtem ki. Tanácstalanul néztek egymásra, mire elővettem a levelet és az asztalra tettem. – Ennyit hagyott maga után.
Mire a végére értek, Jimin átölelt vigasztalni próbált, hogy Byul biztosan tud valamit, majd megkérdezi.
- JungKook-ah .... most mit fogsz csinálni?
- Nem fogok beletörődni. Meg fogom keresni.
A szobámba mentem, és ledőltem az ágyra. Behunytam szemem, hogy magam elé idézzem arcát, hangját, csilingelő nevetését, és ekkor a visszafojtott könnyeim előtörtek.
Soha nem gondoltam, hogy valaha is elválunk egymástól, én vele akartam leélni az életem. Szeretem őt, és nem fogok belenyugodni abba, hogy így történt. YuSeo, szerelmem, meg foglak keresni .... Nem szökhetsz el előlem ....
Két nap múlva felkerestem a kezelőorvosát, hogy megtudjam, pontosan mi történt.
- Nézze, kedves JungKook, a hölgy kifejezett kérése volt, hogy nem mondhatok semmit.
- Kérem, tudni akarok az állapotáról mindent. Tudni akarom, valóban végleges-e, vagy talán valamiféle gyógymód mégis van. Hiszen olyan fejlett az orvostudomány ....
- Nos, van – felkaptam fejem, talán mégis van valami remény? – Létezik egy rehabilitációs módszer, de .... a barátnője nem vállalta.
- Nem vállalta? Miért?
- Van egy terapeuta, aki kiváló eredményeket ért el hasonló betegeknél. Ezt elmondtam, de lemondott a kezelésről.
- De miért?
- A terapeutához el kellett volna mennie. A biztosítása nem fedezi a gyógyítási költségeket, szállást, utazást.
- Hol van ez az ember?
- Svédországban.
- Dr. Kwon, kérem mindent mondjon el. Ön szerint van remény arra, hogy ez az ember meg tudja gyógyítani?
- Nos, én úgy hiszem .... igen.
- Csak ezt akartam tudni – és máris körvonalazódott egy terv fejemben. Nem fogom tétlenül nézni, hogy YuSeo önfejűen egyedül döntsön a kettőnk sorsáról.
Az elkövetkező hetek lázas telefonálással, levelezgetéssel teltek, mire végre megállapodtam dr. Nils Anderson-nal, aki vállalta a barátnőm gyógyítását. Megvettem egy kisebb földszintes házat, melynek átalakítását apám felügyeletére bíztam, hogy kerekesszékkel lehessen benne közlekedni. A három szobából egyet meghagytam hálónak, egyet vendégszobának, egyben pedig dr. Anderson utasításai szerint tornaszobát hoztam létre. Már csak egyetlen egy dolog maradt hátra. Meg kell találnom YuSeo-t.
- YuSeo -
Az élet sokszor húzza keresztül terveinket kegyetlenül. Én sem így képzeltem, hogy tolókocsiban fogom leélni az életem, magányosan. Mert a döntésem azt jelentette, soha többé nem fogok tudni anélkül közlekedni. Bár Byul kézzel-lábbal tiltakozott, mégis úgy gondoltam, ez a helyes megoldás. Nem akartam senkinek terhére lenni, nem akartam kiszolgáltatott helyzetbe kerülni, és csak várni, hogy valaki majd néha szánalomból rám nyitja az ajtót. Idővel úgyis ez lett volna.
Keserű és fájdalmas döntést hoztam, amikor megírtam JungKook-nak azt a levelet. Vajon megérti, hogy miért teszem ezt? Nem akarhatom, hogy feladja az álmait, mert velem kell foglalkoznia, és nem akarom, hogy szégyenkezzen, mert egy nyomorék lány a barátnője.
Dr. Kwonnal megbeszéltük, hogy nem vállalom a kezelést. Nem tudom vállalni. A különleges bánásmódot a kórházban, mint megtudtam, JungKook-nak köszönhetem, aki fedezte a VIP ellátás plusz költségeit. A terapeuta, akit a doki ajánlott, Svédországban él. Hónapokig, talán egy évig is ott kellett volna élnem, és saját költségemen, mert a biztosításom nem fedezi az ilyen jellegű kiadásokat. Nekem nincs erre pénzem, azt pedig nem várhatom el a barátomtól, hogy ezt a horribilis összeget is állja.
Ajánlott egy bentlakásos intézményt HoengSeong-ban, ahová elfogadták a jelentkezésemet. Minden papír a kezemben volt, csak meg kellett várnom, hogy a srácok hazaérjenek a turnéról.
Mikor JungKook belépett az ajtón, szívem őrült kalapálásba kezdett. Hónapokig voltam kómában, nem láthattam, és megrémültem mennyire sovány, mennyire nyúzott az arca. Sírva borult ágyam mellé, és tudtam, most nekem kell erősnek lennem. Egész délután velem maradt, és amikor fel akart ültetni az ágyban, azt mondtam jobb így fekve, hiszen nem tudtam volna a lábaimmal feljebb tornászni magam. Akkor mindenre rájött volna.
Megígértem, hogyha hazajutok, finom ételeket készítek neki, hogy újra formába lendüljön, mert féltem attól, nem lesz ereje a rengeteg fellépéshez, gyakorláshoz. Egy hosszú csókban forrtunk össze, és nem sok hiányzott, hogy elsírjam magam. Csak még egy kicsit hadd legyen enyém, még utoljára hadd érezzem ölelő karjait ....
JungKook igen komolyan elhatározta magát, vajon sikerrel jár-e majd .... ? YuSeo pedig jól tette, hogy elmenekült?
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
