𝚃𝚘𝚡𝚒𝚌 //𝙼𝚅 𝙸.//

|| Meglepetés

2019. December 24.
Monte-Carlo, Monaco

Max lassú cirógatására ébredtem. Kellet pár másodperc, hogy észhez térjek, azután próbáltam kinyitogatni a szemeim, de nem ment egyszerűen. Mintha ólom lett volna a szememen, valahányszor kinyitottam, azzal a lendülettel csukódott vissza. Max ajkait halk nevetés hagyta el, ami miatt elmosolyodtam.

- Ne nevess! — kacagtam kissé rekedtesen. — Nem bírom nyitva tartani a szemem!

- Azt látom.

- De próbálkozok. — jegyeztem meg.

- Azt is.

- Verstappen! — emeltem fel a hangom.

- Vettel! — utánzott.

- Hagyjuk. Nem bírok veled! — húztam jobban magamra a takarót és hátat fordítottam neki. — Mennyi energiád van Jóisten..

- Hááát.. — terült el az ágyon felöltözve, vagyis elég itthoniasra vette a figurát. Fekete póló és szürke melegítő a hatalmas Verstappen kollekcióból. Néha már a sírba kerget vele. Van hogy, alig bírom leszedni róla azokat, amikor mosnom kellene. — Ma lesz Szenteste drágám! — azonnal kipattantak a szemeim. HOGY FELEJTHETTEM EL?

- Mi van? — Max próbált egy puszit adni a vállamra, de pont akkor felültem, így meghiúsult a terve.

- Komolyan mondom. — fogta meg a derekam. A hirtelen felülés miatt borzasztóan megszédültem és rám jött a hányinger is, amit hányás követett. Öklendeztem egyet, de kapcsoltam és a szám elé tettem gyorsan a kezem, majd rohantam a fürdőbe. Az ajtót becsaptam, de ez sem akadályozta meg Maxot, aggódva utánam sietett. Amikor beért a fürdőbe, akkor kezdtem bele a rókázásba, amitől rettentően tartottam, így meg elég kellemetlen volt, hogy Max előtt kellett. Max azonnal leguggolt mögém és megfogta a hajam, egyik tenyerét a vállamra helyezte, ugyanis tudta, hogy egy hányó embernek nem esik olyan jól, ha ölelgetik vagy hasonló. A zokogás is rám tört, de úgy rendesen.

- Nyugi, kicsim. — lágyan csitítgatott. — Nyugalom, drágám. — szerintem nagyon rossz érzés lehetett így látnia, de sajnos ezen nem tudok változtatni.

Lassan elkezdett kiürülni a gyomrom tartalma. Miután befejeztem, gyorsan lehúztam a vécét, majd még a vécé felé hajolva zokogtam. Max azonnal átölelt, szegény nem tudta, hogy mi a bajom. Nagyon aggódott. Nyugtatgatott, halkan csitítgatott, de hagyta, hogy kisírjam magam. Mindvégig a karjaiban tartott, egy pillanatra sem engedett el. A könnyem kezdtek elfogyni, a remegésem is csillapodott, majd elmúlt.

- Megmosom a fogam.. — bújtam ki az öleléséből, majd lehajtottam a vécé tetejét.

- Ha nagyon szeretnéd.. — lassan felálltam és a mosdókagylóhoz sétáltam, nagyon rossz volt a tükörbe nézni. Kisírt szemek, feldagadt, elkeseredett, piros arc. Max is lassan mellém sétált és Ő is a tükörbe nézett, ahol engem figyelt aggódó szemeivel. A fogkefémre nyomtam egy borsó szemnyi fogkrémet, majd elkezdtem mosni a fogam. Max a derekamra helyezte a kezét és lassan simogatni kezdett. Fogmosás közben tanulmányozni kezdtem a fürdőszobai bútoron lévő dolgokat, szépen haladtam sorba, amikor Max oldalán megakadt a szemem a hajnyíró gépén. Akkor elmosolyodtam, amit Max is észrevett és Ő is arra a tárgyra nézett és egy kacagás hagyta el a száját. Tegnap megnyírtam szegényem. Nem nagyon akarta, de már elég nagy volt a haja. Elől meghagytam a megszokott oldalra simított hosszabb részt, inkább körülötte és hátul nyírtam meg.