𝚃𝚘𝚡𝚒𝚌 //𝙼𝚅 𝙸.//

|| Mély álom

2019. Október 1.
Monte-Carlo, Monaco

• Az élet szokásához híven, szereti megszopatni az embereket ott ahol csak tudja. •

Fáradtnak és kimerültnek éreztem magam. Mindehol a rideg sötétség vett körbe. Ezt az állapotot néha megtudnám szokni, hogyha elfáradok. Békét nyújtott ez a hely. Csendet, nyugalmat. De egyedül voltam. Éreztem, hogy testem mozog, de ez az önkívületlen állapotban lehetetlen. Senki sem volt mellettem. Megijesztett. A sötétségben hang foszlányokat hallottam. Felismerhetetlent.

- Mikor ébred fel?

Arra sem emlékszem, hogy mi történt. Meghaltam vagy mi a fene? De akkor nem tudnák ilyenkre gondolni. Jelen pillanatban a nevemet sem tudtam. Anne? Ha tippelnem kellene. Leírhatalan, elmondhatatlan érzés, mintha csak úgy lennék. Lebegnék két világ között. Érzem, ahogy összeakarnak nyomni. Súly nehezedik rám fájdalommal..

M a x  V e r s t a p p e n

Lábammal idegesen doboltam a csempén és csak az előttem fekvő Heddára tudtam gondolni. Enyhe gyomormosással kezdődött, majd infúziókkal és erős gyógyszerekkel. Kómában tartsák a biztonság kedvéért, mert akkor a teste nem úgy reagál mint, mikor éber lenne.

- Hozzunk valamit? — helyezte a vállamra Charles a kezét. Felé kaptam a fejem kiugrasztva a gondolataimból.

- Nem kérek semmit.. — fordultam vissza és ujjaim Hedda kezére fontam.

- Haver.. — lépett el Charles — Pihenned kell. Menj le és vegyél valamit. Kettő napja ki sem mozdultál innen. — rázta meg letörten a fejét.

- Minden rendben van velem. — néztem komolyan rá.

- Dehogy van minden rendbe veled! — csattant fel — Ne hidd már el ezt a badarságot. — nézett rám csalódottan. — Gia és Cate beül, addig te eljössz velem.

- Bármikor felkelhet.

- Megértené, hogy két nap után kimész levegőzni. Amúgy is, ennyi kávétól amit a két nap alatt megittál csodálom, hogy szívrohamot nem kaptál eddig.

- De csak fél óra! — kötöttem a lelkére. Charles bólintott, felálltam a székből és kimentem a kórteremből. Charles követett és maga után becsukta az ajtót.

- Váltás. — nézett a lányokra Charles akik, fellélegezve vették tudomásul, hogy végre kiléptem a „barlangból".

Vettünk két nagyon rossz ízű kávét a kávé autómatából és lementünk a kertbe. Egy fa alatti padra ültünk le.

- Mit mondtak az orvosok? — merengtem magam elé, majd egy pillanatra Charlesra pillantottam.

- Csak annyit, hogy kómában tartsák még az állapota nem javul. — lassan hátra dőlt és szólásra nyitotta a száját. — Nagyon túl adagolták. — szemeim lesütöttem és ökölbe szorítottam a kezem.

- Tudod.. — kezdtem el, megköszörültem a torkom majd folytattam — Mielőtt hozzátok értünk, csúnyán összevesztünk. — Charles érdeklődő pillantásokat küldött felém, utalva arra, hogy folytassam. — Azt hittem, hogy elfelejtette a születésnapom és megharagudtam rá. Bármit csinált én belekötöttem és rossz dolgokat vágtam a fejéhez. — egy nagy sóhaj kiséretében Charlesra pillantottam, akinek arcán a semlegesség tükrözödött vissza.