𝚃𝚘𝚡𝚒𝚌 //𝙼𝚅 𝙸.//

|| Zwei Streifen

Két csík ||

2019. December 5.
Heppenheim, Németország

Nem telnek el úgy órák, hogy ne rázna ki a hideg vagy éppen ne jönne rám a hányhatnék. Az elmúlt két hétben a megszokottnál ingerlékenyebb voltam. Mindenbe belekötöttem, Maxel nagyon sokat veszekedtem emiatt, ezért jobbnak láttam, ha hazajövök egy kicsit áhitott szülői otthonomba.

Németországban már havazik, így szinte az élet több területen felpezsdült. Az utakon nem lehet közlekedni, ugyanis mindenki rohan vásárolni jobbnál, jobb karácsonyi ajándékokat. Az emberek már díszítik a házaikat kívülről-belülről. Az adventi koszorúk is előkerültek. Na, meg persze az esti adventi vásárok, ahol minden fajta finomsággal tömheted magad a karácsonyi ünnepekben. A forralt borok és kakaók is a top listán állnak az ünnepen. Nem csak vásárokban, hanem otthon is készítik az emberek.

- Felkelni álomszuszék! — rántotta le rólam valaki a takarót, aminek következtében reszketni kezdtem. Hunyorogva figyeltem a mellettem álló embert, aki Melanie volt, hát ki más lett volna.

- Mi bajod van neked? — dörzsöltem meg a szemeim, majd a takarót visszarántottam megamra.

- Nincs semmi bajom. — rántotta meg a vállát. — Megyünk vásárolni. Tíz perced van! — szólt rám katonásan. Álmosan bólintottam, de már csak azt hallottam, hogy maga után becsapja az ajtót. A telefonomért nyúltam és megnéztem az időt. 11:34. Mivel, hogy az éjszakán sem volt valami fényes a rosszullétek miatt, így nem aludtam olyan sokat, hogy tűrhetően nézzek ki.

Felkeltem, megmosakodtam. Elmentem a mosdóra, végeztem a dolgom, miközben megakadt a tekintetem a menstruációs naptáromon. A vér is megfagyott bennem, mikor az üres rublikákat néztem. Remegő kézzel hátra lapoztam egyet az előző hónaphoz és akkor szembesültem azzal, hogy kurva nagy a baj, mivel minden rublika üres volt. Nem mertem már semmire sem gondolni ezek után.

Önkívületi állapotban öltöztem fel. Az emeleten rohangáltam fürdőről, fürdőre terhességi teszt után kutatva, de eredménytelenül. Egy könnycsepp gördült le az arcomon és elkeseredetten ültem le a lépcsőre. Nem lehetek terhes!

- Hedda! — a gondolat menetemből Stefanie ugrasztott ki, mikor felkiálltott az emeletre.

- Megyek.. — letöröltem a könnycseppet az arcomról és lementem az emeletről. Próbáltam a legjobb mű mosolyom elővarázsolni, és megcsillogtatni színészi tudásom.

Anya a kanapén ült és a híreket nézte. Melanie az ablak előtt állt és a hóesést figyelte. Stefanie a kabátját rángatta magára.

- Jó reggelt! — Stefanie és anya csak mosolyogva biccentettek, Melanie pedig egy szemforgatással hagyta ezt rám.

- Hölgyeim! — pattant fel vidáman anya a kanapéról és kikapcsolta a tévét. — Menjünk vásárolni! — tapsikolt, majd ő is öltözni kezdett a meleg ruhákba. Felvettem a csizmám és a kábatom, a sálam a nyakam köré csavartam és kisiettem a házból, mert szinte fojtott a légkör. A csizmám tetejét jócskán fedte a hó. Elgondolkodva néztem a havazó tájat, mikor valaki hátba vágott.

- Olyan vagy, mint egy bamba birka. — állt meg mellettem Melanie. — Minden oké? — fürkészett hozzá képest aggódóan.