𝚃𝚘𝚡𝚒𝚌 //𝙼𝚅 𝙸.//

|| Úton

2019. December 15.
Párizs, Franciaország

- Nem gondolkoztatok még azon, hogy miért van ilyen későn a díjátadó? — ért mellénk Charles a bőröndjét maga mögött húzva. Megpillantva a barátnőjét halványan elmosolyodott és belepuszilt a hajába. Max a csomagtartóba pakolta a csomagokat, mikor Charles ideért, a csomagját odatolta Max, pedig betette a többi közé. Most Max autójával mentünk egyenesen Franciaországba, az év végi díjátadóra. Elég hosszú idő lesz, á csak úgy 8 óra. Semmi baj.. Nem tudom melyik ötlete volt, de ha megtudom kivágom az ablakon. Max és Charles még egy darabig beszélgetett arról, hogy mikor álljunk majd meg és, hogy hol? Gigi érdeklődően rám emelte kék íriszeit és megragadta a karom.

- Beszállás csajszi! — nevetgélt, majd kinyitotta a hátsó ajtót és benyomott rajta. Nevetés hagyta el a számat, majd a hátamon lévő táskát a lábamhoz ejtettem.

- Nem fog hiányozni Napo? — bigyesztettem le az ajkaim, mire elcsüggedve nézett rám.

- De nagyon.. — motyogta szomorkásan, erre Charles bevágott egy rekesz energia italt az ölünkbe. Megrökönyödve emeltem le magamról. Charles persze, hogy röhögött ezen, majd beszállt az anyósülésre.

- Ő volt valaha egyszer is normális? — kérdeztem megdöbbenve Gigitől és leszedtem magamról az energia italokat. Gigi mosolyogva a fejét rázta, Charles pedig kíváncsian hátra fordult.

- Én? — mutatott önelégülten magára. — Mindig. — szemei pajkosan csillogtak, homlokon csaptam magam és felsóhajtottam. Ezután Max is beszállt a kocsiba és lassan elindultunk, ezzel a hosszú úttal szembe nézve.

Zenét hallgattunk, beszélgettünk, egyfolytában nevettünk. Az elején még a monacoi és dél-franciai tájban autókáztunk, de mikor már egyre északabra merészkedtünk az idő is változott. Hatalmas szemekben havazott és az úton is lassabban haladt a forgalom. A fákat a rájuk nehezedő hóréteg fedte, aminek a látványa eléggé téliessé varázsolta ezt az utat.
- Hogy basznák meg.. — zsörtölődött Max az erős havazásra.

- Mit gondoltál? Jössz és majd letérnek az útról, hogy elengedjenek? — forgatta meg a szemét Charles, aki néha ébren volt, néha pedig az igazak álmát aludta. — Esetleg vörös szőnyeget is lecsapjak eléd vagy mi? — nevetett fel.

- Bazdmeg Charles! — nevetett a holland. A kettőjük tárgyalásán jól elszórakoztam. Gigi pedig megállás nélkül magolt. Mióta elindultunk azóta a tételek és a tankönyvek a kezébe dermedtek. Körübelül három órája már ugyanígy ül.

- Most mit tanulsz? — hajoltam mellé érdeklődve és a vállára döntöttem a fejem.

- Fincsi médiatudományi marketinget.. — sóhajtott fel fáradtan, én pedig furcsa pillantásokat intéztem a sok tételhez. Gigi szemeivel leterhelten nézett ki az ablakon, mikor rácsodálkozott a havazásra. — Úristen azt se vettem észre, hogy havazik! — csattant fel mérgesen önmagát ostorolva, hogy belefeledkezik a tanulásba. Charles kíváncsian fordult hátra, hogy megnézzen minket, hogy boldogulunk.

- Remélem nem egy kővé dermedt Giadat veszek ki a kocsiból az út végére.. — nézett le hitetlenkedve a tengernyi tétel mennyiségre. Gigi jót kacagott ezen és egy puszit nyomott Charles homlokára, aki egy elégedett kisfiús mosollyal visszafordult és tovább folytatta az okoskodást Maxel szembe. Mosolyogva megráztam a fejem és újra Gigire szenteltem a figyelmem.