𝚃𝚘𝚡𝚒𝚌 //𝙼𝚅 𝙸.//

|| Ex barátnő és a sógor

2019. Október 30.
Maastricht, Hollandia

- Fejezd be.. — motyogtam álmossággal teli hangon a hollandnak, mert most piszkálódó kedvében volt.

- Nem, nem Heddám! — pöckölte meg újra az arcom, amihez oda is kaptam takarásként.

- Annyira idegesítő egy ember vagy! — morogtam majd, fújtatva felé fordultam. Elérte a célját, mivel felkeltem, de párszor meghunytam a szemeim.

- Sokan mondják. — töprengett el.

- Túl jól kiismertek. — bólogattam bőszen.

- Nem mindenki. — alkaljára könyökölt majd, felém tornyosult. — Kelj fel! — hirtelen az arcomhoz hajolt és megnyalta az orrom hegyét.

- Így elég nehéz lesz Verstappen. — magyaráztam unott hangnemben.

- De nem fogsz felkelni mert, egy lusta nőszemély vagy! — szemében gyermeki huncutság csillant meg, amitől akaratlanul is elmosolyodtam. Gyorsan elheseggettem ezt a mosolyt mert, eszembe jutott amit mondott a jó előbb.

- Hogy is mondtad? — rebegtettem a pilláim értetlenül.

- Hááát, úúgy.. — nézett fel a plafonra. — hogy lusta vagy. — az ágyékát és a combját rám eresztette, súlyt helyezve a hasamhoz.

- Igen? — néztem rá meglepetten. — Te meg egy rohadt nehéz valami vagy.. — próbáltam ellökni magamról, de megsem lehetett mozdítani. — Maxie.. — kérleltem, becézgetve.

- Maxie? Azt hiszed, hogy ezzel megvehetsz? — lassan a fedetlen mellkasát is nekem nyomta.

- Gonosz vagy! — fújtam ki egy nagy adag levegőt amit kipréselt belőlem,

- Egy feltétellel szállok le rólad! — nézett rám komolyan.

- Most minden létező piszkos gondolat megfordult a fejemben.. — néztem gyanakvóan.

- Esetleg arról is lehet szó..

- Max! — csaptam a vállára. — Mondjad már! — vártam a mondanivalóját türelmetlenül.

- Szeretném ha elmennénk a városba, vihetnénk Bluet és.. — lassan elakadt majd, féltékenyen bámult rám. Én vigyorogni kezdtem ezen.

- És az egyetlen, de egyetlen aranyos kis öcséd? — szemeim körül nevető ráncok jelentek meg, próbáltam komoly maradni visszafogva a vigyorgásom.

- Igen, őt. — bökte ki végül.

- De előbb le is kell szállnod rólam. — pöcköltem meg az orrahegyét.

- Nem hiszem, hogy lefogok. — rázta meg a fejét, majd arcára egy perverz vigyor ült ki.

- Nincs türelmem hozzád.. — sóhajtottam unottan.

- Akkor keress, mert délnél hamarabb nem fogunk innen kikelni! — vadul az ajkaimra tapadt és tenyerét a pólóm alá csúsztatta. Kicsit eltoltam magamtól, Ő pedig sóvárogva nézte az ajkaim.

- Mi az? — nézett rám értetlenül.

- Mindig én vagyok alul! — néztem rá durcásan.