𝚃𝚘𝚡𝚒𝚌 //𝙼𝚅 𝙸.//

|| Anya

2019. December 24.
Nizza, Franciaország —> Heppenheim, Németország

A repülőtér mosdójában keserűen néztem a tükörbe. Olyan voltam, mintha nem is élnék, bár egy részem már meghalt. Körülöttem bárki észlelhette a feszültséget, haragot, talán még a megszenvedt "lelkemet" is.

Megmostam a kisírt szemeimetnés a piros árnyalatú arcom, majd egy papírtörölközőben megtöröltem.

A mosdót elhagytam és a kijelölt várakozó helyre mentem. Levetődtem az ablakhoz leközelebbi szabad székre és szétterültem azon. A fejem hátradöntöttem a szék háttámlájának és a napszemüvegem feltettem az orrnyergemre.

A taxiban végig sírtam, szegény sofőr el sem tudta képzelni, hogy mi a baj. Amikor megérkeztünk a repülőtérre, szinte futottam, hogy megvegyem a jegyem és leadjam a bőröndöm, majd elérjem a becsekkolást. Csak haza akarok érni. Minél hamarabb.

Előhalásztam a telefonom a táskámból, akkor láttam mennyi nem fogadott hívásom van Maxtől, Sophietől és Victoriatól. Egy keserű mosollyal az ajkaimon, nyitottam meg Victoria üzenetét.

Victoria

Szia
Hallottam, hogy mi történt és nagyon-nagyon sajnálok mindent. Max-ről ne is beszéljünk, nagyon mérgesek vagyunk rá.
Elhiszem, hogy kell idő neked és teljesen megértem azt is, ahogy erre reagáltál. Én is hazamennék anyához.
Anya, Tom és én nagyon szeretünk Hedda! Melletted állunk bármi is történjék, persze Max mellett is, vagyis köztetek, mindkettőtök mellett..
Nem lényeg!
Bármi van számíthatsz ránk!
Szeretünk Hedda! ♡ ♡
Vigyázz magadra!

Könnyezve olvastam el az üzenetét. Majd többször próbáltam rá válaszolni, de nem ment. Nem tudtam mit írjak neki. Nagyon sajnálom őket, össze vannak zavarodva és nem tudják, hogy mit tegyenek most.
A szívem szakad meg, ha Sophie-ra, Victoria-ra és Tom-ra gondolok.

Csak néztem ki az ablakon és a lemenő napot figyeltem. Gondolkoztam, hogy most mi lesz. Mit fogok majd én így csinálni? És mi lesz a kicsivel?
Ezekre gondolva újra sírni kezdtem. Csodálkozok, hogy még maradtak könnyeim.

Nemsokára beszállhattunk a repülőgépbe. Egymás mellett két ülés helyezkedett el a három sorban, az enyém pedig a jobb oldalra, közvetlen a folyosó mellé szólt. Vártam, hogy ki fog mellém ülni, addig figyeltem a többieket. Voltak családok, akik izgatottan várták azt, hogy az ünnepeket Németországban töltsék. Voltak náluk síeszközök, máris meleg ruhákba voltak öltözve. Voltak szerelmes párok, idős emberek, üzletemberek. Úgy, azok az emberek akik egy repülőn általában megfordulnak.

- Szia! Úgy látszik én ülnék az ablak mellett.. — nézett a jegyére egy fiatal nő a kezében egy kisbabával, majd miután megbizonyosodott róla, hogy tényleg itt ül mosolyogva rám nézett. Gyönyörű nő, hosszú hullámos haja és égkék szeme tökéletes összhangba voltak egymással. — Nem lenne probléma, ha cserélnénk? Tudod vele könnyebb lenne. — nézett áhitattal a gyermekére, aki hatalmas szemeivel engem fürkészett.

- Szia. — mosolyogtam rá, amennyire bírtam. — Ó, dehogy probléma! Csak természetesen.. — ültem egyel beljebb.

- Köszönjük! — kacagott fel a nő. Óvatosan leült, majd a táskáját a lábához tette. Elmosolyodtam a látványukon, majd a napszemüvegem feltoltam a fejem tetejére. Amikor a nő elhelyezkedett és rám pillantott, majd el valamerre máshova, érdeklődően újra visszanézett rám.