𝚃𝚘𝚡𝚒𝚌 //𝙼𝚅 𝙸.//

|| Évzáró

2019. December 15.
Párizs, Franciaország

- Megszédítessz te bolond! — nevettem fel Max cselekedete miatt. Felkapott és megállás nélkül forgott körbe-körbe velem a karjaiban tartva. A nevetésünk betöltötte az utcát, ahol sok-sok ember haladt el egymás mellett belefeledkezve a dolgaikba és önmagukba. Egy pillanatra sem néztek egymásra, csak a kirakatok ablakaira és a közlekedési lámpákra, mi szöges ellentéte voltunk ezeknek. Megbolondítottuk az utcát. Maxal minden egyes pillanat élvezet. Folyton megnevettet és mosolyt csal az arcomra. Élvezem minden mellette töltött percem és egyáltalán nem bánom, pedig néha akadna egy-két fontosabb dolgom is. Mellette elfeledem a Hedda látszatott, amit az emberek az interneten, magazinokon láthatnak. Max mellett önmagam vagyok, az igazi Hedda. Soha sem kívánhatnék nála jobb társat, mert számomra Ő a legjobb és a legfontosabb.

Egy lágy csókot hintett az ajkaimra és lassan letett a földre. Felpipiskedve egy puszit nyomtam az arcára és a sálam megigazítottam, mert az arcomat egyre jobban kezdte csípni a hideg.

- Fázol? — aprót bólintottam és magához húzva átkarolta a vállam. — Akkor ideje visszamennünk...

Van egy-két szabad óránk a díjátadó kezdete előtt, így megbeszéltük, hogy ellátogatunk a városba, lassan két órája vagyunk itt, de ez nem valami városnézős idő. Szószerint halálra fagyok.

Amikor visszaértünk a hotelba rendeltünk valami vacsora szerűséget, bár még nincs annak az ideje, de nekünk aztán oly mindegy. Eszünk, amikor megéhezünk. Miután mindent elfogyasztottunk, Max elment lezuhanyozni, én pedig álmosan a meleg takaró alábújtam. Lehunytam a szemeim és csak azon gondolkoztam, hogy most milyen jó úton halad az életem. Négy hónappal ezelőtt teljesen más volt. Buliról-bulira jártam egész éjjel, iszonyatosan felelőtlen voltam. Igazából magam sem tudtam, hogy mit, miért csináltam. Lelkileg nem voltam valami erős, és nem éppen a legjobb időszakom volt. Talán, ezzel akartam az önbizalomhiányom és a szorongásom kiegyenlíteni? Nem tudom...
A lényeg és, akiket nagyon meg kell becsülnöm az a leendő gyermekem, Max, a családom és azok az emberek, akikre bármelyik pillanatban számíthatok, a barátaim. Ezekre gondolva egy apró mosoly húzódott az ajkaimra.

- Min mosolyogsz ennyire? — szólalt meg édesen Max, ezzel kizökkentve a gondolataimból.

- Rajtunk. — markoltam meg a takaró szélét és nyakig felhúztam magamra. Viszont, Max minden rezzenését követtem, kár lett volna kihagyni azt a látványt, ahogy a nedves teste köré csak egy törölköző van csavarva és vizes haját egy másik törölközővek itatgatja.

- Tényleg? — erre egy halk egyetértő hümmögés hagyta el a számat. Max rám mosolygott, majd visszament a fürdőszobába. Percekkel később visszatért egy szál boxerben, mire felvontam a szemöldököm. — Öltözök.. — nézett rám furcsán.

- De hát a hercegnőknek is kell alvás, hogy szép legyen az arcbőrük! — kuncogtam, mire hitetlenkedve vezette a tekintetét rám.

- Ugye tudod, hogy ezt visszakapod? — indult el felém, erre nevetni kezdtem.

- Ne Max! — könyörögtem, de közben folyamatosan nevettem. Lekapta rólam a takarót és felkapott a hátára. — NEE! — visítottam a nevetéstől.

- Szerinted jól nézek ki? — néztem magamra, miközben még egy-kettőt igazítottam a vörös estéjimen. Egyszerű, de mégis elkápráztató vörös hosszú ruhám, tökéletesen passzolt a magassarkúmhoz, ami ugyan ezekben a színekben pompázott és a fekete táskám, aminek a pántját egyszerűen a vállamra ejtettem.

- Annyira, hogy százszor felszednélek, ha nem lennél a barátnőm! — hintett egy csókot a homlokomra.

- Szeretlek. — suttogtam, miközben folyamatosan elpirultam a bókján.

- Én is. — lágyan megcsókolt és kezét a derekamra csúsztatta. — Gyönyörű vagy! — suttogta az ajkaimra, miután azok elváltak egymástól.

- A rúzsom! — nevettem halkan, miközben az ujjammal letöröltem a szájáról. — Bár, nem áll rosszul.. — vontam vállat. Apró mosoly kíséretében megforgatta a tengerkék íriszeit, majd a karját nyújtotta, amibe belekaroltam.

- Hölgyem? — játékos mosolya folyamatosan az arcán díszelgett, miközben a tengerkék íriszeink találkoztak egymással.

- Uram?

- Elfogadja a ma esti felkérésem?

- Kérem, ne várakoztasson meg! — nem kellett több elnevettük magunkat. Szemeink újra csatát vívtak egymás ajkaiért, viszont azt nem pont azzal a testrészünkkel kell vívni. Maradtunk egy csóknál, mert ha az ellentéte történt volna, tudjuk mindannyian mi történne akkor.

Tudom rövid rész lett!🥺
Kezdek visszatérni a wattpadra! Persze ötleteim vannak, na de megírni sokkal keményebb meló..