𝚃𝚘𝚡𝚒𝚌 //𝙼𝚅 𝙸.//

|| Vásár

2019. December 19.
Monte-Carlo, Monaco

- Végre Tom is megérkezett köreinkbe! — fogott kezet Victoria párjával Max. Már majdnem a vásárnál voltunk, amikor Tom hívta Victoriat, hogy eltudott utazni hozzánk az ünnepekre, ezért rögtön a repülőtér felé fordultunk.

- Sziasztok! Örülök, hogy látlak titeket! — egy-egy puszit adott mindenki arcára, kivéve természetesen Maxéra.

- Szintúgy, Drága Tom! — simította meg a karját Sophie. Max berakta Tom bőröndjét a csomagtartóba, majd lassan elindultunk a vásárba.

Volt egy-kettő rossz pillanatom, amikor hányingerem támadt, vagy görcsölni kezdett a hasam. Nagyon féltem, hogy tényleg nagyon-nagyon rosszul leszek. Rágörcsöltem arra, hogy görcsölni fogok. Néha én sem értem meg magam.
Ha kinéztem az ablakon sírva tudtam volna fakadni, annyira megszédített, hogy a táj gyorsan halad el mellettünk, vagy is mi haladunk el gyorsan.. Mindegy is..
Feltettem a lábaim az ülés szélére és az ablakhoz dőltem. Miután lehunytam a szemeimet, Max a tenyerét ráhelyezte a térdemre.

- Nézd azt! — mutatott az egyik asztalkához Victoria, amin horgolt állatkák voltak. — Vegyünk egyet légyszi! — bolondult meg a plüss állatoktól.

- Oké, oké! Gyere! — ragadtam meg a kezét és odasétáltunk. Az időshölgy mosolyogva fogadott minket, persze rögtön megmutogatta a horgolt állatkáit. Victoria máris szóba elegyedett a hölggyel, akivel nem csak a horgolt állatokról beszéltek. Én addig nagyon szemeztem egy oroszlánnal, ami nagyon megtetszett nekem. Levettem az asztalról, hogy jobban megszemléljem.

- Az én vagyok. — állt meg mellettem Max és az oroszlánra biccentett.

- Tudom. — mosolyodtam el, majd újra az oroszlánra vezettem a tekintetem. Nem arra gondoltam, hogy magamnak viszem haza, hanem a kis pocaklakónak. Érzem, hogy Ő is egy kis oroszlán lesz, úgy mint az apja.

- Nekem tetszik, szerintem aranyos! — vette el tőlem Max. — Kérlek vedd meg! Esküszöm vele alszok!

- Hé! Engem le is cserélsz egy kis oroszlánra? — fontam össze a mellkasom előtt a karjaim.

- Nagyon úgy tűnik. — nyújtotta ki a nyelvét Max.

- Szemét.. — húztam össze résnyire a szemeim.

- De legalább a tiéd! — húzott magához közelebb és megcsókolta a homlokam.

- Igen, az enyém.. — mosolyodtam el a szó hallatán. Olyan szív melengető pillanatok egyike az ilyen. Szorosan átöleltem Maxot, aki a karjaiba zárt és állát a fejem tetejére döntötte. Így álltunk Mi a sötétedő város közepén, miközben mellettünk a többi ember meghitten, családiasan töltötte a karácsonyi láz minden percét. Nem azt mondom, hogy mi nem, csak egészen másképpen éltük meg ezt az időszakot. Voltak rosszabb pillanataink, vitáink, de valahogy mégis megoldottuk együtt. Igaz az, hogy egy kapcsolathoz két ember kell, és látszik, hogy mi nagyon akarjuk ezt a kapcsolatot.

Max karjai közötti ringatása mindent felül múlt. Nem akarta abbahagyni, és én sem akartam, hogy vége legyen. Közelléte biztonságot nyújt nekem, még a neve hallatán is megenyhül a szívem. Nagyon hatással van rám, és azt hiszem nagyon-nagyon szeretem Őt.

- Atyavilág mennyire berugnék most! — szólta el magát Sophie egy kicsit hangosabban a kelleténél.

- Anya, ne.. — nevette el magát Max. Sophie kijelentésén én is kacagni kezdtem.

- Oroszlánt megvesszük, azután anyának veszünk valami bort! — vázolta fel a tervet Max, de még mindig nem engedett el az ölelésből.

- Bárcsak mondhatnám, hogy én is kérek.. — csúszott ki a számon. Amikor realizáltam, hogy mit mondtam, idegesen vártam Max reakcióját.

- Mert? Miért? Baj van? — tolt el kicsit magától. Ajkaim elnyíltak egymástól, és nagy kék szemeimmel fúrtam bele a tekintetem az övébe. — Pedig rajtam ne múljon, szívesen vennék neked. — motyogta zavarodottan Max.

- Nem Szívem, semmi baj sincs! — simítottam a tenyerem az arcára és megcsókoltam.

- Akkor? — tolt el magától Max. Ennyivel sem elégelte meg. Egy játékos mosolyt csalt az arcomra.

- Most mondjam el, hogy a meglepetésem miatt? — egy félmosoly kerekedett az arcomon, Max pedig felsóhajtott.

- Már nekem is kell az a bor! — kulcsolta a kezét az enyémre. Elnevettem magam, Ő pedig magához rántva hevesen megcsókolt.

- Figyelj kisfiam.. — jött oda hozzánk mosolyogva Sophie. — Tudom nagyon szeretitek egymást, de én meg karácsonykor a jó kis forralt bort. Szóval siessünk ki ne hűljön a hordóba! — ezzel elváltunk egymástól, Max nevetve a hajába túrt, majd biccentett a forralt boros bódé irányába.

- Menjetek. Én addig az oroszlánt megveszem. — Max megsimította az arcom és Victoria-ékat hívva elindultak a bódé irányába.

- Látom sikeresen kiválasztotta! — vigyorgott megállás nélkül a hölgy. — Igazán jó választás kisbabának! Érdekes, hogy néha a picik sokkal jobban elszórakoznak egy ilyen állattal mint a nekik készült csörgőjátékokkal. — mosolyogva csomagolni kezdte az oroszlánt. Én pedig még az előbbit emésztgettem.

- Honnan tetszik tudni? — döbbenten kérdeztem meg, miközben kifizettem a horgolt állatkát, majd az időshölgy odaadta a szépen csomagolt dobozt.

- Én látom az ilyet egy leendő anyukán! — legyintett egyet. — Nem akartam lesekedni, de ahogy elfigyelgettem a párja nagyon jó édesapa lesz! Ilyen apa nem sok van ám' a világon. Nagyon becsülje meg ezt az Úriembert! Ő is nagyon csodálja Önt Kisasszony! — a lélegzetem is elakadt. Az időshölgy rettentően bölcs és őszinte. A kisugárzása is valami elképesztő. Nagyon zavarba hozott az előbb állítottakkal, elkellett néhány másodperc, mire magamhoz tértem.

- Nagyon szépen köszönöm, az oroszlánt és az előbb mondottakat! Ígerem nagyon megbecsülöm Őt.. — fordultam Max irányába, majd vissza a hölgyhöz.

- Megkérdezhetem, hogy hányadik hétben jár? Ugyanis, a pocakján nem igazán látszik még. Inkább a mosolyán meg azon a gyönyörű arcán!

- Nyolcadik hétben! — válaszoltam büszkén.

- Nagyon gratulálok Önöknek és sok boldogságot, egészséget kívánok! — fogta meg a tenyerébe a kezem.

- Mégegyszer köszönök mindent! További szép estét! — intettem búcsút a hölgynek. Remélem találkozni fogok még vele, mert nagyon megkedveltem. Egy széles mosollyal az arcomon fordultam meg és a kezembe lévő dobozt szorongatva mentem oda Verstappen-ékhez. Amikor közeledtem hozzájuk láttam, hogy Sophie és Victoria nagyon élvezi a forralt bor közelségét. Tom és Max egy üveggel vettek, gondolom azt otthonra tartogatták.

Az érkezésemkor Max azonnal átkarolta a vállam és szorosan magához vont. Sophie és Victoria egyfolytában kínálgatták a bort, és valahányszor mikor visszautasítottam az italt értetlenül álltak, hogy a legnagyobb piás most miért marad józan. Szegények nem tudták azt, hogy én terhes vagyok.

- Mi lesz a meglepetésem? — suttogta a fülembe Max, miközben egy kicsit közelebb hajolt hozzám.

- Az nem meglepetés ha elmondom.. — vontam vállat.

Csalódottan felsóhajtott, ezzel kimutatva a nem tetszését a helyzettel szemben. Erre válaszként megcsókoltam, hadd örüljön.