Hozzám tartozól, kölyök!

🍀14.🍀

Basszus.... Basszus... Megint nem vagyok normális.

- Nem tudtam, hogy ma este én leszek a téma, pedig szívesen maradtam volna, hogy meg hallgassalak titeket. - mindenki némán hallgatott, még Rossel sem szólt közbe.
Ahogy még jobban beljebb jött a konyhába, az egész helység, mint ha kissebb és szűkebb lett volna. Egyenesen a hűtő felé igyekezet. Miután vagy egy fél üveg, százalékos almalét meg ivott, rám emelte ködös tekintetét.
- Ittál? - nem tudtam hirtelen, miért kérdezi, de bólintottam. Gyanakvóan nézet rám. - Rossel. - Most az asszony felé fordult.

- Igen? -

- Meg bízhatlak arra, hogy oda figyelsz Mayra éttrendjére? -

- Igen. Persze. -

- A kölyök mostanában nem sok folyadékot vitt be a szervezetébe. Mérget vennék arra is, hogy ételt sem többbet. - emlékeztetett. Elcsodálkoztam, hogy ő ez alatt a pár nap alatt, milyen jól kiismert és már csak elég volt rám néznie ahhoz, hogy tudja hazudok-e vagy sem. Úgy látszik az óriás nem csak az izmokba remekel, hanem kiváló ember ismerő is. És ki kérem magamnak, mi az hogy kölyök?

- Rendben. Persze, hogy oda figyelek. -
Ahogy körbe néztem a társaságon, akik most engem figyeltek, elszégyeltem magam és valami különös érzelem is felkapta bennem a fejét. Ez előtt Nikkin kívül, senkit sem érdekelt mi volt velem, csak ha szükségük volt tőlem valamire.  Utáltam ezt, de mindig meg tettem mert örültem, hogy legalább addig is velem vannak.

- Remek. - vágta le az asztalra az üres üveget. - Kölyök, te pedig egyél, még mielőtt lefekszel pedig kend be a szád a krémmel. Előre szólok, teljesen fölösleges hazudni nekem, mert úgy is meg tudom. - mondta mellettem elhaladva. Már éppen fel akartam lélegezni, amikor meg éreztem a testének a forróságát a hátamon. A szája sorulta a fülem hegyét, ahogy hozzám hajolt.

- Ne hazudj nekem többet. Hidd el, nem akarod tudni mit csinálok azokkal a nőkkel, akik hazudnak nekem. - figyelmeztetett suttogva.
Éreztem, ahogy be nedvesedik a bugyim és az arcomat elönti a forróság. Jézusom. Tudtam, hogy nem csak mi vagyunk ott, ezért jobbnak láttam inkább lehajtani a fejem és csendben maradni. Pedig igazán szeretem volna ha ebben a percben csak is kettesben lettünk volna. Már nagyon nagyon régen nem váltottak már ki nálam ilyen érzéseket, ha pedig nagyon őszinte akarok lenni magamhoz, akkor talán még sose, egyetlen egy férfi se. Csak is ő volt ilyen hatással rám és ettől a zsigereimbe éreztem, hogy jobb lenne nagy ívbe el kerülni.

- Tris, tudsz egy kicsit jönni? - Nate hangjából aggodalom csendűlt. A nagyfiú hátrébb lépett, így már nem éreztem azt a  kellemes bizsergető melegséget, amit addigra már egész kezdtem meg szokni. Titkon sajnáltam, hogy vége lett, de eszem ágában sem lett volna, hogy ezt hangosan is kimondjam. Főleg nem neki.

- Igen. - válaszolta most már sokkal távolabb tőlem.
Ahogy hallottam elmenni őket, nem mertem fel pillantani, mert biztosan nem csak én furcsáltam ezt a fajta viselkedését. Eddig ki nem állhatott, most pedig minden apróságra oda figyel és beszabályoz. Pont, mit ha csak kapcsolatba lennénk vagy legalább is fontosak lennénk egymásnak. Az agyamat meg annyi különleges és beteg képzelgések árasztották el arról még is milyen lenne esténként hozzá bújva elaludni vagy vele szeretkezni ezért inkább ki szaladtam a kertbe. Egyre jobban éreztem úgy, hogy ha nem teszek valamit akkor hamarosan apró szilánkokra fog törni a szívem. Összesen egy napja voltunk itt, ha az első minden elsöprő találkozást nem vesszük figyelembe és már most éreztem valamit iránta. Tudtam, hogy nem szabadna még is túl gondoltam ezt az egészet. Halk nyüszítés hangja törte meg a csendet. Azonnal a hang irányába fordítottam a fejem. Egy bokor köteg felé haladva egyre erősödött. Ahogy a szúrós galyak a bőrömet karístotált és a lábam alatt ropogni kezdettek, az eddig nyüszítés haragos, vészjósló morgásba váltott. Két hatalmas, szürkés szőrmok jelent meg a szemeim előtt. Körülbelül hat hét hónaposak lehetek a kutyulik, de már most jó húsba voltak. Talán pittbulok vagy boxerek voltak. Sosem voltam egy nagy kutya szakértő, de ők gyönyörüek voltak és ez egyből fel is tűnt. Egymást majd nem felborítva, közelebb merészkedtek a kenelük kerítéséhez. Kíváncsian nézegetek.

- Sziasztok. - köszöntötem őket mosolyogva, mire azonnal csoválni kezdték a farkukat. - Ti is itt laktok? - leguggoltam és a kezemet óvatosan feléjük nyújtottam. Ahogy meg szagolták, két nedves nyelvecske tűnt fel a semmiből és ők is üdvözöltek. - Biztosan nem tudjátok én még is hogyan kerültem ide, igaz? - tettem fel egy újabb kérdést, amire hiába tudtam, hogy nem fog válasz érkezni azért jól esett. Aranyosan oldra fordítottak a fejüket és úgy néztek engem ahogy elmeséltem nekik a rövidke történetett. Ahogy a percek órákba nyúltak egyre hidegebb lett. Mivel nekem nem volt semmi bundám, ami melegít, kénytelen voltam hátra hagyni őket és vissza sétálni a már csendes házba.