Hozzám tartozól, kölyök!

🍀38🍀

Késő estig le sem lehetett szedni Tristant a boxzsákról. Akkor is, csak azért mondta ki végül az állj szócskát, mert már én nem bírtam. Azért elég kemény dió, egyhelyben tartani azt a függő zsákot, úgy hogy közben egy tank folyton lövésekkel bombáz a túloldalán. Késő délután Niki is csatlakozott hozzánk, bár ő inkább csak a néző szerepére. Elfoglalta az én régi ülő helyemet és onnan figyelt tovább minket, némán.

- Holnap jobban tartsd vagy te fogsz véletlenül kapni. - puffogot a nedves törölközött a nyakába dobva. Éppen csak meg itta a vízet, én meg csak éppen ennyit bírtam lenyelni a folytonos egreciroztatásából, abból, hogy bármit teszek semmi sem jó neki, mire a maradékot  ki ütve a kezéből a melkasára borítottam.

- Ez tartsd meg jobban, apukám. - csúszott ki a számon.
Döbbent tekintette arra felé húzott, hogy egyáltalán nem számított a lépésemre.

- Ez te jól meg gondoltad, kölyök? - kérdezte, kezében össze nyomva a műanyag flakont. Arca érzelem mentes volt. Ha nagyon akartam, sem sikerült volna kitalálnom, hogy ebben a percben mi zajlodhatott le abban a helyes fejében.

- Igen, teljesen. Elég volt, hogy folyamatosan hallgatnom kell, hogy így nem jó Mayra, úgy nem jó, neked mindig munka idő van, idegesítő vagy, hát tudd meg, te pöffeszkedő idióta, hogy te is rohadtul az vagy. - bökdösöm meg a mellkasát, magyarázás közbe. Párszor még körbe is mentem körülőte, hogy valamennyire ijesztőbnek és bátornak látszodjak. Végül csak mind a ketten álltunk egymással szembe és egyikünk sem mondod semmit. Kezdtem úgy érezni, hogy ez a csata, bizony döntetlen marad.

- Hadd értessek meg veled valamit. - rántott oda magához, hirtelen. - csak akkor mond ezt egy férfinak, főleg nekem, akinek eleve nem vagy a szíve csücske, hogy idegesítő, ha tudod, hogy mire vállalkozól. - morogta. Ledobta az eddig a nyakán elkényelmesedő törölközőtt és távolabb állt. - most rohad aranyos leszek, mert meg engedem, hogy meg mutasd rajtam, még is mennyire vagyok idegesítő, mennyire megyek az agyadra a szabályaimmal. - húzta keserű mosolyra a száját. - De ha végeztél, utána én jövök. Csak én máshogy. - egyből meg ütött a ménykő, szinte teljesen lefagytam. Te jó ég. De bármennyire is agyament ötletnek találtam, körbe néztem. Már csak egyedül mi ketten maradtunk a terembe, szóval miért is ne. Előre iramodtam és gyorsan ütni kezdtem, hol a kéz fejemmel, hol a tenyeremmel, hol a lábammal, próbáltam elgáncsolni, de semmi. Egy kicsit sem mozdult meg.

- Tipikus ütési formád van, kölyök. - csúfolt.

- Nem igaz. - ordítottam, sokkal erősebben ütlegelve, lehetőleg olyan pontokat eltalálva ami bármennyire is fájhat neki.

- Feladod? - kérdezte egy kis idő után, mosolyogva.

- Nem. - mondtam, majd gyorsan két levegő vétel alatt végig néztem rajta. Ahogy meg akadt egy testrészen a szemem, gyerekes vigyor jelent meg az arcomon. Ez fog ám fájni neked, nagyfiú.