Hozzám tartozól, kölyök!

🍀15🍀

Tristan

Nagyot sóhajtva helyett foglaltam a székbe és az öcsém szemébe néztem.
Le írt az arcáról, hogy amit mondani akar, valószínűleg nem igazán fog tetszeni.

- Csak bökd ki végre, hogy mit akarsz. - jeleztem, türelmetlenül.
Meg köszörülte a torkát, a farzsebéből elő kapta a telefont és hosszas bőngészés után felém fordította a képernyőjét.

- Ma este kell indulunk. - tette hozzá, ahogy a szemem cikázni kezdett a betű sorok között és mindent próbáltam felfogni, még is miről van szó.

- Ez nem lehetséges. - válaszoltam újra a szemébe nézve.

- Pedig de, már ma este gépre kell szálljunk, hogy holnap késő délutánra ott legyünk a második címen. - hadarta el még egyszer amit már én is elolvastam pár perccel ezelőtt.

- Mayra nem fogja bírni, le van gyengülve, legalább egy nap kell neki, hogy valamelyest jobban legyen és meg lehessen kockáztatni a repülést. - elmosolyodott, de mint ha ez csak álca akart volna lenni a benne duló, szünni nem akaró dühnek.
- Bárki lenne az ő helyzetében, ugyan ezt tenném. Nekem fontosak az alkalmazotaim ezt te is pontosan tudod. - mentegetőztem.

- De senki nincs rajta kívül szebb helyzetben, ki fogja bírni, legalább három négy napja kint tengödött az utcán. Egyáltalán olvastad az aktáit, amit át küldtem neked? A csaj, kész tulélő, ezt a gyerekkora is sokban alátámasztja. - mellém sétál a szék karfájára támaszkodik. - nem tehetjük ezt magunkkal, azok után amit eddig te elértél meg pláne. Csak is magaddal szúrnál ki. Muszáj össze készülni és kiindulni a repülőtérre. Lehetőleg most. -

- Akkor intézd úgy, hogy a kurva gépen akár egy kibaszott öt csillagos elsősegély felszerelés legyen ha szükség lesz rá. - morogtam bele egyezően. Kicsit sem nyugodtan feláltam és teljes erőből a falnak dobtam a széket, ami ripityára tört. - ezek után, jobb ha strapa bíró székek lesznek a házban, akkor kevesebbet kell majd takarítani utánam amikor ilyen kurva remek ötletekkel állsz elő. - tettem hozzá.

- Te is tudod, hogy én sem szívesen teszek vagy mondok ilyeneket. - válaszolt.

- Most hagyj egy kicsit magamra. Inkább szólj mindenkinek, hogy készüljön. - magamba folytotam az ideget. Igaza volt. Ez most tényleg nem ő miatta történt. A teraszra menekülve végig néztem a hatalmas kerten. A figyelmemet meg sem ez keltette fel igazán hanem egy vékonyka nő, aki boldogan trécselt a kutyákkal. Mosolyogva a korlátnak támaszkodtam és úgy hallgattam ki őket. Szegény Buss és Budi egyáltalán nem értettek belőle semmit még is barátságosan kezelték a helyzetet. Pont mint a profik. Csak is tőlem tanulták, hogyan kezeljenek egy olyan nőt, aki éppen panaszkodik. Csendben és semmilyen reakció nélkül. Utoljára akkor láttam hasonlót, mikor Rossellel voltak egy teljes napon át.
Eleve különlegesen gyogyos volt ez a lány, erre még neki állt beszélgetni az állatokkal. 

- Hé, Tris. Eltűnt a csaj aki a rehabos feladatott végzi. - jött ki Nate is az erkélyre.

- Nem, nem tűnt el. - mutattam a kutya kenel felé.

- Mi a francot csinál? - kérdezte csodálkozva.

- Beszélget. - válaszoltam mosolyogva újra a kölyök felé fordulva.

- Aha. - motyogta ő is Mayrat bámulva.

- A kutyákat is magunkkal visszük. - jeleztem. Az öcsém csodálkozó tekintette most rám esett.

- Ő miatta igaz? -

- Igen. - suttogtam, magam is el csodálkozva ezzen.