Hozzám tartozól, kölyök!

🍀20🍀

- Ezért ki nyírlak ugye tudod? - nevetett föl, idegesen. Neki is lendült, a keze gyorsan ért oda, időm sem volt, hogy kikerüljem. Fájdalmasan zsibogni kezdet az arcom, miután nem túl gyengén pofonvágot. Egy percre fel idéztem a múltat, azt amit legszívesebben elfeledtem volna. Azt amikor hagytam, hogy meg üsenek és semmit nem tettem ellene. Nem védtem magam és mások sem sietek a segítségemre. Nikki rángatott ki a gondolataimból, ahogy teli torokból üvölt és egy jókorát behúz a fickónak.

- El gyenygültél igaz, papa. A vén szotyat segged már nem bírja az iramot. - egy újabb ütéssel el érte, hogy hátra felé tántorogjon. - azt hitted ezzel a nővel is el bírsz igaz? Hogy majd nem lesz mellette senki és te kedvedre kiélheted az agresszíodat. Hát nagyot tévedtél. - ahogy a térdét felrántotta és ágyékon rúgta a férfi össze esett a lábai előtt. - vénszívar, ideje lenne már nyugdíjba vonulni. -

- Hülye picsa. - nyögte válaszul. Én közbe meg fordultam és a folyosó végén a lépcső felé pillantottam, ahol a társaságunk többi tagjának csak a hűlt helyüket láttam. A kislány halkan zokogni kezdet mellettem. Leguggoltam mellé és óvatosan kinyújtottam felé a kezemet. Rám emelte könnyes szemét.

- Semmi baj. - suttogtam.

Cipők hangos kopogása felvonta a figyelmem. A biztonságiak felénk igyekeztek. Mondhatom, rohadtul elkéstek. Nikki magyarázkodni kezdett nekik, de őket ez hidegen hagyta. Lefogták és hurcolni kezdték, aztán következtem én is. Nem túl barátságosan felrántottak és rángatni kezdtek a lift felé. Nem értettem semmit. A pasas, aki még mindig a földön hemperget, rám emelte gúnyos tekintetét. Valamit oda szólt az egyik biztonságinak, aki tudomásul véve, bólintott. A lány csak össze húzva, előre hátra billegve sírdogált.
Kedvem lett volna vissza menni és letörölni az öreg embernek az arcáról azt az idegesítő vigyort.
Ahogy a földszíntre értünk, már semmi nem érdekelt igazán. Reménykedve, hogy azóta valaki a segítségünkre siettet, szét néztem de sehol senki nem várt tárt karokkal. Két öltönyös krapek vigyázba álltak az ajtónál, majd meg markolva mind a kettőnk vállát, kihajítottak az utcára. Mint egy szemetet. Természetesen még mindig senki nem jött le értünk, így hiába mondtam bármit, hogy kivel érkeztünk, csak nevetek egyet. Ahogy vissza felé vonultak az egyikük még meg jegyezte, hogy ezennel ki vagyunk tiltva a szállodából és hogy többet be nem tehetjük oda a lábunkat. Egymást bámultuk, egyikünk sem tudot mondani semmit.

- Ilyenkor hol a francba van küklopsz, hogy igazoljon minket? - idegeskedett a villany oszlopnak támászkodva Nikki. Én is ezen gondolkodtam, meg persze, hogy még is mi lehet azzal a lánnyal oda bent. Talán egy óra is eltelt, mire úgy döntöttünk, hogy kicsit körbe sétálgatunk. Mivel késő este volt, nagyon nem volt látni való a környéken, arra viszont tökéletes volt, hogy ne fagyunk meg.

- Meg sem köszöntem, hogy akkor ki álltál értem. - hajtottam a vállára a fejem, miközben lassan sétáltunk a csendes utcában.

- Ugyan már, ha úgy vesszük nagyon sokkal jöttem neked. - karolt át hátulról. - Az adósod vagyok. Ennyit igazán meg tehetem érted, bár nem volt ellenem, nagyon izgi volt. - kuncogot.

- Beteg vagy. - nevetem el magam. - Hogy lehet élvezni azt ha valakit pépé versz? - érdeklődtem még mindig nevetve.

- Úgy ahogy én az imént tettem. A vénkecske meg érdemelte, hogy valaki kiporolja. -

- Hát ez jó. - hangosan kacagtam. Bár a hang, amit kiadtam, jobban hasonlított egy asztmás csivavához, mint se nem egy normális nevetéshez. Nem tudtam abba hagyni, hiába voltunk megint azon a ponton, hogy nincs hol lefeküdnünk.
Ahogy elágazások ezrei tűntek el a szemünk előtt, majd nem sokkal később következtek, már mi magunk sem tudtuk, még is merre felé haladunk, csak mentünk. Jókat beszélgetünk, hülyésketünk és nem foglalkoztunk azzal, hogy mi van a többiekkel vagy hol voltak akkor mikor kiraktak minket. Ha másra nem is, arra hogy újra meg erősítsük egymás közt a köteléket, tökéletes volt.