Hozzám tartozól, kölyök!

🍀39🍀

Újra kezdtem az óriás ostromolását, de most az imént meg célzott test része felé irányítottam a lábam. Persze, még mielőtt célba ért volna a nagyfiú meg ragadta a bokám és erősen fogva, hosszú ideig maga előtt tartotta, egyre feljebb és feljebb emelve. Nem mondom, nagyon rossz érzés volt, ahogy az izmaim, amiket az utóbbi időben, nem nagyon sikerült szabályosan meg mozgatnom, most nyúlni kezdtek. Nem is tudom, mikor mozgattam meg őket utoljára. Egyszerre éget és zsibbadt.

- Rossz próbálkozás, ismét. - jegyezte meg nevetve, miközben végig engem mustrált a szemeivel. Be kaphatja, de lehetőleg tövig. Morogtam, persze magamba.

- Ha nem kaptad volna el, biztos nem nevetél volna. - nyögtem fájdalmasan a combomon tartva a kezem, hogy valamennyire visszább tudjam nyomni, mielőtt szilánkosra töri.

- De elkaptam, mert elárultad magad és sejtettem, hogy ez lesz a következő lépésed. - válaszolt, ahogy végre, leengedte a lábacskámat.

- Még is hogyan árultam el, hogy mi lesz a következő lépésem? - akadtam ki a fájo pontom masszírozása közben. - egy szót nem mondtam neked, hogy mit tervezek lépni legközelebb. - panaszkodtam.

- Lehet, hogy nem mondtál semmit, de a szemed és az hogy hova néztél utoljára, igen. Egyből tudtam, mit tervezel a kis fejecskédben. Mellesleg fájó, hogy egyből, mert utálsz a családi ékszert akarod bántani. - durcáskodott.

- Családi ékszer, mi? - kérdeztem, vissza szemtelenkedve.

- Miért, mi mással jellemezem egy nő társaságában? - kérdezte, lefelé pillantgatva, ártatlan kisfiús arccal. Na ez már valami. Végre csak elismerte, hogy én is nő vagyok. Köszönöm istenem.

- Észre vetted, hogy nő vagyok? - színleltem csodálkozást. Egy kicsit magamba, azért tényleg elcsodálkoztam, hogy végre észre vett. Már mint, nem csak abból a szempontból, hogy mennyire nem bír és hogy legszívesebben kikötne az első fához, ami előtt bármikor is elhalad.

- Eddig is szembe tűnő volt. - mondta, teljesen normális arccal. Semmi vigyor, semmi mosoly, még arra utaló jel sem volt, hogy bármennyire is viccelt volna. Akkor ezek szerint, már előbb is észre vett csak nem hangoztatta. Kezd izgalmas lenni a téma.

- Akkor miért bántál eddig úgy velem, mit ha nem is tudom mi lennék. - érdeklödtem.

- Kölyök, aki meg próbál ki rabolni, miután éppen csak haza érek egy hosszú és idegesítő kör után, amit nagy nehezen lehúztam, azzal persze, hogy nem fogok másképp bánni. - újra oda ment a félre dobott törölközőért, majd gyorsan meg törölte magát.

- Akkor ez azt jelenti, hogy most már elengedted a dolgot és meg bocsájtasz nekem? - kérdeztem, óvatosan a szemébe nézve.

- Az azért tulzás, hogy elengedem a dolgot, de mondjuk úgy, ha nem csinálsz több hülyeséget, akkor akár kezdhetjük elölről is a dolgokat. - fordult felém. - például, hogy bunyó közben, hogy ne áruld el magad nekem. - kacsintott. - nem mint, ha nem tetszene a dolog, hogy ennyire nyitott könyv vagy a számomra. -