𝑱𝒐́𝒍 𝒄𝒔𝒂𝒌 𝒂 𝑺𝒛𝒊́𝒗𝒆𝒅𝒅𝒆𝒍 𝒍𝒂́𝒕𝒔𝒛 /Jimin FF/ ✓

❥13.Rész

-Ne haragudj, ha esetleg valahol szétdobált ruhát látsz. - vakargatja kutyája fülét NaRin, s miután jól megdögönyözte az állatot,feláll majd próbál szemkontaktust cserélni velem.
-Mentségemre szóljon, hogy vak vagyok. - teszi hozzá mókásan, amire elmosolyodom.

Egész takaros kis háza van, és annak ellenére hogy vak, szépen és tisztán tartja. Amíg átvágtunk a nappaliján, egy oda nem illő dolgot sem véltem felfedezni.

-Amit nem tudsz, az nem fáj.-mondom mosolyogva egy vállrándítás kíséretében, miközben továbbra is követem őt elvileg a konyhába.
-Az én esetemben amit nem látok.-kuncog fel.

Otthonosan mozog a házban, innen is látszik, hogy már ismeri minden kis szegletét.
Az viszont igazán aranyossá teszi, hogy hiába közlekedik jól, többször is végig simít az útba akadt bútorokon, falon csüngő képeken.

Kutyája egész végig farkcsóválva követ minket, s miután megáll a lány a konyhaszekrény előtt, háziállata máris követelőzni kezd egy kis élelem után.

-Van háziállatod? - kérdezi NaRin, a szekrényekben kutatva.
-Nincs, de nagyon szeretnék egy kiskutyát.-követem figyelemmel a lány mozdulatait, és habár én látom a kutyatápot-amit valószínűleg keres-nem avatkozok bele, hagyom hagy találja meg ő.
-De ha úgy vesszük van.A kóbor cica nagyon a szívemhez nőtt. - mondom mosolyogva a város macskájára utalva, közben továbbra is a lényét figyelve.
-Az a cica mindenki háziállata. -karattyolja vidáman,kezében a kutyatáppal.

Barátságosnak tűnik ez a lány, bár bevallom őszíntén, azt hittem sokkal zàrkózottabb a betegsége miatt.
A sétálásunk alatt sok mindenről elcseverésztünk, s ezáltal jobban megismerhettem.
Sokkal felszabadultabban beszélgettem vele, hiszen végre nem az volt a téma, hogy milyen autóm van, és hogy mennyi pénzt keresek, mint a legtöbb lánnyal akikkel beszélgettem.
Érzem, hogy őt tényleg érdeklem.

Elismerem, amiért ilyen szépen a lábaira állt, és hogy nem veszetette el minden reményét.