𝑱𝒐́𝒍 𝒄𝒔𝒂𝒌 𝒂 𝑺𝒛𝒊́𝒗𝒆𝒅𝒅𝒆𝒍 𝒍𝒂́𝒕𝒔𝒛 /Jimin FF/ ✓

❥23.Rész

Ma hamarabb végeztem a munkában mint szoktam,aminek rettentően örültem.
Boldogan sétáltam hazafelé és már vártam, hogy kicsit később délután beszélgethessek Jiminnel.
Az elmúlt napokban sokáig kellett dolgoznia,és állítása szerint egy ideig nem lesz szabadnapja emiatt pedig eléggé szomorú.
Többször említette már, hogy nagyon szeretne velem találkozni és sajnálja hogy nem tud rám időt szánni. Persze ezt nem hagyhattam szó nélkül,hiszen nekem már az is elég, ha mindennap egy 10 percet cseverészünk telefonon keresztül.

Gondolkozàsom közepette egy ismerős hang szólít meg, de hirtelenjében nem tudom ki lehet az.Megállok, hogy utolérhessen ugyanis dobogó lépteiből azt mertem lekövetkeztetni, hogy felém fut.
-NaRin! - közeledik egyre jobban a hang, míg teljesen el nem ér hozzám.
-Jungkook? -ismerem fel a hang tulajdonosát.
-Igen, én vagyok az. -helyesel, és hogy még biztosabb lehessek benne egyik kezemet már az ajka alá helyezi, hogy az ott lévő anyajegyéről felismerhessem.

Jungkookkal egy osztályban jártunk középiskolában. Emlékszem, akkoriban nagyon félénk volt, és én voltam az egyetlen lány barátja.
Miután elvesztettem a látásom nagyon sokáig tartottuk a kapcsolatot,-és mint a suli közben-sokat találkoztunk.
Sohasem tápláltunk egymás iránt mélyebb érzelmeket barátságon kívül mert míg én az öcsémnek,addig ő a nővérének tekintett engem.

A suliba járó diákok sokszor csúfolták az alsó ajka alatt lévő anyajegye miatt,én viszont kifejezetten aranyosnak találtam és mikor vak lettem, ez volt az egyetlen olyan dolog amiről fel tudtam ismerni őt.

Üdvözlésképp szoros ölelésbe vonjuk egymást és közben megállapítom, hogy Jungkook megint felszedett pár izmot a testére.
-Mióta lettél te ilyen férfias? - kérdezem bohókásan.
-Te beszélsz? Nem is tudom, ki lehet ez a nő itt előttem. - válaszol jókedvűen,megbökve a homlokomat. Mindkettőnkből kiszakad egy jóleső kuncogás,ami újra a sulis éveket idézi fel bennem.
-Most nem tudom hová nézzek, mert akárhányszor találkozunk te egyre magasabb vagy.-közlöm vele kissé kínosan,mert számomra a szemkontaktus nagyon fontos még ha nem is látok.

Kuncogva emeli fel a fejemet államnál fogva és már csak pár centi kellene ahhoz, hogy kitörjem a nyakamat.
-Mit ettél te? Bolond gombát? - kérdezem értetlenül, mégis tréfásan szemeimmel ide-oda pillantgatva.
Újra kicsappan belőlünk a röhögés, s közben elindulunk céltalanul az utcán.