𝑱𝒐́𝒍 𝒄𝒔𝒂𝒌 𝒂 𝑺𝒛𝒊́𝒗𝒆𝒅𝒅𝒆𝒍 𝒍𝒂́𝒕𝒔𝒛 /Jimin FF/ ✓

❥12.Rész

Annyira elbeszélgettük az időt Jiminnel, hogy észre sem vettem már a házam előtt állunk.

Volt olyan kedves és aranyos, hogy haza kísért engem, amiért nagyon hálás voltam neki.Nem akartam magammal vinni Gézengúzt mikor az anyukámhoz tartottam, hiszen nem olyan nagy távot tettem meg, másrészt a zebrás incidens óta féltettem őt. Nem akartam, hogy miattam essen baja szeretett háziállatomnak, és habár neki az a dolga hogy segítsen nekem a közlekedésben, úgy döntöttem egy ideig meg leszek a botommal is.

Szerettem volna Jimint behívni egy teára vagy akármire, de még mindig nyomulósnak éreztem ezt.Még csak most találkoztunk úgy igazán, és bár ezalatt a két óra alatt mégjobban megkedveltem a társaságát, és úgy vettem észre ő is szívesen beszélget velem, mégsem tudtam mitévő legyek.

Mivel mára azt terveztem, hogy újra megpróbálkozom a főzéssel, -ezúttal elővigyázatosabban- ebből kiindulva úgy döntöttem, hogy mégis megkérdezem nem marad-e ebédre.Nincs semmi vesztenivalóm, másrészt új barátokra szert tenni csodás érzés.

-Jimin.-szólítottam meg,hogy feltérképezzem hol lehet.
-Itt vagyok. -csendül fel a hangja, valahonnan a jobb oldalamról.Szemeimmel ide-oda pillantgatok, hátha varázsütésre visszatér a látásom,de nagyon jól tudom hogy nem fog. Elszontyolodva keresem tovább,mire villámgyorsasággal simít két kezével a vállamra, és pár forgás után megállít.

-Igen? Mit szerettél volna mondani?-kérdezi kíváncsian, hangja pedig közvetlen szemből érkezik. Halványan elmosolyodom tette miatt, és a botomat összecsukva kezdek el neki magyarázni.

-Nem ebédelnél velem? - kérdezem félénken. - Nem igazán tudok főzni, így elkélne egy séf.-mosolygok rá, és közben nagyon remélem, hogy igent mond.

-De persze, örömmel elfogadom .- mondja szégyenlősen, lelki szemeim előtt pedig elképzelem, ahogyan egy kis pír jelenik meg az arcán.
Bárcsak láthatnám...