𝑱𝒐́𝒍 𝒄𝒔𝒂𝒌 𝒂 𝑺𝒛𝒊́𝒗𝒆𝒅𝒅𝒆𝒍 𝒍𝒂́𝒕𝒔𝒛 /Jimin FF/ ✓

❥17.Rész

Ujjaimmal türelmetlenül dobolok az asztalon, szemeimmel pedig nézelődöm mintha látnék valamit.
Ez nem az az ingerült türelmetlenség, hanem az az ábrándozós türelmetlenség.Amikor mindenféléről gondolkodsz, és közben várod hogy valami történjék.

Mikor 2 nappal ezelőtt megvendégeltem Jimint és együtt ebédeltünk, -a sok beszélgetés mellett-cseréltünk telefonszámot,amit még egyszersem használtunk.

Talán bátortalanak vagyunk vagy csak arra várunk, hogy a másik kezdeményezzen beszélgetést?...
Nem tudom,azt viszont igen hogy én nagyon szeretnék vele csevegni, esetleg találkozni. Már az is boldoggá tenne, ha hazafelé összefutnék vele.

-Min gondolkodsz ennyire? -zökkent ki agyalásomból Jiseul, kezével pedig vállamra simít.
-Mindenen. - sóhajtok mosolyogva, s próbálom fejemet oda fordítani ahol ő lehet.
-És mi az a minden? - kérdezi kíváncsian, huppanásából itélve pedig azt következtetem le, hogy leült a mellettem lévő forgószékre.
-Nem tudok kiragadni egyet.-mondom neki mosolyogva és közben fülelek mit is csinálhat.

-Csak nem Jiminen? -puhatolózik, és sikerül azt a részét megérintenie az érzéseimnek,ami még a szavakat is ellopja a számból.
-Szerintem hívd fel.Felesleges várakozni a másikra,csak időt vesztegettek.-mossa az agyamat felnőttes gondolkodásával.
-Bizonytalan vagyok.- sóhajtok gondterhelten,úgy akárcsak egy tinédzser. - Nem tudom, hogy érdeklem-e őt annyira, hogy találkozzon velem.-magyarázom bátortalanságom okát.
-Ha viszont nem kérdezed meg, akkor nem is fogod megtudni.-beszél ellen kifogásaimnak.

Egy pillanatra elgondolkozom azon amit mond,és igazat kell hogy adjak neki.
Hálás vagyok Jiseulnak, amiért mindig ilyen jó tanácsokkal lát el.Mivel idősebb nálam és tapasztaltabb is, ezért mindig hozzá fordulok, ha elakadom és ő szüntelenül a jó útra terel.
Ő az egyetlen, aki igazán megért engem.