𝑱𝒐́𝒍 𝒄𝒔𝒂𝒌 𝒂 𝑺𝒛𝒊́𝒗𝒆𝒅𝒅𝒆𝒍 𝒍𝒂́𝒕𝒔𝒛 /Jimin FF/ ✓

❥8.Rész

-Haló.- szólok bele a telefonba a sebtapasz csomagolásával elbíbelődve közben.
-Szia Kincsem. -hallom meg édesanyám hangját.
-Csak azt akartam mondani, hogy megvettem a szemtapaszt amit az orvos felírt neked. - mondja kedvesen csilingelő hangjával.
A hallottak alapján szemöldökeim azonnal az egekbe szöknek.
-Mi?-ejtem ki ezt az egyetlen szót 5 oktávval magasabban. -Már megint? -nyávogok egy ötéves szintjén. Idegesen szorítom a vállam és a fülem közé a telefont, kezemmel pedig az ujjamon lévő vágást keresem.
-NaRin, tudom hogy nem szereted de muszáj. Azt akarod, hogy még kancsalabb legyél?? - kérdezi szigorúan. -Másrészt mostanában eléggé sokat erőlteted a szemed.-teszi hozzá.
Fújtatva tapasztom le az ujjam,miközben a szemetet keresem a konyhaszekrényen.
-Mikor menjek érte?-kérdezem unottan.
-Ma már ne. Mire elindulsz besötétedik. - jelenti ki figyelmeztetően.

Anya mindigis féltett amikor a városban mászkáltam egyedül.Főleg akkor amikor esténként tartottam valahova.

-Rendben, köszi anyci. - köszönöm meg mosolyogva, hiszen attól függetlenül mert úgy kezel mint egy rokkantat, -ami engem kifejezetten zavar-nagyon is szeretem őt és hálás vagyok neki.
-Vigyázz magadra, jóéjt.-búcsúzik el vidáman.
-Szia.-búcsúzok el én is és még mielőtt bonthatnám a vonalat, ő már le is teszi a telefont ezzel megkönnyítve a dolgom.

Vissza fordulok a gáz felé, amin újra megpróbálkozok a főzéssel, de ahogy az előbb nem sikerült felvágnom balesetmentesen a zöldségeket, úgy most sem sikerül a már felvert tojást a serpenyőbe öntenem.

Miért ilyen bonyolult a főzés?!