𝑱𝒐́𝒍 𝒄𝒔𝒂𝒌 𝒂 𝑺𝒛𝒊́𝒗𝒆𝒅𝒅𝒆𝒍 𝒍𝒂́𝒕𝒔𝒛 /Jimin FF/ ✓

❥ 27.Rész

-Olyan jóízűen tudsz enni. - intézem barátom felé szavaimat, továbbra is hallgatva csamcsogását, ami miatt nem egyszer kordult már meg a gyomrom.
Középsuliban csomószor vele ültünk ebédszünetben, hiszen már figyelni is laktató volt ahogyan evett.

-Honnan tudod, hiszen nem is lát..... - beszél hozzám teli szájjal, ám miután felfogja mit is készült mondani azonnal abba hagyja.A hallottaktól nagyot kell nyelnem,hogy a citromos nedűmet a gyomromban tudhassam.
Egy részem még mindig rosszul fogadta ezeket, ám idővel megtanultam rutinosan kezelni ezt.
Nagyon sok ehhez hasonló megnyilvánulást kaptam màr barátoktól,munkatársaktól,családtagoktól.
Egyáltalán nem tudok Jungkookra haragudni, hiszen tudom esze ágában sincs megbántani engem.

-Ne haragudj.Én csak... -szabadkozik azonnal,s rögtön átölel.
-Semmi baj, nem történt semmi. - nyugtatom meg felém eső karjàt simogatva.
-Biztosan? - válik el tőlem, tenyereit arcomra simítva.
-Igen, ès hiába nézed nem sírok. - mondom mosolyogva arcomról levéve mancsait.
Erősen megszorongatom nagy és erős kezeit, majd szélesen rá vigyorgok,hogy méginkább biztosítsam arról hogy minden rendben van.

-Az Istenit,hogy te még akkor is mosolyogsz amikor sírnod kellene.-hitetlenkedik el rajtam.
-Nincs miért bánkódnom. - közlöm jókedvűen.
Kuncogva megpaskolja a vállam, s aggódó énje végre elszáll.
Az én csöppnyi nyugtalanságom viszont nem akar szűnni.Olyan érzésem van mintha valaki folyamatosan figyelne engem.
Valószínűleg csak beképzelem.