𝑱𝒐́𝒍 𝒄𝒔𝒂𝒌 𝒂 𝑺𝒛𝒊́𝒗𝒆𝒅𝒅𝒆𝒍 𝒍𝒂́𝒕𝒔𝒛 /Jimin FF/ ✓

❥ 28.Rész

-Nem veszi fel...Szerinted most mitcsinálhat? -kérdezem szomorúan Gézengúzt, aki erre csak egy halk nyüszítéssel válaszol.

Miután haza értem a Jungkookkal való találkozásomról az első dolgom az volt, hogy felhívtam Jimint. Csak sajnos nem vette fel.
Aggódtam érte,eddig mindig ő keresett engem most mégis olyan fura, hogy nem hívott ráadásul a munkahelyén sem volt.Persze akadhat más dolga is mint velem cseverészni,ennek ellenére a bennem kavargó csekély nyugtalanság nem akar szűnni.

Kilábatlankodok a konyháig, és amíg keresem a szekrényben rejlő kekszet közelembe teszem a mobilomat. Pár percig néma csönd, és az ismerős női robothang újra közli velem,hogy nem tudta kapcsolni a hívószámot.Sóhajtva fordulok meg és pattanok fel a konyhaszekrényre.

Elszontyolodva harapok bele a kezemben lévő süteménybe,háziállatom csattogó körmeit hallgatva.
Tudom,hogy felém tart ezért máris megbombázom az újabb kérdésemmel, mintha tudna rá válaszolni.
-Újra nem veszi fel. - beszélek teli szájjal szeretett kutyámhoz. -Mégis hogy tudnám máshogyan elérni? - kérdezem letörten.

Közénk áll a néma csend,jószágom pedig egyet gondolván gyors léptekkel elszökdécsel előlem.
-Most hová mész? -kiáltok utána, de ő mit sem foglalkozva velem megy tovább. Nem is telik el sok idő, hangos csörtetéssel tér vissza.
-Mit hoztál? - kérdezem kíváncsian,ő pedig megértve érdeklődésemet a lábamnak nyomja a pórázát.
-Most nem tudunk elmenni hozzá.-mondom mosolyogva,leugorva iménti helyemről hogy megsimogathassam.

Hálásan cirógatom Gézengúz fejét,iránta érzett boldogságomnak oka csupán csak az, hogy bármennyire is legyek tanácstalan vagy szomorú ő segít nekem, jobb kedvre derít, és határtalanul szeret engem ahogyan én is őt.

Az élet újra megtanított engem valamire.
Néha a legkissebb dolgok a legnagyobbak.