Angyali katona (Befejezett)

29.rész: Egy fekete harcos túsz

Mikor felkeltem, éreztem hogy sajog mindenem. Még hozzá kell szoknom, hogy megint harcolok.

Felkeltem az ágyból, rendbe hoztam magam, majd kimentem a folyosóra.
Épp Rúfusz jött felém.

- Most hallgatjuk ki a túszt. Szeretnél részt venni? Kérdezte a parancsnok.
- Ha lehet, akkor igen.
- Kövess. Utasított a férfi.

Követtem, ahogy utasított. Egy zárt helyiségbe vezetett, nem volt semmi bent, csak egyetlen egy szék amin a túsz volt lebilincselve. Itt volt Akriel, Rúfusz és természetesen még én.

A tag sokáig nem szólalt meg, így ki kellett húzni belőle mindent. Rúfusz-nak van egy eltitkolt képessége, amit csak kihallgatáskor használ.
Ha a szemébe néz az illetőnek, akkor elmondja az igazságot. Hátulütője viszont, hogy ha elég erős az ember akarata, akkor erős fájdalmat érez a fejében Rúfusz.

- Kik a fekete harcosok, név szerint?

A tag nem mondott semmit.
Ismét megkérdezte, ám használta a képességét.

- Nem használjuk a nevünket, így nem tudom mik az igazi nevük. Válaszolta nagy nehezen a férfi, dörmögő hangon.
- Mit akartok? Kérdezte Rúfusz ismét.
- Tönkretenni az összes bázist!
- Újjat mondj!
- Magunk mellé állítjuk a katonákat, ezzel a hadsereggel mi uralkodunk a földön. Akik nem angyalok, azokat térdre kényszerítjük!
- Tudod ki vagyok? Kérdeztem ezúttal én.
- A főnöknek nagyon kellesz!

Minden egyes választ megbán és megrázta a fejét, hogy elárulta.

- Ki a főnököd?! Kérdeztem újra a férfit.
- Mi csak úgy hívjuk, hogy mester..
- Honnan jött, tudsz mást is róla? Kérdezte Akriel ezúttal.
- Semmit! Ordította a harcos.
- Mi a képességed? Kérdeztem tőle.
- Bármit képes vagyok kivédeni..

Gondoltam magamba akkor ezért nem használt a gömb, mikor rájuk dobtam.

- Mond el mi a mestered képessége! Követelte Rúfusz dühösen.
- Még senki nem látta a képességét, de állítólag akin használta a képességét, az elporladt.

Hirtelen eszembe jutott, hogy az én képességem is az, bár elvettem Rúfusz-tól ez mégis csak egy jel. Van valami közös. Csak én teljesen eltüntetem, míg a vezérük porrá változtatja.

Rúfusz már nem bírta sokáig a képességét használni, kezdett fáradni.
Akriel fel alá járkált a kis helyiségben. Én is már nem fértem a bőrömbe. Nem tudtunk meg semmi érdekeset eddig.

- Hol van a bázis? Kérdezte Rúfusz.
- Nem tudom!

Megint megkérdezte, de megint ellenkezett. Rúfusz megszédült és leült a fal mellé.

- Jól vagy? Kérdeztem kíváncsian a parancsnokot.
- Nem tudom folytatni! Válaszolta.

Innentől már lassabban ment a dolog. Kis morzsákat tudtunk meg.

Pár óra elteltével abba hagytuk, hisz nem volt értelme úgy folytatni, hogy Rúfusz képességét nem tudjuk használni.

Rúfusz-t el teleportáltam a szobájába.
Kissé megszédültem én is, hisz plusz embert hoztam magammal.
Lefektettem, majd kicsit még vele maradtam. Kis idő eltelt, majd indultam ki az ajtó irányába. Rúfusz megfogta a kezem.

- Nita örülök, hogy itt vagy!
Mondta kissé nyögvenyelősen.

Nem törődtem vele kiszabadítottam a kezem és elhagytam a szobát.

A csarnokba teleportáltam magam.

Akriel is ott volt.

- Most mi lesz? Kérdeztem érdeklődve.
- Nem tudom.., de az biztos, hogy vigyáznod kell, mert téged akar valamiért..
- Persze..
- Szeretnél gyakorolni?
- Jó, de ne sokat, most nincs hangulatom hozzá.

Elkezdtük az edzést. Alig tudta tartani a tempómat Akriel. Már rég felülmúltam az F osztag vezetőjét. Persze a férfi nem látta ezt be.

Az edzés végén Akriel a földön feküdt.

- Ne haragudj! Nyújtottam felé a kezem, hogy felsegítsem.

Megfogta a kezem, ám nem akart egyáltalán felkelni magához rántott, így ráestem.

- Mire volt ez jó? Kérdeztem meglepődve.
- Az, hogy a lehető legközelebb legyek hozzád és most pontosan a karjaimban tudhatlak. Kacsintott rám.
- Ne csináld már, meglátja Rúfusz..
- Dehogy fogja! Maradj még egy kicsit!
- Engedj el kérlek!

Próbáltam kikászálódni a kezei közül, de szorosan ölelt.
- Miért vagy ilyen? Kérdezte megbántódva.
- Nem vagyok semilyen, de most nincs ehhez hangulatom.., még hozzá kell szoknom hogy megint itt vagyok!
- Meddig kell megszoknod?!
- Akriel nekem nem megy..., tudom mi volt mikor utoljára kettesben voltunk, de azóta változtak a dolgok...
- Nem változott semmi az én részemről. Vágta rá hírtelen.
- Elengedsz?

Ezúttal elengedett, de szomorúság ült ki az arcára. Gyorsan a helyemre teleportáltam, majd az ágyra dőltem. Kicsit még néztem a plafont és gondolkodtam. Arra eszméltem fel, hogy elaludtam...

--99Pepy99--