Angyali katona (Befejezett)

28.rész: Felderítés a palotában

Reggel hallottam, hogy a folyosón rohangálnak a katonák és zajonganak.

Gyorsan össze kaptam magam, majd kinyitottam az ajtót. A katonák tényleg járkáltak a folyosón.

Rúfusz-hoz teleportáltam magam.

- Rúfusz! Szóltam a parancsnokhoz, miután odaértem.
- Mit szeretnél? Kérdezte unottan. Valamit nézett az asztalon.
- Ma lesz a bevetés, akkor mehetek?

Erre a kérdésre felfigyelt.

- Rendben mehetsz, de szeretném ha folyamatosan láthatatlan lennél. Mivel tudják ki vagy és láttak már, jobb lenne elkerülni azt az esetet, hogy elrabolnának. Megértetted?
- Igen! Köszönöm, hogy megengeded!

Mentem ki az ajtón, ám hallottam, hogy halkan mond valamit a parancsnok.

- Vigyáz magadra!

Lehet rosszul értettem, de lehet jól. Minden esetre, furcsa volt ezt hallani az ő szájából.

Megkerestem Akriel-t, aki épp az F osztag tagjaival beszélte meg a tervet.
Akriel mellé álltam.

- Úgy látom jöhetsz! Nézett rám félelemmel az arcán.
- Igen, de végig láthatatlan kell hogy legyek ez volt a kivétel.
- Nagyon helyes, legalább nem tudják hogy velünk leszel. Csak akkor támadj, ha már nem tud magán segíteni a katona. Megkönnyebbülve, vissza fordult a többiekhez.
- Rendben!

Elmagyarázta a tervet még egyszer, hogy én is had halljam. Megindultunk a palota felé. Én már a bázis alatt láthatatlan lettem és úgy repültem a többiek mögött.

Azért nem teleportáltam oda mindannyiunkat, mert nem bírtam volna ennyi embert vinni.

Elég gyorsan odaértünk a palotához. A palota romokban állt és az emberek se álltak kint, hogy üdvözölhessék a látogatókat. A kert szét volt dúlva, amely pompázott pár hete. A lovak nem voltak a helyükön. A palota egyik oldala, teljesen berobbant, egy nagy lyuk tátong rajta. Az ablakok zöme be volt törve.

Beléptünk a nagy ajtón, ami félig ki volt dőlve és megégett.
A palota belseje is azt tükrözte, hogy itt valami nagy csetepaté volt nemrég.

Ügyeltem arra, hogy ne adjak ki semmilyen hangot.
Akriel néha halkan suttogott, hogy megbizonyosodjon arról, hogy még a csapattal vagyok-e.
Olyankor megsimítottam a karját, ezzel tudattam, hogy itt vagyok.

A palotába szét váltak 2 nagy csoportra. Természetesen én Akriel-el maradtam.

Egyetlen lélek sem volt, a palotában sem, a kertben.

Az egyik pillanatban hangokat hallottunk fentről, az égből. Pár fekete harcos volt az.

Akriel törekedett arra, hogy nagy zajt ne csapjon. Leszedte az egyiket, majd másik két F tag is leszedte a maradékot. Kiütötte őket, majd lekötözte a férfiakat.

Hirtelen egy nagy robbanás hangját hallottuk meg, a másik csapat irányából. Egyből odasiettünk. Láttuk, ahogy a fekete harcosok, rátámadtak a katonáinkra.

Hátul maradtam, hogy ne legyek útba, csak figyeltem őket.
Elég jól megbirkóztak a harcosokkal, míg be nem keményítettek.

Erős támadásaik, még engem is elértek. Hirtelen félelem lett urrá rajtam. Nem tudtam, hogy ilyen erősek. Pánikba estem. Akriel és a többiek, alig álltak a lábukon.

Beavatkoztam, persze úgy hogy ne tudják meg, hogy itt vagyok. Miután megbizonyosodtam hogy a csapatom biztos helyen van, alkottam egy gömböt, majd feléjük dobtam. Az egyik kivédte. Villámokat szórtam feléjük. Néhányat sikerült kiütnöm ezzel, ám észre vették, hogy akiket látnak katonák, egyik se csinálhatta. Vagyis lebuktam.

Keresték az illetőt vagyis engem, hogy hol lehetek.

- Keressétek! Parancsolt rájuk az egyik harcos.

Gyorsan olyan helyre bújtam, hogy véletlen se jöjjenek nekem. Csendben vártam, amíg elmennek kicsit távolabb.

Olyan gyorsan ahogy csak tudtam, felállítottam a társaimat.
Mind észnél volt, csak meglepődtek. Újra készen állnak harcolni.

- Nita! Szólt hozzám halkan Akriel.
- Itt vagyok, mond!
- Segíts!

Nem kellett több, teljes erőbedobással nekilendültem. Természetesen még mindig láthatatlan voltam, de már nem érdekelt, hogy tudnak a jelenlétemről.

Együtt támadtunk rájuk, a harcosok meglepődtek, hogy a katonák feltápászkodtak és hogy újra harcra éhesek.

Mikor nem figyeltek, akkor használtam a gömböt. Pár embert eltüntettem, erre felfigyeltek és óvatosabbak lettek. Ezúttal kis tört formáltam és sorba egymás mögé lopakodtam, majd szíven szúrtam őket.

Elfáradtam és összeestem a használata miatt, így már csak egy ellenfél volt. Akriel a kezébe vette az ügyet.

Ideges lett Akriel, hogy elbánt az F osztaggal pár fekete harcos. Bekeményített, megsorozta az öklével, ami kő keményre keményedett, már- már acél volt a húsa helyett.
Telibe találta a férfi arcát, ami az orra törésével végződött. Elájult a harcos.

- Nita? Kérdezte aggódva Akriel.

Újra láthatóvá tettem magam. Látta Akriel, ahogy a falnak dőlve küszködtem azzal, hogy ébren maradjak.

- Jól vagy, nem esett bajod? Kérdezte sürgetően Akriel.
- Persze, csak kimerített a gömb használata. Még bele kell rázkódnom a használatába.

Bólintott, majd segített a többieknek feltápászkodni. Vissza mentünk a búvó helyünkre és egy túszt is viszünk magunkkal. Jelentést tettünk, mi szerint egyetlen egy ember sem volt a palota személyzete közül. Jelentettük, hogy harcosok támadtak ránk, akikkel meggyűlt a bajunk. Miután megtettük a jelentést Akriel hozatta a túszt.

- Ha Nita nincs ott, mi talál ott hagyjuk a fogunkat. Szólt Akriel rám mutatva.
- Végül, csak hasznos voltál. Mondta Rúfusz elismerően.

Mivel alig álltam a lábamon, Akriel segített a szobámba bekísért, majd lefektetett az ágyra.

- Te jól vagy? Kérdeztem a férfit az ágyon feküdve, mint aki 1000 éve nem feküdt.
- Persze, őrülök hogy ott voltál! Köszönöm a segítségedet!

Mosolyogtam rá bár az úgy tűnhetett, mint akinek nagy fájdalmai vannak pedig, csak ki vagyok merülve. Akriel elhagyta a szobámat, óvatosan becsukta az ajtót. Hallottam ahogy elsétál az ajtóm elől.

Nem kellett sok és el is aludtam...

--99Pepy99--