From The Inferno /Lalisa ff./ *BEFEJEZETT*

1. Fejezet

KILYAN

Nincs is jobb, mint a teljesen besötétített szobádban, úgy sírni, hogy az egész szobádat zsebkendők borítják. Kelly elhagyott. A lány, akit mindenkinél jobban szerettem. Lelépett egy másik fiúval. Angelita, a nővérem jelenleg dolgozik. Mindig is azért dolgozott háttértáncosként, hogy mi élhessünk. Éppen ezért nem is szoktam olyan sok dolgot elárulni magammal kapcsolatban neki, így is eléggé aggódik értem. Na, de visszatérve Kellyhez. Ismertem egy ideje, rengeteget bolondoztunk, majd szerelmet vallottam neki. Rendben is voltunk a kapcsolat harmadik hetéig, utána kezdett elidegenedni tőlem. Majd kiderült hogy elhagyott.
Még mindig visszhagzik a fejemben, ahogy azt mondja: "Yuma ezerszer jobb! Nézz csak magadra, mint egy terhes bálna..." és egy undorodott mosoly kíséretében átkarolja a japán fiút és elmegy.
Aludni se tudok, mert ezek a képsorok jelennek meg szemeim előtt. Általában altatóval alszok néha pár órát. Szégyen, vagy nem, de fiú létemre beszereztem egy alapozót, hogy ha nővérem elküldene szocializálódni, akkor se legyenek feltűnőek a lila karikák a napszemcsim mögött.
Egy hete történt, de még mindig nem dolgoztam fel, szerintem vagy 2 kilót fogytam egy hétvége alatt, de nem igazán tud zavarni. Most a legfontosabb célom az, hogy elfelejtem végre azt a ribancot, és végre újra, az az életvidám tinédzser lehessek, mint aki egy hónapja voltam.
De ennek már vége, és félek, soha nem kapom vissza teljes egészében azt a fiút.

Ekkor mintha egy belső hangot hallottam volna.

~ A te hibád, hogy Kelly elhagyott.

- Igen, tudom. - suttogtam magam elé.

Egyetlen pillanatig átnéztem a szobán. Egy sötét árny körvonalait láttam.
Mivel természetfeletti lények nem léteznek, felálltam és kimentem a konyhába, gyorsan csináltam egy vajas kenyeret és nagynehezen lenyomtam a torkomon. Újra hallottam a hangot.

~ Egy Kelly nélküli életnek nem látod értelmét, ugye?

- Így igaz.. de Angelitat nem hagyhatom magára. Mindig ez a kettős érzés.

Visszamentem a szobámba. A körvönalakat még mindig láttam. Inkább bevettem egy adag altatót és lefeküdtem aludni.

-----------

Kezdem azt hinni megőrülök. Szinte minden nap látom az árnyat. Beszélni nem tudok róla, nincs kinek, és ha megtenném is csak azt mondanák, hogy ne hülyéskedjek, ne legyek ennyire figyelemmániás.

De igazából nem is félek tőle. Olyan, mintha végre találtam volna egy barátot, aki megért.

Ma is itt van és úgy érzem kiadhatom magamból a gondolataim. Így talán hamarabb túljutok rajta.
Nem is kellett sokat várnom, mire meghallottam a hangot a fejembe.

~ Oh, nicsak nicsak! Mi az a kezedben?! Csak nem az amire gondolok? - hallottam egy apró ördögi kacaj kíséretében.

- De, pont az. Nem ezt akartad te is? Mint mindenki más? Úgysem fogja senki észrevenni, ha van egy pár vágás rajtam, nemde? Kit is érdekelne... - fogom meg a pengét a kezemben.

~ Hát ezzel nem vitatkozhatok. - láttam, ahogy az árny felemeli a kezét védekezést játszva. Elkezdem vállam felé közelíteni az éles tárgyat. ~ Jó választás. Nem is vagy olyan hülye, mint gondoltam...