22. Fejezet

47 2 3
                                    

LISA

Türelmetlenül vártam, hogy végezzenek a vacsorával és újra kettesben lehessek Kilyannal. A lányok nagyon álmosak voltak, szinte két falat közt bealudtak.

- Aludhatok itt? - kérdezte a festett hajú. Na már csak ez kellett, így biztos nem leszünk kettesben.

- Persze. Kil, kérlek elpakolsz? - kérdezte a barna hajú lány, de a választ meg se várva, indultak meg a szobája felé. Miután becsukták maguk mögött az ajtót, odaosontam a fiúhoz.

- Megvárlak a szobádban. - nyomtam egy puszit az arcára és gyorsan a megbeszélt helyre siettem.

Pár perc múlva lenyomodott a kilincs, majd miután bejött kulcsra zártam az ajtót. Kil az asztalánál ügyködött valamivel, míg én újra emberi alakot nem öltöttem.

- Ki az a két lány? - karoltam át hátulról, ezzel is jobban magamra terelve figyelmét.

- Csak nem féltékeny itt valaki?! - húzta gonosz mosolyra száját, én pedig megforgattam szemeim. Megfordult karjaim közt.

- Angie, a barna hajú, a nővérem, Hyo, a fehér hajú, pedig a főnöke és a párja. Mióta csak ismerjük nagyon jóba vagyunk vele, szinte már olyan mintha a családhoz tartozna.

- Ohh, hát akkor nincs mitől félnem. - kuncogtam el magam. Végigsimítottam arcán és álla alá nyúlva felemeltem fejét, majd egy szenvedélyes csókba hívtam. Miután eltávolodtunk elkezdtem csikizni.

- Lisa! Neeee! Hagyd abba! Neee!

- Jó, Jó, abbahagyom. - kuncogtam miután mindketten az agyára estünk.

Láttam, ahogy egyre nehezebben tartotta nyitva a szemeit, majd szép lassan feladta a harcot és elaludt. Mellkasa - amin fejem pihent - egyenletesen emelkedett és süllyedt, ezzel engem is elringatva. Bár tudtam, hogy nem szabadna, mert nem bírom a napfényt, átadtam magam a csábításnak.

- - - - - - - - - - - - - - - -

Valaki a hajamat símogatja és szólongat.

- Lis... Ébredj! - hallom meg Kilyan hangját. Szóval ő nem is aludt?

Szemeim összeszorítottam és még szorosabban hozzábújtam.

- Édes, neked már nem kéne itt lenned. - szólalt meg az ébresztő idegesítő csengőhangja. - Látod, már 7 óra. Nekem is iskolába kéne mennem. - villámsebessébbel ültem fel az ágyon, és bújtam el a takaró mögé a napsugarak elől.

- Mi a baj? - nevezését nem is próbálta visszafogni.

- A nap! - válaszoltam ingerülten.

- De hisz eddig is rád sütött. - mosolygott meg mindig.

- Tessék? - kerekedtek ki szemeim és elmentem arcom elől kezeim, ezzel letéve a takarót is. - A... Azt hogy?

- Én azt végképp nem tudom. - vonta meg vállát és új órarendjéből elkezdett bepakolni.

Nem értettem mi történik. Ha kint vagyok a napon ég a bőröm, émelygés és nagyon hamar kiszárad ők, nem is beszélve arról, hogy kivakítja a szememet a napfény.

- Én... Én most inkább megyek. - mutattam a fal felé, ahol általában érkezek és távozok.

- Okés, szia. - köszönt hátra se nézve. Gyorsan vettem utamat a pokol felé. Kíváncsi voltam, hogy mégis mi történt, de egyben féltem is.

A pokol óriási könyvtárában keresgéltem a könyvek között, hátha találok valami használhatót. Fél óra keresgélés és szitkozódás után találtam is.

- Megvagy! - suttogtam a könyv felé.

Levettem a poros polcról és letörölgettem a borítóját. "Érdekességek a démon és ember kapcsolatokról. Ez kell nekem. Hamar kinyitottam és atartalomjegyzéket kezdtem vizsgálni.

"Gyűlölet
Bosszúvágy
Barátság
Szerelem
Halál...

Szerelem! Gyorsan vegighúztam vékony ujjam a papíron, és amint tudtam lapoztam a megfelelő helyre.

"Bár a démonok nem túl érzelmes lények, ők is képesek szerelembe esni. Nagyon ritka, hogy egy démon és egy ember közt igaz szerelem legyen. Nem véletlen. Ha ez megtörténik rengeteg változást von maga után. A démon bár kit tud menni a napra, de a pokol egy idő után nem fogja visszafogadni. Képességei megmaradnak kivéve, hogy csak emberi testet tud majd ölteni és többet nem tud visszajönni a pokolba.

De hisz én még itt vagyok a pokolban...

From The Inferno /Lalisa ff./ *BEFEJEZETT*Место, где живут истории. Откройте их для себя