From The Inferno /Lalisa ff./ *BEFEJEZETT*

36. Fejezet

Kilyan

Alig voltam ébren. Egyszer csak bekapcsolt a riasztó, majd egy fehér és egy barna foltot láttam... A nővérem és a párom illata kúszott be az orromba. Megtaláltak!

A két lány letépte a láncokat.
Minden energiám abba fektettem, hogy két lábra álljak.
Az utunkat őrök állták el, de nem hallottam a beszélgetésből semmit. Hirtelen Lisa felkapott és bevágódtunk Hyo kocsijába, aki padlógázzal hajtott hazáig... Lassan elkezdett kitisztulni az elmém, és hirtelen Hyot láttam, aki egy feles pohárban egy aranyszínű folyadékot hozott.

- Ezt idd meg! - adta oda.

- Mi ez? - húztam meg a fémes ízű folyadékot. Csak akkor válaszolt, amikor már lecsúszott a torkomon.

- Tiszta Angyal vér. Az enyém. Ez elengedhetetlen a gyógyulásodhoz. Most pedig... - kitárta hatalmas szárnyait és mellém dőlt, majd ráhúzott az egyik szárnyára
- Hyo? - kérdeztem lesokkolódva.
- Cshht! - zárt be a szárnyai közé - Erre most szükséged van. Aludj egy kicsit. - Nem tudtam nyitva tartani a szemem. És álomba zuhantam.

Lassan ébredezni kezdtem. Még mindig a hófehér, királynői szárnyak között pihenek.

- Felébredtél védencem? - hallottam Hyot suttogni.

- Igen, jól vagy?

- Én jól. És te?

- Sokkal jobban.

Hyo kinyitotta szárnyait és hirtelen Lisa ölelt magához.

- Emberkém! Annyira aggódtam érted! Ne haragudj rám, kérlek!

- Nem haragszom, Lisa.

- Jól vagy, öcsi? - jött be Angie is.

- Jól, köszönöm!

- Holnap délutánra áthívtam Naeyont, hogy segítsen bepótolni az anyagot. - mondta Lis.

- TE IDEHÍVTAD NAEYONT? - akadtam ki teljesen.

- Ssht, nyugi! - ölelt magához - Majd ráveszem, hogy ne cseszegessen téged. Hisz a legjobb barátnőm. - kacsintott rám - Gyere vacsizni! Alig ettél.

- Mi a kaja? - csillantak fel a szemeim.

- Milánói, Angieval csináltuk miattad. Remélem ízlik majd. - szedett egy jó púpos adagot nekem, majd szép sorban mindenkinek. Az asztal köré gyűltünk és mint egy család vacsoráztunk.

- Hmm, tényleg finom lett, Lis! - nagyon jól esett az étel az éhezés után, de megjobban esett, hogy gondoltak rám ebben is.

Evés után szinte rögtön mentünk aludni. Hiába aludtam Hyoval ma, nagyon ki voltam fáradva. Mind a négyen a szobámban lévő franciaágyban aludtunk.

- - - - - - - - - - - - -

Reggel már csak én és Lisa voltunk az ágyban. Az órám idegesítő csörgése ébresztett. Lassan Lisa is forgolódni kezdett mellettem.

- Milyen nap van? - kérdezte kómásan.

- Neked is jó reggelt! - poénkodtam vele, miközben megnéztem a telefonom. - Szerda.

- Baszki! - ugrott fel rögtön  - Suli van! - amilyen gyorsan csak tudtunk pakoltunk össze az órarend alapján és indultunk el az iskola felé.

- Majd valahogy légyszi adagold be Nayeonnak, hogy ismerjük egymást és együtt lakunk. - néztem rá bociszemekkel.

- Kérésed számomra parancs! - válaszolt játékosan.

A suli előtt szétváltunk. Nekem be kellett ugramon a pékségbe, ami jó ürügy volt arra is, hogy ne lássanak minket együtt.

Egész nap azon izgultam, hogy Nayeon hogyan fog rám reagálni. Az órákra sem tudtam figyelni. Elképzeltem a lehető legrosszabb eseteket.
Úgy beszéltük meg Lisával, hogy haza már együtt megyünk hárman. Már alig öt perc van az utolsó órából.

- Mehetünk? - lépett mellém Lisa és Nayeon. Láttam Nayeonon, hogy fél tőlem, de jól leplezte és nagyon aranyosan bánt velem.

- Ühüm! - bólintottam, miután felkaptam a táskám félvállra.

A hazafelé vezető úton a két lány szinte folyamatosan beszélt. Hamar elvesztettem a fonalat, de nem is nagyon törtem magam, hogy megértsem miről is beszélnek.

- Na és te, Kil? - nézett rám Nayeon.

- Mi én? - válaszoltam zavarodottan.

- Van kedved eljönni tanulás után a közeli parkba? - nem tudtam mit kéne válaszolnom. Szívem szerint mentem volna, de nem akartam tönkretenni a délutánjukat az unalmas társaságommal. - Szeretnélek jobban megismerni... - tette hozzá félénken. Lopva Listára néztem, akin látszott, hogy szeretné, így rábólintottam.

- Jó! Legyen! - mosolyodtam el. Talán ez volt az a kérdés, ami miatt feloldódott köztünk a hangulat. Kedvenc kajától kezdve, kiskutyatartáson keresztül mindent átbeszéltük míg a lakás ajtó elé nem értünk.

- Itthon vannak a szüleitek? - nézett ránk félénken Nayeon. Zavartan néztem Listára, aki Nayeon háta mögött rám kacsintott. Gondolom azt mondta neki, hogy testvérek vagyunk, vagy ilyesmi.

- Nem, nincsenek. Dolgoznak. - válaszoltam és elfordítottam a kulcsot a zárban.

Esküszöm még soha nem érdekelt annyira a történelem, mint Nayeonnal. Ő a humán tantárgyakban nagyon otthon van. Olyan lelkesedéssel magyarázta, hogy még velem is elhitette, hogy izgalmas.

Töri után jött a fizika, matek és végül az angol. Az összes tárgyat vegignéztük, amiből doga lehet a héten.

- Ennyi mára! - csukta be az angolszótárát Nayeon.

- Nagyon köszönöm! - ugrott barátnőm a nyakába - Nagyon sokat segítettél.

- Máskor is jövök, ha kell. - nézett rám.

- Köszi! - dobtam felé egy mosolyt.

- Akkor jöttök a parkba? - váltott hirtelen témát, miközben táskájába dobálta be a tankönyveit.

- Hogy a viharba ne! - mondtuk szinkronban Lisával, amin felkuncogott.

- Pakolok enni meg inni és indulhatunk is. - szaladt Lis a táskáért, amibe bele dobott három piknik tányért és poharat, majd a hűtőből néhány ételhordós dobozt és üdítőt. - Mehetünk!

Ez a lány egyszerűen mindenre gondolt. A park egyik eldugodtabb, mégis nagyon szép részére terített egy plédet. Egyre hamarabb sötétedik, így október végén. Bár még csak délután öt volt, a lemenő nap vörösre festette elöttünk az eget. A hozott ételekből megvacsoráztunk, miközben beszélgettünk.

Sajnos hat körül Nayeonnak haza kellett indulnia, de megígérte, hogy holnap is átjön majd.

Miután összepakoltunk elválunk tőle és haza indultunk.