From The Inferno /Lalisa ff./ *BEFEJEZETT*

20. Fejezet

LISA

Ahogy Jisoo ígérte, tényleg rávette valahogyan Jacksont, hogy elmenjünk valahova. Azt mondta este 7-re idejön hozzám. Már alig másfél órám van addig. Gyorsan fogat mosok, és most azt próbálom eldönteni, mit vegyek fel. Végül egy halvány rózsaszín, pánt nélküli egyberuha mellett döntöttem. Mielőtt felvettem volna, fedobtam egy egyszerű sminket és behullámosítottam a hajam. Pont időben. Mikor egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben, meghallottam a csengőt. Megfogtam ridikülöm és kinyitottam az ajtót. Jackson rögtön ajkaimra hajolt és egy apró szájra pusziban részesített.

- Te még mindig gyönyörű vagy! - stírőlt végig feltűnően.

- Köszi, te is! - egy fekete farmerben és egy vörös ingben állt előttem, ami be volt tűrve nadrágjába.

- Mehetünk? - fogta meg kezem, amit kirántottam. - Baj van?

- Nem csak be kell zárnom az ajtót. - mondtam flegmán, és bezártam. Ügyes vagy Lisa, csak így tovább. Ha így folytatod ő akar majd szakítani. - Kész! - indultam meg ezzel beelőzve a fiút, aki nevetve sietett utánam.

- Hova megyünk?

- Titok! - kacsintott rám. Pár perc múlva az egyik kedvenc helyemen álltunk. A vidámpark óriási játékai hívogattak a kerítésen túlról. Sokan gyerekesnek gondolnak, az miatt, hogy még mindig ennyire oda vagyok érte, de mindigis egy kisgyerek maradok ilyen téren. - Bemegyünk?

- Még szép! - Kezdtem el kezénél fogva húzni a kassza felé. Túlpörögtem. Talán túlságosan is. Le kéne nyugodnom, de pont a gyenge pontomat találta el. Amint beszabadultunk, sorban mentünk a játékokon. A hullámvasúton, lehet hogy ötször is mentünk egymás után. Az a kedvencem.

- Veszünk vattacukrot? - húztam az árus felé.
Miután megvettük az édességet, kerestünk egy nyugisabb padot és enni kezdtünk.

- Baj van? - nézett rám aggódva, mikor nagyon a gondolataimba a meredtem. Megfáztam fejem.

- Csak tudod... - vettem egy mély levegőt. Most vagy soha! - tudod... Már nem érzem, azt, mint régen. Nagyon bírtam és nem szeretnélek elveszíteni, de nem tudnék veled tovább együtt lenni. Nagyon sajnálom. - tört ki belőlem.

- Ez most komoly? - állt fel velem szembe és kezdett ordítozni. - Szóval én csak egy játék voltam? Szépen nézünk ki!

- Nem, Jackson... Én tényleg szerettelek és most is szeretlek... barátként. - kezdtek el potyogni a könnyeim.

- Mire megyek én a barátságoddal, ha? - kis időre csend telepedett közénk, majd Jackson megfordult és elment dühében, én pedig ott maradtam zokogva. Néhányan hülyének néztek, néhányan sajnálkoztak és néhányan összesúgtak azt találgatva, hogy fel lettem e ültetve, vagy nem, mikor elmentek mellettem. Hidegen hagyott mások reakciója. Csak arra próbáltam gondolni, hogy ezt az egészet Kilyan miatt kell átélnem, ami szép lassan meg is myugtatott. Azért az emberfiúért mindent! Kisírt, vörös szemekkel álltam fel a padról és indultam ki a játékok sokaságából. Nem igazán tudtam merre megyek, csak amerre vitt a lábam. Örültem is a történteknek és nem is. Örültem, mert végre már csak Kilyan van nekem és nem örültem, mert elvesztettem Jacksont teljesen. Összegezve jól jöttem ki belőle, de hajt a stressz. Már mióta sétálok, mikor teljesen besötétedett. Nem tudtam hol lehetek, egyáltalán nem volt ismerős a hely. Próbáltam taxit hívni, de csak akkor vették fel, mikor már majdnem feladtam.

- Jó estét! - szóltak bele.

- Jó estét! El tudnának jönni ide?

- Hol van az az itt?

- Ömm... Hát... - gyorsan megnyitottam a GPSt a telefonomon és megnéztem, hol is vagyok, majd bediktáltam a címet.

- 10 perc és ott vagyunk. - bontották a vonalat. Hála az égnek. Ahogy mondták, pontban 10 perc múlva meg is érkeztek és a kihalt utcákon pillanatok alatt hazarepítettek.