From The Inferno /Lalisa ff./ *BEFEJEZETT*

17. Fejezet

LISA

Számoltam a napokat, hogy mikor ér vissza Kilyan. Végre eljött ez a nap is. Az üzenettel a zsebemben vártam, hogy lemenjen a nap. Szinte rögtön mentem, amint lehetett. Kicsit rizikóztam, hogy biztos jó ötlet e bemenni a fiúhoz, de nagy erőt vettem magamon és beléptem.

- Akkor? Elmagyarázod miért is tüntél el? - kérdeztem nyugodtan, bár a szokottnál halkabban. 

- Az SM Entertainment szervezett Hyo csapatának egy nyár végi kisebb turnét Koreán belül. - kezdett magyarázkodni. - És, mint mindig mikor tudok, elmegyek velük backstagebe. Nem akartam itt maradni, hisz egész nyáron nem voltam sehol nyaralni, csak dolgoztam és ez egy jó lehetőség volt. - minden egyes szavára figyeltem. - Tudom, hogy hamarabb is szólhattam volna, de én is az utolsó percekben tudtam meg. - sütötte le szemeit. Igaza volt, de nem akartam közbeszólni, de végül mégis megtettem.

- És ez mi? - vettem elő a kis papírt a zsebemből és mutattam fel neki.

- Hány darabra fogsz tépni? - kérdezte félénken.

Nem szavakkal szerettem volna elmondani neki, mit érzek. A tettek többet jelentenek. Közelebb léptem hozzá. Mélyen szemeibe nézem és még közelebb hajoltam. Ajkaink alig pár milire voltak egymástól, mikor behunytam szemem és ajkaira tapadtam. Egy kis ideig nem reagált, aztán visszacsókolt. Nagyon jól csinálta. Még Jackson sem volt soha ilyen szenvedélyes, mint Kilyan, pedig ő már tényleg nem először csinálta.  Nem tartott sokáig csókunk. Ahogy eltávolodtam tőle láttam paradicsom piros arcocskáit és óriási, levakarhatatlan mosolyát.

- Egyre se. Szeretlek téged és igaz, démon vagyok, de szeretnélek téged megmenteni. Nem tudnálak bántani. Amúgy nagyon jól csókolsz. - tettem hozzá kicsit félve, de jól lepleztem. A biztonság kedvéért egy kacsintással is megtoldottam.  - Kellynek fogalma sincs mit vesztett el. - húztam bátorító mosolyra szám. 

- Köszönöm. - húzta összébb magát. Olyan aranyos megszeppenve.

A falon lévő képhez lépett és levette azt. Egy kis ideig még nézte. Kezeimet újra lángokba borítottam, ezzel megvilágítva az egész szobát. Mélyen a szemeimbe nézett és a lángokba tartotta a képet, ami pillanatok alatt hamuvá vált és kezembe hullott.

- Szeretlek.

- Én is szeretlek, emberke. - mondtam és kisöpörtem a kép maradékait az ablakon kezemből.

Az idilli pillanatot én szakítottam meg.

- Nem szeretnél mesélni az elmúlt két hétről? - nagyon szerettem volna újra hallani, ahogy csak beszél és beszél, minden szavába beleélve magát.

- Képzeld az első koncerten lövöldözés volt. Én rögtön a lányokat kezdtem védeni. Szerencsére senkinek sem esett baja. Elvileg a lövöldöző ellen már eljárások indultak. Izgi, mi?

- Kilyan! Akár bajod is eshetett volna. Ez nem izgi, hanem veszélyes!

- De nem esett. - a fiú folytatta a mesélést, de én nem tudtam figyelni rá. Azon járt az eszem, hogy most mégis mi lesz. A szívem Kil felé húz, de Jacksont nem hagyhatom úgy ott, hogy "Bocsi találtam nálad jobbat". Őszintén kicsit félek is Jacksontól. Nagyon kedves, sosem bántott, de pont ezért nem tudhatom mire képes. Nem érdemli, meg hogy csak úgy eldobjam, de nem tehetek róla, hogy nem belé lettem szerelmes.

- Lis? Minden oké? - zökkentett ki gondolataimból.

- Persze, csak azon gondolkoztam, hogy mit fognak szólni Jenék, ha elmesélem nekik a ma estét.

- Jenék? - vonta fel egyik szemöldökét.

- Démonok. Kim Jennie. A legjobb barátnőm. Kiskorom óta ismerem. Nem is tudjuk mikor talalkoztunk először. És ott van a párja Park Chae Young, akit mi csak Rosénak hívunk. Kb másfél hete vannak együtt. Nagyon aranyosak, azt leszámítva, hogy egész nap egymást falják. - vágtam undorodó fejet, de ott bujkált a mosoly az arcomon, amit Kilyan is észrevett, mert velem együtt tört ki belőle a nevetés. - A pokolban teljesen normálisak az azonos nemű párok. És ha ők épp egymással vannak elfoglalva Kim Jisooval vagyok. Az a lány annyit tud beszélni... El nem hiszed. - Jacksonról direkt nem tettem említést. 

Egész este a pokolról meséltem neki. Tejes tévedésben volt, mint az emberek többsége. Nem, az ördögnek nincsenek kecskelábai és óriási ördögszarvai és farka sem. Szívesen meséltem volna még neki, de a nap első sugarai nem engedték, hogy maradjak. Bármennyire is úszunk a rózsaszín ködben, a napfényt még mindig nem bírom. Egy gyors búcsúcsók után a pokol felé vettem az irányt.