34. Fejezet

39 1 0
                                    

KILYAN

Egy sötétített ablakú furgonhoz vezettek le a rendőrök és a kutatók, aminek a csomagtartójába belöktek, majd rámzárták az ajtót. Abból a szempontból nyugodt voltam, hogy nem Lisát vitték el és ő biztonságban van. Viszont nem tudtam mi fog történni velem. Már kezdett hozzászokni a szemem a sötéthez, amikor hirtelen fékezett a jármű és kinyitották az ajtót. Szemeimet bántotta a napfény, de azt épp megtudtam figyelni, hogy a város nyugati felében található elhagyatott gyártelepre hoztak. Ravasz húzás, ez a város legkülső és legeldugottabb területe. Szóval halálomig itt fognak tartani. Nagy sebességgel elkezdtek betaszigálni. Bekísértek egy áthatolhatatlan üvegburokba, ahol letépték a pólómat és a nadrágomat, majd úgy ahogy voltam, boxeralsóban leláncolták a kezeimet és a lábaimat.

- Na, szóval! - jött be egy borostás és egy kopasz fickó - Mi kérdéseket teszünk fel, és ha nem tetszik a válaszod... - itt előszedtek egy sokkolót, amit kisütött - Kapizsgálod? Szóval. Kik a társaid és milyen fajta alvilági vagy?

- Nem vagyok démon. - adtam meg az igaz választ.

- Nem tetszik a válasz. - a kopasz fuckó belenyomta a sokkolót a mellkasomba. Ordítottam a fájdalomtól.

- Oké, akkor játszhatunk így is.

Hirtelen mindenféle tartályok kerültek elő, rámkötöttek egyet és elindítottak egy fura kinézetű anyagot a rámcsatolt csöveken keresztül. Amint a kékesen világító szmötyi a szervezetembe érkezett, az egész testemen olyan fájdalom futott végig, mintha minden egyes centiméterét tüzes vasalókkal tépnék a húsomnak.

- Fedd már fel magad!

- Nem vagyok démon továbbra se. - montam nagynehezen, mire a fickó megint lesokkolt.

Vadul belémjuttatták a többi anyagot is, majd rámnéztek.

- 55 perc múlva visszajövünk. -mondták, ahogy elindították a nyilván démonok kínzására alkalmas, saját maguk által fejlesztett szereket, amik minden eddiginél nagyobb fájdalmat okoztak. - Aztán utána tényleg végig fogjuk követni a szenvedésed. - elindultak kifelé és bevágták az ajtót. Ezután félhomály sem uralkodott a szobában. Éreztem, ahogy szám fokozatosan kiszáradt.

Annyira belefáradtam az egészbe és a hatalmas fájdalom közepette lassan előreszegtem a fejem.

Feladtam, hogy számoljam a másodperceket.
Megint kivágódott az ajtó.

Egy pillanatra kinyitottam a szememet a fényre, de ugyanolyan gyorsan vissza is csuktam. Túl gyenge voltam hozzá. A fickók tuti váltottak néhány szót az üvegen kívül, majd bejöttek.

- Mégse nézzük végig a szenvedésed, ugyanis lejárt a munkaidőnk. Ha holnap, amikor visszajövünk, még mindig emberi alakban vagy, meghalsz.

Kimentek és engem ott hagytak immár teljes sötétségben.

Hirtelen olyan érzés fogott el, mint amikor Lisa még árnyalakban járt hozzám.

~ Kilyan Asano? - hallottam egy szigorú, de aggódó lány hangját.

- I..igen? - épphogy ki tudtam suttogni a szót.

~ Nem fogsz meghalni. Lisa holnap korán kiszabadít. - mondta sokkal kedvesebben, majd eltűnt.

Lisa...
Hirtelen a lány arcát láttam magam előtt.
A lány, akire mindig is vártam.
A lány, aki el akarja venni a múltamat, és elhozni a fényt.
A lány, aki magasról leszarja, hogy nincs kockahasam, mint a nagymenő fiúknak.
Akit a belsőm érdekel és a sok darabra tört szívemet egybe akarja ragasztani.
Aki kitart mellettem...

- Lisa siess kérlek... - suttogtam miközben a kimerültségtől álomba zuhantam - Nagyon szeretlek.

From The Inferno /Lalisa ff./ *BEFEJEZETT*Where stories live. Discover now