Szellem állat

Lupus alba

*Jimin*

A kancsót szorongatva nézem a szinte bornak tűnő nektárt. Bódító erős illata van, ami megszédít egy pillanatra. Túl kell esni rajta utánna remélhetőleg minden rendben lesz, talán ez fog segíteni abba is, hogy az iskolába békén hagyjanak. A számhoz emelem és lassan, de nagy kortyokba nyelem le az édes levet. Kicsit kesernyésebb, mint a must még is érezhető benne valami édeskés íz. A folyadék könnyedén folyik le a nyelőcsövemen. Érzem ahogy az egész testembe áramlik egy kellemes meleg, bizsergető érzés. Az utolsó csepp is eltűnik a kancsóból. A fejem forogni kezd és úgy érzem most muszáj leülnöm. Azt gondoltam lesz valami mögöttem amire ráülhetek, de tévednem kellett mikor a fenekem a kemény csempére érkezik. Mindent homályosan látok erre hab a tortán hogy még forog is. A fejem zsong mintha ezernyi ember járna és beszélne benne.
-Koncentrálj arra az egy dologra! Csak ürítsd ki a fejed! Állítólag az is megeshet hogy a jövőből látsz valamit.-hallom meg Chanmi hangját. Sokszor csináltam már ilyet, nem lesz nehéz kiüríteni a fejem. Régen az árvaházba sokszor kellett ezt tennem, hogy ne érezzem annyira a fájdalmak súlyát. Mostanában is szoktam, de nem mindig, mert akkor Kyihunéktól többet kapok mert "nem szenvedek". Hátamra fekszem és behunyom a szemem. A gondolatok elfogynak és marad a nagy semmi az elmémbe. Egyszer csak kicsit távolabb oldalt állásba nekem észre veszem Jungkookot. Valaki odaszalad hozzá...az én vagyok!
-Jungkook! Megcsináltam!-mondom lelkesedve mint egy kisfiú.
-Tudom. Nagyon ügyes vagy-mondja és szorosan megölel. Olyan furcsa magamat látni miközben én itt vagyok, mintha egy álom lenne.
-Bárcsak még valaki itt lehetne-szontyolodom el. Egy könnycsepp is folyik le a szememből, amit Jungkook ki is söpör
-Tudom...de ő is büszke lenne rád-mondja szomorkás mosollyal. Hirtelen minden újra sötét lesz és füstként tűnök el Jungkookkal együtt. Kinyitom a szemem és mintha kicsit nagyobb lennék. A látásom eddig se volt rossz de még az egyik fa tetején is kiszúrtam egy katica bogarat. Élesebben érzem a szagokat. Megfordulok és egy sokkos állapotba lévő Kook-ot látok és a büszkén mosolygó anyukáját.
-Elszúrtam?-kérdezem félve. Nem akarom hogy ez miatt minden tönkre menjem. Chanmi kuncogni kezd. Értetlenkedve nézek rá.
-Jimin! Te vagy a fehér farkas most is abban a formában van.-mondja mosolyogva én pedig ijedten nézek le. Négy lábamon állok, amik nagyok és erősnek tűnnek. Viszont fehér bundám nagyon puhának tűnik. Szívesen megsimogatnám magam, mert kíváncsi vagyok.  Hosszú farkam dús és csillogóan fehér. A víz pereméhez megyek, hogy a fejem is megcsodáljam. Bal fülem kicsit be van hajolva, míg a jobb hegyesen áll. Mozgatni kezdem őket, a víz tükrében jól látom ennek mozgását, amit mosolygással díjazok. Kéken ragyogó szemeim vannak, amik nagyon tetszenek. Határozott arc vonásaim vannak, mégis van benne egy kis aranyosság, főleg a fülem miatt.
-Vissza változni és újra átalakulni már nagyon egyszerű lesz. Csak elképzeled magad annak és arra koncentrálsz.-érkezik meg mögém Chanmi. Bólintok egyet, majd az emberi énemre koncentrálva vissza változom. Eddig csukott szemeimet kinyitom és lenézek. Hoppá...ilyenkor meztelen vagyok. Ijedtembe beugrok a vízbe hogy semmit ne lássanak belőle. Kidugom a fejem a víz felszínére Kook és az anyukája nagyokat kacagva néznek rám.
-Még soha nem láttam hogy valaki így reagál erre!-mondja nevetve Jungkook. Zavaromba még jobban összekuporodok a vízbe.
-Nem láttunk semmit, mert tudtam hogy ez lesz Jungkooknak is szóltam hogy ne nézzen oda.-mondja mosolyogva Chanmi. Nagyon kedvelem, olyan mintha mindig is ismert volna.
-Tessék! Ezekbe haza tudsz menni!-nyújtja át nekem a ruhákat. Mindketten elfordulnak én pedig öltözködni kezdek. Kíváncsi vagyok most mit gondolhatnak rólam. Végül is megpróbálhatom nem? Jungkook-ot veszem célba és erősen koncentrálva próbálok az elméjébe látni.
~Jimin nagyon mázlista hogy az összes erő birtokába lehet.~hallom meg Kook hangját a fejembe.
-Úristen!-kiálltok fel ijedten, miközben a pólót húztam magamra. Szerencsére felvettem már mindent, mikor hátra fordultak.
-Baj van Lupus alba?-kérdezi Chanmi...hát fogalmam sincs kitől mert azt látom hogy rám néz de fogalmam sincs ki vagy mi az a Lupus alba.
-Nincsen-válaszolom bizonytalanul.
-Azt hiszen olvastam Jungkook gondolataiba-mondom sokkolva.
-Ez természetes, te mindegyik erőt birtoklod-legyint egyet a hölgy. Hát ez király, még is mit jelent az hogy összes erő? Megkell tanulnom őket használni? Vagy automatikusan jön?
-Lupus alba. Ez a neved, a jelentése nagyon kreatívan, fehér farkas.-mondta mosolyogva Jungkook. Így fognak hívni? Nagyon furcsa egy név, inkább szeretném a Jimint.
-Mindenki így fog ismerni, mert régóta vártak rád. Így tudni fogod hogy hozzád szólnak-mondja nyugodtan Chanmi. Kicsit megszeppenek, mert nem tudom miért vártak rám ennyire. Ennyire különleges állatot kaptam?
-Igen. Csak a te állatod képes az összes erő birtokába jutni. Igaz nem vagy olyan magas mint én, de a testi erőd is messze a legerősebb-mondja egy büszke mosollyal Jungkook. Falfehér lehetek most éppen, mert nem hittem volna hogy ennyire erős állatot kapok. De mi van ha nem tudok segíteni? Harcolnom kell majd a Tenebrisekkel? Én nem szeretnék ölni.
-A Tenebrisek rossz lények! Az emberek félelmeiből és kínjából táplálkoznak. Azért akarnak minket megölni, mert mi képesek vagyunk megállítani őket. Az állatok erejével és a testi erőségeivel tudjuk őket elpusztítani. Persze ők is megtudnak minket ölni, sötét füst bombának tűnő gyilkos erejükkel.-mondja a végét egy ijesztően dühös tekintettel Chanmi. Kíváncsi vagyok miért lett ettől ilyen dühös. Jó persze minket ölnek meg, de szerintem valaki fontosat ölhettek meg.
~Bárcsak még itt lennél Jiwon~hallom elkeseredett hangját. Most se jöttem rá ki lehet az, de biztos nagyszerű ember volt. Lehet Jungkookból többet látok.
~Akkor nem csak nekem hiányzik apa~mondja csalódott hangon. Hirtelen fog el a keserű sajnálat. Borzasztó lehet elveszíteni egy számodra fontos embert. Az alapvető megértés bennem van, de még sosem tapasztaltam meg milyen is az. Nekem nem lenne ekkora lelki erőm ahhoz, hogy ezt mind átvészeljem. Sokkal erősebbek mint én az biztos.
-Mindegy is! Inkább próbáld ki az erőidet!-rázza meg a fejét Jungkook édesanyja.
-Milyen erők vannak?-kérdezem, mert végülis jó lenne tudni mit is jelent az hogy mindent tudok.
-A szem színek alapján kapsz erőt. Általában csak egyet és ritka esetben kettőt. Te vagy az egyetlen aki mindet tudja. A lila szeműek gondolat olvasást vagy az elme irányítást tudják. A smaragdzöld szeműek megérzi a szellem állatokat, hogy jó vagy rossz szándékúak-e. A sárga szemű állatok a gondolatban való beszélgetést tudják vagy megérzik a mások érzelmeit. A pirosak dolgokat irányítanak vagy pedig szuper látással rendelkeznek, ők szoktak jelezni jönnek-e támadok. A narancssága szeműek teleportálásra képesek. A rózsaszínek, pedig illúzió keltést.-mondja büszkén vigyorogva. Oké szóval én ezekre mind képes vagyok? Ez az egész olyan hihetetlennek tűnik, hogy vagyok képes például a teleportálásra? Egyszer csak úgy jön vagy hogy? Vagy az illúzió keltés, na azt hogy? A gondolatba való beszélgetés meg még hab a tortán.
-Nyugalom! Minden menni fog, mert ide hívjuk a legjobbakat és segítenek neked, de nem ma. Emészd meg legalább azt, hogy átváltoztál. Gyakorolhatsz is ha szeretnél, mielőtt haza mész.-mondja kedves mosollyal. Hálásan pillantok rá. Nagyon örülök, hogy nem kell ma még ezekkel foglalkoznom, mert amúgy is nagyon furcsa és elképzelhetetlen számomra minden most.
-Holnap találkozunk Jimin!-hajol meg a hölgy. Én is meghajolok, majd Jungkook mögött kibattyogok az ajtón.
-Kicsit irigyellek-szólal meg hirtelen Kook. Döbbenten nézek rá. Szívesen cserélek én veled, ha gondolod, mert nagyon nagy felelőség van a nyakamba és nem szeretném elszúrni.
-Jaj nem azért. Csak jó lehet minden erő birtokába lenni.-mondja mentegetőzve. Nekik biztos máshogy jön le, mint nekem, mert ők ebbe nőttek bele, én viszont csak tegnap értesültem, hogy szellem állat vagyok. Még hozzá a "legerősebb". Sajnos ez még viccnek is rossz lenne. Jungkook mellett haladok és most én vagyok nagyon a nyomában, mert semmi kedvem elveszni. Ismerem már magam annyira, hogy tudjam simán elveszek. Ekkor hirtelen valaki a hátamra ugrott. Hátra néztem és egy túlságosan izgatott Hopi fogadott.
-Annyira király ez az egész!-mondja és ugrálni kezd rajtam, ami furcsa módon nem fáj, pedig régebben mindig azt hittem leszakad a hátam.
-Nekem kicsit sok még-válaszolom bizonytalanul.
-Holnap kihevered!-legyint egyet, majd leszáll rólam.
-Na muti te hogy nézel ki!!!-tapsikol örömébe. Olyan mint egy kisgyerek, mikor a karácsonyi ajándékot várja, hogy meghozza a Jézuska. Mögé nézek és egy mosolygos Taet látok magam mögött.
-Tae? Ugye vigyáztál rá?-kérdezte Jungkook összehúzott szemöldökkel.
-Háááát...lehet hogy mindketten egymás bébiszitterei voltunk-vakarja meg a tarkóját elmosolyodva. Két nagy gyerek egymás mellett, lehet nem kellett volna egybe ereszteni őket.
-Gondoltam-rázza meg a fejét halványan vigyorogva Kook.
-Na Jimin! Látni akarom-nyavalyog mellettem Hopi. Sóhajtok egyet.
-Jó Hobi, de ahhoz kéne ruha-mondom hátha feladja.
-Nekem vaaaan! Várj hozom is!-lelkesül fel Taehyung. Na szuper...de legalább gyakorlok.
-Biztos neked is olyan elbűvölő tekinteted van-gondolkodik hangosan Hoseok. Abban egyetértek vele, hogy a szellem állatoknak tényleg van valami a tekintetükben ami megfog.
-Az biztos-motyogja maga elé Jungkook, mire mindketten odafordítjuk a fejünk. Lepődötten néz ránk, én pedig nagyokat pislogok.
-Mármint, mivel Jimin a Lupus alba, így egyértelműen neki is olyan-mondja határozottan. Nem is tudok ráválaszolni, mert megérkezik a kisebbik Jeon a ruháival.
-De hát ezek az enyémek-vonja fel a szemöldökét az idősebb testvér.
-Tudom, de ez közelebb volt-mondja doboz mosolyával. Jungkook szemet forgatva válaszol. Én pedig már elterveztem hogy csak úgy változom vissza, ha egy szóbába leszek, ahol nem látnak. Behunyom a szemem, majd elképzelem és erősen koncentrálok az átváltozásra. Mikor kinyitom a szemem ismét mindenem kiélesül és magasabbnak érzem magam.
-Annyira szépek ezek a kék szemek. Még soha nem láttam ehhez foghatót-mondja döbbenten bámulva engem, Taehyung. Zavarba jövök, de nem hinném hogy egy állaton lehet ezt látni.
-Nagyon szép vagy ChimChim-mondja áhítattal Hoseok. Jól esnek ezek a szavak, mert nem szokás egy vadállatra azt mondani hogy szép, de én kiérdemeltem és ez büszkeséggel tölt el.
-Most elmennék valahova átöltözni. Hol tudnék?-kérdezem, mire Hobi hátrébb ugrik. Értetlenül nézem miért ijedt meg ennyire.
-Csak mi értünk meg Jimin! Hobi csak azt hallotta hogy morogsz meg ugatsz-mondja kedvesen Jungkook. Milyen érdekes, hogy én viszont rendesen hallom a hangom. A többiekét is így fogom hallani, vagy megkell tanulnom ahhoz egy külön nyelvet?
-Abba a szóbába bemehetsz!-mutat az egyik bal oldalt levő ajtóra. Elindulok, viszont azzal nem számoltam, hogy nem tudom olyan könnyen kinyitni az ajtót. Felágaskodom két lábra, majd a jobb mancsommal lenyomom a kilincset. Szerencsére sikeresen kinyílik én meg hangtalanul belépkedem. Gyorsan átváltozom, majd felhúzom a kikészített ruháimat. Kicsit nagyok rám, de az most mindegy, inkább így mint pucéran. Az se lenne jó megoldás ha farkasként mászkálnék az utcákon. Kilépek az ajtón és megindulok a társaságom felé.
- Itt a Lupus alba!-mondja egy férfi mögöttem, mire reflexszerűen megfordulok. Néhány ember is megáll, vagy ide fut engem megcsodálni, mintha valami híresség lennék. Zavartan fordulok meg és megyek oda a többiekhez.
-Ez nem fog sokáig így menni ugye?-kérdezem reménykedve, mert mindig is utáltam a figyelem központjába lenni.
-Csak egy darabig! Sokat vártunk rád és amúgy is nagy megtiszteltetés Lupus albának lenni!-mondja vigyorogva Tae. Hát még nekem mekkora dolog már csak az hogy állattá tudok változni! Nem hogy ilyen Lupus albának lenni.
-Inkább induljunk!-javaslom, mire a két testvér rábólint, Hobi pedig szomorkásan lehajtja a fejét.
-Majd holnap is jössz-nyugtatom meg. Válaszul elvigyorodott. Megindultunk kifelé, szinte égette a bőrömet a sok ember szeme rajtam. Nem bírtam rájuk nézni, sőt kicsit meg is ijedtem az ennyi szemtől így aki a legközelebb volt hozzám, a karjába temettem az arcom. Amíg ki nem értünk, addig tartottam ott a fejem.
-Ne haragudj csak zavart, hogy ennyien néznek-mondom elengedve a "pajzsom" karját. Meglepődtem, mert Kook volt az aki segített elrejteni az arcom.
-Semmi gond, megértem-válaszolja nyuszis mosollyal. Elég hamar érkeztünk meg először Hobiékhoz aztán már csak hárman indultunk meg hozzánk.
-Nagyon furcsa lehet neked ez az egész-mondja Jungkook együtt érzőn.
-Igen az...-mondom aggódva.
-Nem szeretnék én lenni az aki, akinek ennyi minden a nyakába borul. Nem szeretném elrontani.
-Semmi gond hiszen itt vagyunk és segítünk!-mondja doboz mosollyal Tae. Az út további részében beszélgettünk alapdolgokról. Megtudtam, hogy ezelőtt nem is jártak még iskolába, mert túl sok Tenebris jött rájuk. Most már viszont elengedték őket, így ez az első, hogy iskolába járnak. Általánosba se járnak, hogy fejlesszék őket. Megkérdeztem azt is, hogy néznek ki a Tenebrisek. Azt mondták, mint a rendes emberek kívülről, viszont belül a testük azzal a halálos füsttel van tele, amit csak a félelem és kín tart életben. Elég borzasztó emberek lehetnek, lehet így majd könnyebben juttatom át őket a más világra... Észre se vettem, de már a ház előtt kötöttünk ki.
-Jó éjt Jimin!-borzolja össze a hajam Taehyung. Hiába vagy magasabb én akkor is idősebb vagyok! Mellettem Jungkook felkuncog, gondolom halhatta az előző gondolatom.
-Neked is TaeTae!-mondom szem mosollyal.
-Aludj jól!-ölel meg Jungkook. Az első találkozásunk után is ölelkeztünk így nem zavartatva magam vissza öleltem. Arra viszont már nem tudtam reagálni mikor a hajamba puszilt, majd mindketten otthagytak engem. Mindenkitől így szokott elköszönni akit ismer? Nem tagadom jól esett, de rendesen zavarba jöttem. Megrázva a fejem nyitottam be a házba.
-Megjöttem!-kiáltottam el magam. A kabátot és a cipőt elpakolva léptem beljebb.
-Szia Jiminie! Jó volt Jungkookkal?-kérdezi huncut mosollyal Apu.
-Igen jó volt-zárom le ennyivel a témát.
-Nektek jó napotok volt?-kérdezem érdeklődve.
-Ahh ne is kérdezd. Az egyik kis szakácsom ma igazán hisztis kedvébe volt. Szerintem menstruációja van vagy nem tudom, de egyszerűen alig bírtam mellette lenni-akad ki teljesen Apu.
-Sajnálom-mondom szomorkásan. Olyan szívesen mesélnék én is nekik a mai napról, de még nem lehet.
-Nekem könnyű volt. Csak a hívásokat kellett intéznem. Viszont az új munkatársam, nagyon kis esetlen. Neki ment a víz automatának ami feldőlt és az egész padlót beterítette a víz-meséli nagy beleéléssel.
-Mintha te nem tudnád ugyan ezt megtenni-mondja nevetve Apu.
-De ha más csinálja vicces-próbálja védeni magát Apa, de szerintem nem vette észre hogy Apuval áll szembe, itt csak is vesztesen jöhet ki.
-Én rajtad is szoktam nevetni-mondja mosolyogva, majd egy csókba részesíti. Nagyon aranyosak. A lépcsőnél hangokat hallok így megfordulok, majd látom hogy az öcsém jön lefele.
-Szia Yoongi!-köszönök vidáman.
-Szia Jimin!-köszönt ő is, majd mikor ide ér egy ölelésbe részesít.
-Gyere, menjünk a szobámba ott majd mesélsz, hogy mi volt ma-mondom, majd a kezénél fogva húzom a szobámba. Kíváncsi vagyok milyen napja lehetett és hogy őt nem bántják-e az osztály társai. A szobámba érve egyből elfekszünk mindketten az ágyon. Örülök, hogy otthon érzi magát már ilyen rövid idő alatt, olyan mintha mindig is testvérek lettünk volna.
-Hát izgalmasan telt. Sokan jöttek hozzám beszélgetni, de a legjobban Namsunnal és Cheolminnel lettem jóba. Ikrek és van ilyen iker cuccuk, hogy sokszor gondolnak ugyan arra a dologra meg ilyenek. Namsun aranyos lány és nagyon szeleburdi. Mindig azt mondja aranyos vagyok. Cheolmin kedves fiú és sok dologról lehet vele beszélni. Összefutottam Hoseokkal is, de nem igen tudtam megszólalni a közelébe. Fogalmam sincs miért de mikor a közelembe van a nyelvem oda ragad a száj padlásomhoz és eszeveszettül dobog szívem. Namsun és Cheolmin szerint tetszik nekem, de még nem is ismerem Hoseokot.-meséli el nekem a kis vidám napját. Kicsit meglepődöm, hogy tetszik neki Hobi, de nem néznének rosszul ki együtt.
-Lehet hogy tetszik Hobi, de engem egyáltalán nem zavarna. Aranyosak lennétek-mondom határozottan és bíztatóan.
-Gondolod?-kérdezi aggódó tekintettel.
-Persze. Örülök, hogy jó napod volt-mosolyodom el.
-Köszönöm!-vigyorog vissza. Ezek után elmentem fürdeni, mert elég álmos voltam, pedig a leckéim is megkellene csinálnom. Lassan és vonakodva jövök vissza a szobámba, ahol az íróasztalra huppanva veszem elő a mai leckéket. Talán 1 óra múlva végeztem is velük. Ásítozva emelkedtem meg a székről és bújtam be a puha ágyba. Ez még csak a kezdet és én kíváncsian, ugyan akkor félve várom mi fog történni velem és az egész életemmel.

Sziasztok! Itt az 5. rész remélem nem unjátok nagyon és tetszik nektek!😁💜