Szellem állat

Minden erő birtokába

*Jimin*

Az éjszaka közepe felé ébredhettem fel...de nem a szobámba voltam. Az egész hely fehér volt. Mintha a semmibe lettem volna, de az ágyamon feküdtem. Lassan kiszálltam az ágyamból. Amint a lábam a talajt érte az ágyam eltűnt, mintha ott se lett volna. Kíváncsian elindultam a nagy fehérségbe. Egy idő után egy kis tavat pillantottam meg ami nagy kövekkel és sziklákkal volt körbe véve. A legmagasabb szikla tetején egy fehér farkas csücsült nyugodtan. Akkor ő lehet a Lupus alba? Nagyon szép és hatalmas állat. Nem nagyobb mint én, pedig mikor át vagyok változva úgy érzem magasabb vagyok.
-Szerbusz gazdám!-köszön nekem lágy hangon. A hangja mély és megmagyarázhatatlanul durva és kedves egyszerre.
-Üdvözöllek-hajol meg előtte.
-Tudtam, hogy jó embert választok!-beszél hozzám én pedig ledöbbenek. Az szellem állatok, maguk választják meg az embereiket?
-Hogy választottál engem?-kérdezem érdeklődve.
-Természetesen "családon" belül, ahol a te szüleid is szellem állatok voltak. Nem sejtettem, hogy majd árva házba kerülsz, de nagyon aranyos családod van.-meséli el nekem. Ő ismerte a szüleim? És szellem állatok voltak? Miért csak voltak?
-A szüleimmel...most pontosan mi is történt?-kérdezem kíváncsian, de van bennem egy kis félsz, hogy lehet jobb ha nem tudom.
-Sajnos akkoriba volt egy nagyobb támadás, mikor is a Tenebrisek gyerekeket akartak ölni, hogy ne legyen utánpótlás. A szüleidnek sikerült megmentenie téged, viszont ők...nem tudtak elmenekülni.-hajtja le a fejét bánatosan. Sajnálom, hogy a szüleim miattam haltak meg, de nem vagyok annyira elszomorodva miatta. Nem ismertem őket, viszont annak örülök hogy kellettem nekik és a saját életüket is feláldozták értem.
-Miért én?-kérdezem meg izgatottan.
-Benned meg van minden ahhoz, hogy kitűnő vezető legyél. Csak még meg kell erősödnöd és vissza vágni azoknak, akik megérdemlik! Tudom mi lakozik benned. Pontosan nem mondhatom még el miért téged választottalak. Hamarosan a fő okot is megtudhatod.-néz bele mélyen a szemembe, elvetemült határozottsággal. Nagyot kell nyelnem, a rettenthetetlen tekintete miatt. Én csak reménykedem, hogy mindent jól csinálok!
-Ki volt az előző fehér farkas?-kérdezem kíváncsian.
-200 évvel ezelőtt élt. Én nagyon megválogatom az embereim és ameddig nem jön el a megfelelő nem választok ki senkit!-mondja büszke mosollyal. Még ezeket sem bírom felfogni. Nem tartom magam annyira nagyra, hogy 200 évet kelljen rám várni. Még is egy kis önbizalom kerít körbe, mert lehet megkellene próbálnom leborítani a falaimat. Persze nem lesz könnyű, de most sokan segítenek és mindenképp kihozom magamból a legjobbat.
-Most jobb ha megyek! Sok sikert Jimin!-ugrik le a szikláról és elindul a semmibe.
-Köszönöm!-mondom, majd nagyokat pislogva nézem ahogy eltűnik a hófehér szőrű állatom. Körbe nézek, hogyan is fogok én vissza jutni a szobába. Mikor magam mögé nézek megpillantom újfent az ágyamat a semmibe. Befekszem és lehunyom a szemeim.

-Jimin! Jimin!-ébresztget Yoongi felém hajolva. Gyorsan felkapom a fejem, így véletlenül lefejelem Yoongit. Kicsit hátrébb esik én pedig ijedten kelek fel hozzá.
-Úristen! Ne haragudj, ugye nem fáj?-kérdezem aggódva.
-Nem, csak megijedtem-válaszolja kacagva.
-Huh-fújom ki a levegőt megkönnyebbülve. A mellettem lévő felkuncog, majd mint aki jól végezte dolgát ki megy a szobámból. Gondolom csak ébreszteni szeretett volna. Felveszem az asztal mellé letett ruháim és a fürdőbe indulok. Gyorsan lezuhanyoztam, közben a gondolataimba merengtem. A Lupus alba mindent tud rólam? Úgy minden mindent? Akkor ő az aki a legjobban ismer nem igaz? Vajon mi az amit még én sem tudok magamról? Jobban ismer még saját magamnál is? Olyan fura, hogy van egy olyan "barátom" aki nem csak mindenkinél, de még nálam is jobban ismer engem. Elrendeztem magam még a tükör előtt, majd lementem a családomhoz.
-Jó reggelt!-puszil a homlokomra üdvözlése kép Apa.
-Nektek is!-válaszolom mosolyogva. Az asztalhoz ülök és neki állok a reggelimnek, ami bibimbap.
-Tényleg Jimin, milyen volt Jungkookkal? Mit csináltatok?-kérdezi Apu szemöldök húzogatással. Erre a kérdésre lefagytam egy pillanatra és az evőeszköz kiesett a kezeim közül.
-Hát beszélgettünk-mondom kínosan.
-Szóval beszélgetettek-jegyzi meg kaján vigyorral Apu. Nem hazudtam, csak nem mondtam el, hogy kitörtük belőlem a szellem állatom, akit arra kell használnom, hogy megállítsam a Tenebriseket.
-Akkor holnapután alszanak itt a barátaid Yoongs?-kérdezi Apa egy torok köszörüléssel.
-Igen! Már nagyon várom. Ugye te is itt leszel Jimin?-kérdezi izgatottan. Holnapután péntek, szerintem kihagyhatok egy napot a "felkészülésemből".
-Persze! Kik is lesznek?-kérdezem kíváncsian.
- Csak Namsun és Cheolmin!-válaszol izgatottan. Talán Hobit is elhívhatnám, lehet összébb tudnám hozni a két jó madarat.
-Gond, ha meghívom Hopit?
-Nem gond, örülök-mondja lehajtott fejjel. Szerintem elpirult, kis aranyos. Ekkor kopogtattak az ajtón. Mindenki rám nézett én pedig vöröslő fejjel indultam meg az ajtóhoz. Mind tudtuk ki fog ott állni. Kinyitottam az ajtót és nem voltam meglepve.
-Szia Chimmy!-köszönt egy vidám mosollyal.
-Szia Kooko!-üdvözlöm egy szem mosollyal. Beljebb tessékelem az ajtón és a konyhába vezettem a többiekhez. Mindenki üdvözölte Apa kicsit ridegen viselkedett vele, de nem tudom miért. Az ebédlő asztalnál ülök és a reggelim fejezem be. Egész végig éreztem Jungkook tekintetét rajtam, így rendesen zavarba jöttem. Most vagy éhes, vagy nem is tudom mi lehet az arcomon.
-Éhes vagy?-kérdezem meg végül tőle.
-Nem.-válaszolja egyszerűen még mindig engem nézve. Egyébként nem szeretek az emberek fejébe látni, mert úgy érzem megsértem vele az ő magán szférájukat. Ezért elég ritkán nézek bele a fejükbe.
-Öm drágám...-halljuk meg Apa hangját a konyhából. Most mit tört el? Akárhányszor Apa drágámoza Aput tudni lehet, hogy eltört valamit.
-Most mit tettél tönkre?-kérdezzük egyszerre Apuval.
-Én...én...lehetek annyira erős, hogy a hűtő ajtaját tépem le?-kérdezi félve. A szemeim kétszeresre nőttek. Apu rögtön megindult a konyhába.
-Jézusom! Kim Namjoon ezt mégis hogy voltál képes letörni?-hallom Apu hangját, nem éppen a kellemes fajtát.
-Esküszöm, csak egy kis narancs levet szerettem volna kivenni és egyszer csak. BUM!-mentegetőzik Apa. A mellettem lévők kuncogni kezdenek. Nekik ez még biztos új, pedig nem ez lesz a legutolsó.
-O istenem! Hívok is egy szerelőt-mondja sóhajtva Apu. Szépen kisétálnak az asztalunkhoz. Apun látszik hogy ideges, Apa pedig lehajtott fejjel szomorkásan néz minket.
-Szerintem volt ennél rosszabb-próbálom nyugtatni Apát.
-Igaz! Amikor felégettem a hálószobánkat az rosszabb volt-emlékszik Apa vissza egy halvány mosollyal.
-Azt hogy csináltad?-nevet fel Yoongi.
-Hát...kedveskedni akartam Jinienek a születésnapja alkalmából egy kis gyertya fényes hangulatos...hát tudjátok lazításra. Viszont az egyik gyertyát fel borítottam ami először a függönyt, majd majdnem az egész szobát elérte. Nos mire Jin haza ért a szobába nem tudtunk aludni...-meséli el kicsit kínos vigyorral.
-Ezért nálam aludtak-mondom nevetve. A mellettem ülök is felkacagnak. Apu vissza tér, enyhülve az előző idegességből.
-Ne haragudj-mondja Apa szomorúan.
-Aish-mondja Apu megrázva a fejét, de a kis sunyi vigyor ott virít az arcán. Ezek után a szobámba mentem, hogy elhozzam a táskám. Ezzel amint megvoltam le is rohantam. Jungkook beszélgetett a szüleimmel, szerintem megint mondja, hogy nála leszek. Szeretném inkább beavatni a szüleim, mert így nem érzem magam jól. Talán ha gondolatba tudnánk beszélgetni. Hogy kell azt? Talán erre is csak erősen kell koncentrálnom, hogy tudjunk beszélgetni? Egy próbát megér. Koncentrálva állok és várom mikor történik valami csoda és hallom meg Jungkook hangját.
~Jungkook! Szeretném ha tudná a családom~mondom magamba hátha meghallja és válaszol.
~Nem jó ötlet Minie! Csak egy kicsit várj még kérlek!-hallom meg a fejembe a hangját, mire annyira megijedek, hogy hátrébb is ugrok.
-Minden rendben Jimin?-kérdezi Yoongi aggódva.
-Ja persze-mondom biztatóan rámosolyogva.
-Legyen szép napod!-mondom egy kisebb ölelésbe részesítve. Yoongi máshogy gondolta a kisebb ölelést, mert sokkal erősebben szorított magához, mintha attól félne többet nem lát.
-Szeretem, hogy itt vagyok-hallom meg elcsuklott hangját. Annyira szíven üt ez a mondtad, hogy ott helyben engem is elöntöttek az érzelmi hullámok. Vissza tartott könnyeimmel simogatom a hátát. Senki nem tudja megérteni, milyen érzés az amit ilyenkor érez, persze csak az aki tapasztalta. Amikor eddig semmibe vettek támadtak, aztán egyszer csak szerető CSALÁD vesz körbe, amire mindig is vágytál.
-Én is örülök, hogy itt vagy-mondom és nekem is elcsuklott hangom egy pillanatra. Lassan elengedett, majd mosolyogva kisírt szemekkel indult felfelé az ő szobájába, ami régebben Apuék dolgozó szobája volt csak soha nem használták. Jungkookhoz mentem.
-Sok időt töltesz Jungkookkal!-jegyzi meg Apa kissé ridegen.
-Hát igen, jó barátok lettünk-mondom erőltetett mosollyal.
~Kooko! Én most akarom elmondani!~mondom magamba.
~Jimin! Kérlek ne! Ígérem elmondhatod, csak ne most~hallom meg ismét hangját. Nem értem miért nem lehetne most, hiszen biztos nem néznének hülyének, na meg Apu mindig is hitt az ilyenekbe.
-Csak baráti kapcsolat van köztetek?-kérdezi Apu kíváncsian.
-Persze!-mentegetőzöm rögtön. Oldalra nézek Jungkookra, aki csak pimasz mosollyal nézi a szüleimet.
-Rendben-nevet fel Apu, majd elköszönés képpen megölel. Apától is elbúcsúzom és elindulunk a suliba. Egész végig Yoongi jár a fejembe. Nagyon boldoggá tesz, hogy tetszik itt neki.
-Boldognak tűnsz!-jegyzi meg mosolyogva Jungkook.
-Jól áll a mosolygás-folytatja tovább a mondani valóját.
-Boldog is vagyok-húzom ki magam büszkén.
-Na és mi miatt?-érdeklődik Kook.
-Yoongi azt mondta szeret nálunk lenni.-mondom vigyorogva. Kicsit ledöbben, gondolom ő sem érti meg miért ilyen különleges ez.
-Tudod ez azért különleges főleg nekem, mert én is átestem ezen a dolgon. Sok évig szeretetet,  elfogadást vagy még annyi érdeklődést sem kaptam, amit itt hirtelen egy családban, amire mindig is vágytam megkaptam. Neki még tovább kellett várnia erre.-mesélem el neki. Tudom így se fogja teljesen átérezni, de gondolom így jobban átlátja.
-Sajnálom...de gondolom örülsz, hogy ilyen szüleid vannak most-mondja együtt érzőn.
-Persze!-vágom rá azonnal. Egy mosolygással válaszol.
-Egyébként. Ügyes vagy! Már gondolatba is tudsz beszélgetni!-mondja izgatottan. Eddig bele se gondoltam. Mondjuk még elég sokat kell megtanulnom, legalább előrébb vagyok.
-Köszi-válaszlom pironkodva. Még egy ideig beszélgettünk mikor megérkeztünk az épülethez. Taehyungot vettem észre, így előszőr hozzá indultam, mert a vörös barátomat sehol nem találtam.
-Szia Tae!-köszönök vidáman.
-Szia ChimChim!-köszön vissza és mint mindig, most is össze borzolja a hajam.
-Kookie! Elment...-mondja lebiggyesztett ajkakkal a bátyjának.
-Mi az, hogy elment? Megmozdulni se bír!-válaszolja kicsit idegesen az idősebb testvér.
-Én mondtam neked, hogy tud mozogni! És látod, elhagyott-mondja szomorkásan. Most kiről beszélnek?
-Kiről van szó?-kérdezem kíváncsian.
-Nem akarod tudni...-mondja Jungkook ujjaival orrnyeregét masszírozva.
-A kövem, Maria! Tudtam, hogy tud mozogni. Mindig megettem és vizet is adtam neki, de elment-mondja fájdalmasan. Most ezt komolyan gondolja vagy ennyire elvarázsolt?
~Taenél ez normális?~kérdezem Jungkooktól.
~Igen sajnos, de nyugi nem örült, csak...inkább furcsa~hallom meg hangját egy sóhaj után.
-Biztos hiányzott neki a családja. Lehet vissza jön majd meglátogatni!-biztatom és a kezemet a vállára teszem.
-Köszi, aranyos vagy-mondja egy szipogás után.
-JIMIIN!-kiálltja egy ismerős hang mögülem. Megfordulok és már rögtön a karjai közé fog, amitől majdnem hátra esek, de Jungkook idejében megtart minket.
-Szia Hobi-köszönök nevetve.
-Szeretném megkérdezni, hogy holnapután ráérsz-e?-kérdezem érdeklődve.
-Persze! Miért?-kérdezi kíváncsian.
-Yoongi meghívja a barátait nálunk aludni, ezért gondoltam, hogy ne legyek csak én új meghívlak-mondom neki egy vállrántás kíséretébe. Arról nem kell tudnia, mi is a valódi oka annak, hogy meghívom.
-Szívesen megyek. Kedvelem a kis Sugát-mondja egy hatalmas vigyorral. Ki az a Suga?
-Kicsodát kedvelsz?-kérdezem összeráncolt homlokkal.
-Az öcsédet. Jó becenév nem? Tudod angolul a cukor az Sugar. Neki pedig nagyon szép fehér bőre van, mintha cukor lenne. Ebből pedig létre hoztam a Sugát!-dicsekszik a kitalációjával. Vajon ő is úgy kedveli Yoongit, ahogy Yoongi őt? Aranyosak lennének amúgy.
-Menjünk-hallom meg Jungkook komoly hangját, amitől kirázott a hideg. Nagyot nyelve indulok meg a termünk felé. Amint beérünk leülök a helyemre ahogy a többiek is. Hobi mellett Minji ül aki sóvárogva figyeli a mellettem ülő fiút.
-Sziasztok! Szia Jungkook-köszön nyálasan a lány.
-Szia Minji!-köszönünk mosolyogva Hopival. Jungkook biccent egyet felé...lehetne kedvesebb.
-Szomszédok vagytok, hogy mindig együtt jössz Jiminnel?-kérdezi Minji.
-Nem. Csak minden reggel elmegyek hozzá-válaszolja váll rántva.
-Nem tudtam hogy ilyen...jóba vagytok-mondja csodálkozva. Szerintem, ha nem lenne ez a szellem állatos dolog, akkor nem is álna le velem beszélgetni. Ekkor hirtelen Jungkook felém fordul és dühös, szigorú pillantásokkal jutalmaz. Most olvasott a gondolatomba? A kis sunyi! Egyfolytában ezt csinálja? Én meg tiszteletbe tartom mások gondolatait, nem is nézek bele!
~Jungkook! Ne olvass a gondolataimba légyszi!~mondom magamba kicsit idegesen.
~Bocsi Jimin, de megszoktam. Ebbe nőttem fel, de igyekszem. Amúgy is beszélgettem volna veled!~mondja a végét ő is fenn hangon. Szemet forgattam. Nehogy ő legyen már megsértődve.
-Nem vagyok megsértődve!-mondja hangosan szúró tekintettel figyelve engem, mire mindenki körülöttünk figyelni kezdett.
-Bocsi-hajtom le a fejem szégyenlősen. Nem tudom hirtelen miért lett ilyen ideges, de semmi szüksége nem volt besértődnie, főleg hogy az előbb ígérte meg, hogy nem olvas a fejembe. Olyan képeség miért nincs, hogy lássam ki olvas a fejembe?
-Nem. Én bocsi-mondja sóhajtva. Hát még jó hogy te sajnálod! Egy szemöldök felhúzással jeleztem, hogy megérdemelte, de megbocsátok. Lehet kicsit flegmára sikerült, de ezen a mellettem lévő aranyosan felnevetett.
~Hobi! Nyugalom, ez az egyik képességem! Tudunk a gondolatba beszélni!~mondom Hoseoknak, mert nagyon szerettem volna vele is kipróbálni. Annyira megijed ettől hogy hirtelen ugrik egyet a széken. Ijedten rám néz én meg bólintok egyet.
~És akkor most, ha hozzád beszélek, akkor te hallod? És hogy állítodik le?~kérdezi izgatottan.
~Nem figyelek a gondolat beszélgetésünkre~mondom büszkén.
~Ez annyira menőőőő!~mondja tipikus Hobi hiperaktivitással. Ekkor elvonja a figyelmem a csengő és ezzel el is kezdődhetett az a kedvenc tantárgyam a töri óra.