Szellem állat

Felejthetetlenül

*Jimin*

10 éve, hogy megküzdöttünk a Tenebrisek hadával. Azóta a Tenebrisek alább maradtak és nem hallunk felőlük sokat. Egyszer-kétszer előfordul, hogy megpillantunk egy-két bajkeverőt, de amint megpillantanak minket, el is futnak. Jennie, megkapta méltó büntetését az árulása miatt. Megfosztották a szellem állatától, így emberként éli az életét. Megölni nem ölhettük meg, így ez volt a legsúlyosabb következmény, amit kaphatott. A mai napig nem tudom felfogni, hogy a szüleim, a testvérem és a legjobb barátom is segédkezett a csatába. Hihetetlen hálás vagyok nekik mindezért. Apropó Hobi és Yoongi...köztük is volt egy kis zűr a 10 év alatt. Egyszer mentek szét és lett mindkettőnek másik partnere, ám hamar egymásra találtak utána. Jimin és Felix, csak nem rég alkotnak egy párt. A lány, nem tudott mit tenni azzal az információval, hogy elvesztette azt, ki az ő igaz társa lett volna. Épp ezért, csak most tudott teljes lelki megnyugvással kapcsolatba lépni a szeplős fiúval. Han, szerencsére kibékült Minhoval, így ők is boldogan élnek azóta ketten. Sok minden történt az elmúlt 10 évben. Leérettségiztünk és én már dolgozó ember vagyok egy művészeti iskolában. Balett táncot tanítok a kis diákoknak. Még nagyon új tanár vagyok, de idővel biztos belerázódok. Jungkook, még Egyetemista ének szakon, de mellette pincérként dolgozik egy étterembe. Mi, még mindig a szellem állatok búvóhelyén élünk, hisz Jungkook a következő vezető, ha Chanmival történne valami.
-Készen vagy?-kérdezi mögülem Jungkook.
-Azt hiszem. Nem hiszem el, hogy 10 év eltelt azóta...olyan sok minden történt-nézek rá csillogó szemekkel.
-Hmmm lássuk csak mik történtek velünk-néz rám mosolyogva.
-Mindketten megtaláltuk azt, amivel a jövőben foglalkozni szeretnék. Megkértem a kezed és hála istennek igent mondtál. És örökbe fogadtunk egy kisfiút is-mosolyog rám, majd magához húz és szorosan megölelget.
-Nem is kívánhattam volna jobb folytatást-motyogom a vállába meghatottan. Tényleg így gondolom. Sose voltam még ilyen boldog.
-Apropó kisfiú. Hol van Taehyun?-kérdezem felhúzott szemöldökkel.
-A nagybácsijaikra bíztam. Hobit úgy is nagyon szereti-mondta az orromra bökve.
-A végén, még jobban fogja szeretni mint minket-morgom magamba. A kis Taehyun... oka van amiért így neveztük el őt. Hisz két elhunyt testvérünk neve ötvözi az övét. Taehyungé, ki Jungkook öccse volt és megmentette az életem és Kihyun, az én testvérem, ki pedig Jungkook életét mentette meg. Soha, de soha nem fogom hagyni, hogy elvesszenek és emlékezetlenül maradjanak fenn a világba. Éppen ezért rendezünk minden évben egy ünnepélyt, melyben a nagy háború győztes halottairól emlékezünk meg. Ezt az ünnepet éppen ezért 민지 휴일 (Minji hjuil, azaz Minji ünnep)-nak neveztem el, ezzel is a tisztelet megadva a lánynak. Készítettem, egy magas követ, melyre minden halott nevét rávésettem. Ezt az emlék művet, pedig a nagy terembe szerettem volna elhelyezni. Szerencsére Chanmi belement.
-Mennünk kéne-válok el a férjem ölelő karjaitól.
-Keressük meg a nagybácsikat, a nagypapákat és a kis Taehyunt-mondja Jungkook nevetve. Jó sok férfival vagyunk körbe véve...

Nagy terembe épp időben értük, hisz pont a bemenetelünkor kongatta meg Chanmi a harangot. Az 5 éves Taehyun erősen fogta a kezemet. Nem szerette a hangos dolgokat. Rám emelte felemás színű szemeit. Bujkál benne szellem állat, ezt megmondták a smaragdzöld szemű szellem állatok. Ám arra kíváncsi leszek, hogy a különböző színű szeme befolyásolhat-e valamit. Egy év múltán erre is választ kapunk majd.
-Édesapa-suttogja nekem kedvesen. Lehajolok hozzá.
-Megint mondasz beszédet?-kérdezi érdeklődve.
-Ez egy fontos nap picikém. Édesapa és  Édesapuka is ott lesz kinn, ahol a nagymama áll-mondom neki kedvesen.
-Én is mellétek állok?-kérdezi fellelkesedve.
-Persze, gyere szépen-mondom és kedvesen intek Jungkooknak, hogy jöjjön ő is. Kiállunk Chanmi mellé a pódiumra. Minden évben elmesélem, mi is történt ezen a napon, hol életek áldozottak fel a világ érdekében. Történetként mesélem el mindazt, ami a nagy csata napján zajlott. Gyerek voltam mikor az történt. Egy 17 éves kamasz gyerek, aki képes volt megállítani egy felnőtt férfi megállíthatatlan hatalomra törését. Persze, ez egyáltalán nem csak rajtam múlott. Pontosan ezért akartam, hogy minden hallottra emlékezzünk és tudjanak róluk a halálunk után is.
-Mind emlékezzünk azokra, kik megmentették a világot. Megkérlek mindnyájatokat, hogy az emlékmű mellé helyezzünk néhány olyat tárgyat, mely a családból valaki olyané volt, aki ebben a harcban vesztette életét-mondom, majd legelsőként mi sétálunk oda hárman. A 10. évforduló miatt találtam ki ezt az újdonságot. Így még személyesebbé tehetjük az egész ünnepélyt. Jungkooknál egy kő van, Taehyunnál egy szamár plüss és nálam, egy üvegcse. A kő, nem más mint Maria, Taehyung kis háziállata. Ez mindig mosolyt csal az arcomra. A szamár plüss, melyet Taehyun helyez a kő elé, nem másé mint Minjié. Ezt, a két ikerpártól kaptam meg, kik még a mai napig is Yoongi legjobb barátai. Nálam az az üvegcse van, amit Kihyuntól kaptam. Akkor még a Hobinak való ellenszer tartalmazta azt a kis üveget. Ez az egyetlen dolog, amit ő adott és hagyott is itt nekünk. Próbáltam visszafojtani a könnyeimet, mert nem akartam Taehyun előtt sírni. De egyszerűen nem tudom még a mai napig elhinni, hogy ők tényleg az életüket adták értünk. Gyerekek, akik túl hamar felnőttek és feküdtek le halálos ágyukba. Az összes kőbe vésett név viselője egy igazi hős volt. Nélkülük, semmik lennék és a világ maga a pokol lenne.
-Ne sírj Édesapa-öleli meg a lábam a kisfiam.
-De te se Édesapuka-szaladt oda Jungkookhoz is a fiúcska.
-Semmi baj. Ilyenkor szabad sírni kedveském-mondta Jungkook, majd felkapta Taehyunt és arrébb álltunk, hogy szabad utat adjunk a többi Szellem álltnak. Odaballagtunk a családunkhoz. A szüleim és Hobiék mellett állt Minho és Han, Felix és Jimin. Lelki szemeim még most is odaképzelik a három hőst.
-Nem tudom elhinni, hogy ennyi idő eltelt-rázza meg a fejét Jimin.
-Az idő szalad és mi sétálunk hozzá képest-mondja Apa egy kedves mosollyal.
-Nagypapa! Ezt hogy érted?-kérdezte Taehyun nagyra nyílt szemekkel.
-Majd megérted. Most csak képzeld el, úgy ahogy szeretnéd-mondja Apu leguggolva hozzá.
-Jiminiee!-ugrik rám Hobi és kezd el ölelgetni. Valami sosem változik...
-Sírni fogok, mint minden évben eddig is-figyelmeztet szomorkásan Hopi.
-Mindenkit elszomorít ez a nap-mondja Minho lehajtott fejjel.
-De nem lesznek elfelejtve. Pontosan ezért van ez az ünnep, na meg...készítettem egy könyvet, amiben a 10 évvel ezelőtti történéseket írtam le. Ezért kérdezősködtem sokatokról ezekről a dolgokról-mondja Yoongi zavartan.
-Micsoda? Tényleg?-nézek rá lepetten.
-Ugye nem gond?-kérdezi ijedten.
-Hogy gond? Ez egy nagyon jó ötlet volt Suga!-mondja lelkesen Jungkook.
-Mint egy történelem könyv-mondja mosolyogva Minho.
-És én is benne vagyok?-kérdezi Han lelkesen.
-Igen, te is-nevet fel Yoongi.
-Azt hiszem, soha nem leszünk elfelejtve-mondja Jungkook mosolyogva, mire mindenki egyetértően bólint. Sokat változtunk mindannyian, de az biztos, hogy a lehető legjobb irányba. Mindannyian megtudhattuk, hogy miért választottak ki minket a szellem állataink. Jungkook, egyik legnagyobb álma vált valóra. A jaguár, azért választotta őt, mert ő védelem szelleme. Jungkooknak, pedig ez a legnagyobb erénye. Jimint, a szellem állata azért választotta, mert a nyúl a vidámság szelleme, a lányból, pedig a boldogság már messziről érződik. Mindenkit képes boldoggá tenni. Engem, pedig azért választott ki, mert a farkas, az egyén és az egység megtestesítője, illetve a kitartás szelleme. A kitartás bennem olyan hatalmas, ami miatt kérdés nélkül választott engem a Lupus alba. Tudom, hogy mire vagyok képes, vagy mit kell nekem egyedül megtennem, ugyan akkor azzal is tisztába vagyok, hogy a többség nélkül ez mind szerte foszlana. Sokkal, de sokkal határozottabbak lettünk, miután mindannyiunk megtudta, miért is lettünk kiválasztva.
Miután véget ért az ünnepély, rengeteg kistárgy pakolódott le a magas kő köré. Szívszorító látvány az a sok-sok objektum, ami a halottak nevei elé kerültek. Remélem látnak minket bárhol is vannak...