Szellem állat

Döntések

Most egy kis Kihyun kitérőt teszünk, még az egy héttel ezelőtt történtekről

*Kihyun*

Miután Jimin és Jungkook elment, Minhoval maradtam, amit egyáltalán nem bántam. Hiányzott már az az ember az életemből, aki mindig velem van. Ő az egyetlen aki szeret engem és nélküle még elveszettebbnek érzem magam.
-És hogy vagytok Hannal?-kérdezem érdeklődve.
-Ő az igazi. Én teljes szívemből szeretem őt Kihyunie.-mondja szerelmesen.
-És ő is így érez?-kérdezem óvatosan.
-Nagyon remélem-mondja egy kis gondolkodás után.
-Kihyun...nagyon büszke vagyok rád-mondja Minho rám mosolyogva.
-Miért?-kérdezem döbbenten.
-Mert végre beláttad, hogy apádnak nem tudsz megfelelni és inkább a szíved után mész. Jimin a testvéred és hihetetlenül jó ember. Ha megszeret téged, akkor nem csak én leszek az aki szeret és vissza kapod a családod egy részét.-mondja a vállamra téve a kezét.
-De én félek Minho-mondom könnyes szemekkel. Mindig a félelem vezérel, ezért sokszor betegeskedem, mert mi abból táplálkozunk, nekem meg elfogy az élet erőm. De én rettegek apámtól és attól, hogy jól döntök-e. Én szeretnék Jiminnek segíteni, de...én szeretném egyszer apámtól hallani azt, hogy az én fiam, és közbe még félek is tőle.
-Ne agyalj túl sokat. Ha az eszed vezérel, nem fog rendesen vezetni.-mondja bíztatóan Minho.
-Hiányzol....most már nincsen, aki lelket öljön belém-mondom szomorúan ránézve.
-Én mindig itt leszek neked Kihyun. És ha a harcba látom, hogy bajban vagy. Megvédelek. Nem ölöm meg a társaim, de nem hagyom hogy bajod essen.-mondja elszántan, mire elmosolyodom.
-Szint úgy így lesz-mondom határozottan.
-Mennem kell, ne haragudj.-néz az órájára Minho. Nem kérdezősködöm, mert nem hinném hogy csak úgy leakarna koptatni.
-Rendben. Remélem rendben leszünk-mondom megölelgetve a legjobb barátom.
-Minden rendben lesz. Végül minden úgy történik, ahogy a sors akarja.-mondja miután elengedett, és egy intés után eltűnt a szemeim elől. Bánatosan és Minho szavai ellenére tanácstalanul indultam haza. Az én esetembe a haza az, ahol egyfolytában félnem kell, mikor lesz apám mérges rám. Remélem ma megúszom ütések nélkül. Az a szomorú, hogy még így is szeretem. Hiába egy rohadék, egy alattomos, gonosz ember...ő az apám. Aki eddig nevelt és ha kellett megvédett. Az is igaz, hogy inkább a hatalmát védte, mint engem. Én egyáltalán szerethetek?
~Egy tenebrisnek nincs szíve, te patkány!!~visszhangzik a fejembe apám szava.
~Te nem szerethetsz! Olyan nincs, hogy könyörület!~ordított rám teljes torkából. Ezek az emlékek mélyen a lelkembe vésődtek és nem tudok túl tenni rajtuk. Ezeket akkor mondta, mikor elegem lett egy kínzásból. Én éreztem milyen rossz nekik és...nem akartam bántani őket. Lehettem talán 8 éves mikor először kellett kínoznom embert. Semmit nem mertem tenni. A félelme is nagy volt kislánynak, így meg végképp nem értettem minek még megkínozni is. Mára-ugyan bűntudattal-de képes vagyok eltűrni és fájdalmat okozni másoknak. Néha már akaratomon kívűl teszem meg, amik kezdenek megijeszteni. Az apám teljesen befolyásol és a végén lehet eléri azt, hogy olyan legyek mint ő. Végülis, akkor lesz majd büszke, szóval magam sem tudom mit akarok. Egy perc után, megérkeztem a tenebrisek lakóhelyére, aminek egy romokban lévő kis ház a bejárata. Lassú kimért léptekkel indultam befelé. Mikor a terem közepére értem dobbantottam egyet, mire alattam egy kis körbe lefele kezdett menni a talaj. Miután a kisbarlangunkba érkeztem, leszálltam a kör kőről, ami visszaindult a helyére. Magamra vettem a láthatatlan álarcom és érzelemmentes arccal sétáltam végig a folyosókon. A tenebrisek ilyenkor a folyosó szélére állnak és közöttük megyek el. Apám akarta így, hogy érezzem a hatalom izét, de én nem érzek semmit. Inkább furcsának tartom. Soha nem hittem abba, hogy vannak felsőbb és alsóbb rendűek. Szerintem mindenki egy helyen áll, ezért sem tetszik, hogy úgy megyek végig a folyosón, mint egy herceg. Persze erről is, csak Minho tud. Ha ezt elmondanám apámnak, biztos laposra verne, hogy "kiverje belőlem ezt és megtanuljam, hogy legyek ő". Undorító egy féreg, de ez van, sajnos nem tehetek már semmit ellene. A folyosón balra fordulva indulok meg, a szobám fele. Apámé után, az enyém a legnagyobb szoba, ahol sokan jártak már...mondjuk úgy, hogy nem jó kedvből.
Amint a szobámba lépek és az ágyamra nézek, hátra is kell ugranom, ugyanis apám ül rajta és a lábaira hajtva a kezét néz engem vörösre duzzadt szemeivel.
-Igen apám?-kérdezem meghajolva előtte. Amíg nem szólít, hogy álljak fel, maradok hajolva.
-Felnézhetsz rám-adja meg az engedélyt és én lassan felegyenesedem.
-Az egyik kémem meglátott ma. Elmondanád mit csináltál a Lupus albával?-kérdezi idegesen. Teljesen lefagyok és nem tudok megszólalni. Mégis mit mondjak? Ha elmondom az igazat, képes lenne megölni, úgy mint anyát. És hazudni se tudok. Mit találhatnék ki. Egyszer csak hangosan nevetni kezd, amire csak sokkolva tudok nézni.
-Nem kell magyarázkodnod. Értem mire készültél.-mondja rám mosolyogva. A szemöldököm a homlokom verdesi. Teljesen elfogadja az egészet? Vagy félre értett valamit?
-Beférkőzöl a bizalmukba, ezáltal információkat szerzel nekünk-mondja apa, mire ha lehet még jobban meglepődök.
-Igen. Pontosan ezt tettem-mondom kínosan mosolyogva.
-Há! Nem hittem volna, hogy tudsz ilyet tenni-mondja elégedett vigyorral.
-Büszke vagyok rád-teszi a vállamra a kezét. Kikerekedett szemmel nézek rá. Ő...most komolyan kimondta? Azt mondta hogy büszke rám, vagy félre hallottam?
-Tényleg?-kérdezem reménykedve.
-Igen! Ezzel megérdemelted, hogy ezt mondjam.-mondja büszke mosollyal. A szívem egy hatalmasat dobban. Soha nem mondta ezt rám és rettenetesen jól esik. Végre elismert, és létezem számára! Soha nem kapta tőle ekkora ajándékot. Szinte itt helyben sírni tudnék.
-Köszönöm. Ígérem nem fogsz csalódni-mondom határozottan.
-Reméltem is. Na megyek kis buksi! Pihend ki magad-mondja megsimogatva a fejem. Kis buksi? Ilyen az, amikor szeret valakit? Soha nem volt ilyen kedves velem, de nagyon jól esik. Úgy érzem, repülni tudnék a boldogságtól. Csak egy baj van. Nem tudom mit tegyek. Ha Jiminéknek segítek, az lenne a helyes. Ott van Minho és a testvérem is adott egy esélyt. Ha ezt elszalajtom soha nem fognak megbízni bennem. Viszont apám végre...úgy viselkedik, mint egy apa. Szeretném tőle többször is ezeket hallani. Na meg, nem szeretném elárulni se az apám és a társaim. Lehetetlennek látom, hogy döntsek. Nem tudom mi lenne a helyes és senki sincs, aki megmondaná mit tegyek. Elveszettnek érzem magam. Nem újdonság, de ez sokkal rosszabb. Nem találom a helyem a világba. Nekem sehol nincs helyem és még én sem tudom, hova tartozzak. Minden sokkal egyszerűbb lenne, ha megszűnnék létezni, de túl gyáva vagyok ahhoz. Hirtelen szédülni kezdek és a földre esek. Megint elfogyott az életerőm. Túl sokat félek...és ennek megvan a gyümölcse. Azonnal feltápászkodom a földről és a raktár fele veszem az irányt. A sürgős esetekkor a raktárba vannak elrabolt emberek. Tudom, hogy borzasztó, de apám akarta így. Amint beérek megpillantok egy idős embert, aki reszket a félelemtől. Közel megyek hozzá és mélyen magamba szívom a félelmét.
-Kérem...-mondja elesett hangon.
-Engedjen el-mondja zokogva. Nem válaszolok, csak tovább szívom magamba a félelmét, de nekem több kell. Ha megízlelted már a kín édes izét, nagyon nehéz ellen állni neki. A kezem előre lendítem és az ujjaim mozogni kezdenek. Az úr jajgat és ordít, ugyanis most szenved. Kínzom az erőmmel. Magamba szívom a kínt és amikor teljesen jól laktam, leteszem a kezem.
-Miért?-kérdezi elhalt hangon. Sarkon fordulok és vissza megyek a szobámba. Az ágyamra huppanva tudatosul bennem, mi is tettem. Megint csak szenvedést okoztam, pedig már félt is. A félelem fájdalmas. Néha sokkalta rosszabb, mint a kín. A kín nem tart örökké, de félelem mindig ott lesz veled. Ő az, aki soha nem hagy el és veled marad egész életedbe. Na és ha meghalok? Mi lesz velem? A tenebrisek hova jutnak? A pokol legmélyebb bugyraiba? Ezt senki nem tudja. Én ettől is félek. Elvagyok cseszve, én vagyok a legromlottabb lény a világon. Jimint akartam lelkileg megbénítani, de ő...erős. Ő egy igazi túlélő, egy harcos. Mindenek ellenére harcol és küzd tovább, pedig rengeteg szenvedésen kellett túlesnie. Én gyenge vagyok, és nem tudok továbblépni. Nem tudok erővel hozzá állni a dolgokhoz. Nem tudom mit tegyek, mi volna a helyes. Egyedül vagyok...Minho is elment, de örülök, hogy jobb helyen van. Nem fogok tovább agyalni. Sodródom az árral, és majd élesben kiderül mit teszek. Ha tovább gondolkodok, belefogok örülni a gondolataimba, így elmentem fürödni. Sajnos nálunk közös fürdök vannak(kivéve apámnak, persze) ezért igyekszem, mindig előbb menni, mint a többiek. Szerencsére senki nem volt még, így könnyedén le tudtam tusolni. Miután kész lettem a fürdéssel, a szobámba indultam, ahol átvettem a pizsamám és behuppantam az ágyba. Az álmok világába megyek, ahol semmi gondom nem lesz.

Sziasztok! Régen volt rész és sajnálom😢 de igyekszek több részt kirakni. Remélem tetszett nektek a 25. rész😁💜