Szellem állat

Siker és vesztés

*Jimin*

Már egy jó ideje gyakorlok az edző terembe, mikor valaki benyit hozzám. Kék szemeimmel az illetőre nézek és elmosolyodom.
-Téged kerestelek-mondja Kook és felém igyekszik. Nem változom át, nem szeretném húzni az időt azzal, hogy átöltözöm.
-Kérlek ígérd meg, hogy vigyázol magadra!-mondom a fejem az arcához simítva.
-Igyekszem-mondja mosolyogva és a fülem tövét simogatja. A földre ül, én pedig az ölébe foglalok helyet. Nem akarom elveszíteni...és rettentően félek attól, hogy nem fogom látni viszont a csatából. De persze, megfogom védeni. Ott leszek és mindenre figyelni fogok.
-Ideje mennem-mondja, mire csalódottan kiszállok az öléből.
-Szeretlek Jimin...nagyon nagyon-mondja, mire a szívem hatalmasat dobban és egyben össze is omlik. Azért omlik össze, mert én nem bírom kimondani...pedig már érzem a nyelvem hegyén, de a szavak a torkomba el égnek. Megsemmisülnek, mire kiérnek.
-Tudom, hogy te is szeretsz-mondja halványan elmosolyodva, mire hálásan pillantok rá. Végig nézem, ahogy Jungkook alakja kimegy a teremből. Most vagy soha...semmiképp nem akarom, hogy észrevegyenek, ezért az ablakon mászok ki. Még mindig farkas bőrben, hisz így könnyebb kijutnom. Viszont utánna, át kéne öltöznöm, mert a fehér bundám, csak úgy rikítani fog, így semmi esélyem lesz elbújni. Kulcsra zárom az ajtót, hogy véletlenül se vegyenek észre, majd a táskámból kitúrom magamnak a ruháim és számba helyezem. Egy egyszerű mozdulattal kiugrok az ablakon és négy lábon érkezek a földre hangtalanul. Az egyik bokor mögött gyorsan átöltözök. Pontosan nem tudom hol is lesz a támadás, ezért követnem kéne őket...de ha valamelyik szellem állat kiszagol, akkor nekem lőttek. Erre miért nem gondoltam? Erősen fejbe csapom magam, mikor apró halk lépéseket hallok mögülem. Kihyun jelenik meg mosolyogva.
-Szia Jimin!-üdvözöl mosolyogva.
-Szia?-nézek rá értetlenül.
-Te miért nem mész a többiekkel?-kérdezi érdeklődve.
-Hááátttttt. Megtiltották, hogy menjek, mert én háborúba kellek, nem a harcba-mondom szarkasztikus boldogsággal.
-De nekem akkor is megkell sebezzem Ipsát! Megkell mutatnom neki, hogy igenis letudom győzni-mondom dühösen.
-Akkor miért nem mész?-kérdezi kicsit kínosan érezve magát. Biztos furcsállta, hogy a saját apjáról beszéltem...meg részben az enyémről.
-Mert kiszagolnának-mondom csalódottan sóhajtva. Nem tudom minek mesélek el ilyeneket neki, hiszen nem bízhatok meg benne 100%-osan.
-Én segíthetek neked odajutni...-mondja lehajtott fejjel.
-És miért tennéd?-kérdezem bizalmatlanul. Nem bízom benne. Semmit nem bizonyított még ahhoz, hogy úgy tekintsek rá mint egy barát, főleg nem úgy mint egy testvérre.
-Kiakarom érdemelni azt, hogy apám büszke rám, de...az se lenne rossz, ha te lennél a családom-mondja halkan, szinte suttogva. Próbálom megfejteni őt, de egyszerűen nem megy. Nem tudom bízzak-e benne és idegesít a tudatlanság, de oda kéne jutnom valahogy.
-Rendben. De amint csinálsz is valamit-mondom fenyegetően de közbe szól.
-Ígérem hogy csak segíteni fogok-mondja kiskutya szemekkel. Bólintok egyet válaszul.
-Akkor? Mi a terved?-kérdezem érdeklődve.
-Erről nem tudnak a szellem állatok, de van egy por, amivel sokszor bekenjük magunkat, hogy ne szagoljatok ki minket. absconsio onis* pornak nevezzük-mondja és elővesz egy kis tasakot. Átnyújtja nekem, mire kicsit izgulva nyúlok a tasakba. Egy fehér, csillogó port veszek ki, amit magamra szórók. Először kisadagba, hogy megnézzem, biztos ez a hatása-e és nem-e öl inkább meg. Megszagolom magam és szerencsére tényleg nem érzem a saját szagom. Félve magamra kenem a többit és mikor végeztem Kihyunra nézek.
-Köszönöm. Te nem mész a harcba?-kérdezem kíváncsian.
-Apám azért küldött, hogy megnézzem mindenki elment-e innen, ha pedig maradt, azokra támadjak rá-mondja félve és nyel egyet.
-És mit fogsz tenni?-kérdezem komolyan.
-Visszamegyek és megmondom, hogy mindenki elment-mondja határozottabban.
-Helyes-válaszolom érzelemmentesen, de a végére ejtek egy kedves mosolyt.
-Akkor ott találkozunk-mondom és futni kezdek a többiek után, akiket már csak a szuper látásommal tudok csak követni. Mikor közelebb érek hozzájuk, lelassulok és hangtalanul kezdek közelebb férkőzni hozzájuk. Arra a hatalmas rétre érünnk oda, ahova akkor mentünk, mikor Jungkookkal mentünk még vadászni. A rácsot a piros szemű szellem állatok kiemelik így könnyen bejuthatunk. Én utánuk osonva bejutottam, viszont még nem változtam át. Elől Chanmi vezeti őket, aki megállt és feléjük fordult.
-Tudjuk, hogy ma sokakat veszítünk majd el, de mindannyian a világ megmentésért halnak meg. Tűrni kell és harcolni, amíg csak bírjuk. Legyetek erősek! Eddig mindig visszatudtuk szorítani őket, ez most sem fog máshogy történni-mondja Chanmi buzdítóan, mire mindenki éljenezni kezd. Olyan ez mint egy rémálom...soha nem akartam háborúba részt venni és soha nem is gondoltam hogy én valaha harcolni fogok. De eljött az én időm is és rengeteg minden változott körülöttem. Mindent tökéletesen kell csinálnom, nem véthetek hibákat. Egy bokorba gyorsan levetkőzöm, hogy a ruháim megmaradjanak, majd átváltozom. Szét választom az erőm és ismét érzem, ahogy nehezebb vagyok. Szinte belemélyülök a földbe. A csatatér másik végébe megjelennek a tenebrisek, mindannyian fekete palást szerű ruhákba, amiknek a vége füstként szublimál el. Legelöl Ipsa közeledik felénk, majd megtartva a távolságot, megáll és az ő seregéhez is intéz pár szót. A szellem állatok készen létben állnak és morogva várják, mikor csaphatnak le a gyűlöltekre. A szívem a torkomba dobogott. Csak most fogtam fel teljesen, hogy mi vár most rám. Ez élet vagy halál kérdése és rengeteg ember hagyja itt világot...előttem fog meghalni az több 1000 ember, akik még élhették volna az életet. De ha ezt nem lépjük meg, akkor milliók fognak szenvedni...nincs mit tennünk. Ipsa felemeli a kezét, mire olyan csönd lesz, hogy a szívem dobbanását is hallom. A levegő rideg és feszült lesz, szinte alig kapok levegőt. Bátorságot kell gyűjtenem, de sürgősen. Ekkor olyan érzetem támad, mintha valaki figyelne. Körbe nézek, mikor észreveszem hogy Jimin figyel engem. Megijedek hogy most elárul engem és elhurcolnak innen, de ehelyett egy bíztató mosolyt küld nekem. Én is elmosolyodom, majd visszafordul, én pedig egy kis erőt gyűjtve várom, hogy lecsaphassunk. Ipsa egy büszke mosollyal engedi le a kezét és a Tenebrisek serege nagy hanggal felénk indul. A szellem állatok is előre futnak és a találkozáskor indult el a pokol. Állati hangok, és fegyverek csörömpölése hallatszik az egész téren. Fekete vér terít be mindent és büdös izzadság szag terjeng a levegőbe. Nem bírom tovább elviselni hogy csak állok, így befutok én is a harctérre. Amelyik Tenebris felém jön, azt széttépem, vagy halásos sebet ejtek rajta. Sokat teleportálok és az erőm használva tartom fel őket. Egymás ellen uszítom őket az elmém irányításával és dobálom őket ide-oda. Valahogy szabad érzem magam...mintha az állati énem szabadon engedtem volna. Nem érdekelt más, csak hogy egyre többet és többet pusztítsak. Nem is nézek körbe, nem fogom elkövetni ugyan azt a hibát, mint akkor... ekkor felettem elugrik egy leopárd, akit egyből felismerek. Egy tenebrist tép szét ő is. Az arcán folyik le a fekete vér, mancsai is ezt a színárnyalatot képviselik. Lila szemei sötéten csillognak és aggódóan tekint rám. Egyből elnézek róla és beljebb megyek, hogy végre megtaláljam Ipsát, akiért idejöttem. Ekkor egy különös aura vesz körbe. Magam körül észre veszek egy kéken ragyogó kört. A kört követem a szemeimmel, aminek a másik végébe Ipsa vigyorog rám önelégülten.
-Téged kerestelek-mondja ördögi mosollyal. Rámorgok és egyből neki ugrom. Nem ellenkezik, gondolom azt hitte, hogy ellenem tudja használni. Ijedten lép el mellőlem, így csak egy karcolást ejtettem karján.
-Te? Még is hogy?-kérdezi döbbenten.
-Soha nem fogsz nyerni. Mindig meglelem hogyan győzzelek le-mondom és átveszem az önelégült mosolyát. Dühösen elővesz egy kardot és felém közeledik.
-Úgy végzed mint anyád-morogja, de látszik rajta, hogy megijedt, ezzel pedig erőt adott nekem. Neki rontottam és ott karmolok bele, ahol csak tudok. Nem sokat tudok, mert a kardal ügyesen kivéd engem, de ejtünk egymáson pár sebet. Megelégelve ezt, Ipsa egy füst bombát lő felém, mire alkalmazom az én kék gömbömet és felé lövelem. A találkozáskor egymásba mosódnak, így a levegőben maradnak, nagy szikrákat hagyva. Minden erőmet belevetem és egyre erősebben és dühösebben megyek közelebb Ipsához a kék lángommal.
-Nem győzhetsz le!-kiálltja dühösen, de én csak arra koncentrálok, hogy elpusztítsam a szörnyet.
-Hamarosan újra láthatod Jissot-mondom elmosolyodva és egy nagyot üvöltök, mire remegni kezd a föld és a hold az égen kéken kezd világítani. A hold sugarai égetően Ipsára néznek, majd újabb erőre gyűjtve előre nyomon a mancsaim. A fekete füst repedezni kezdett egészen, Ipsa kezéig, aki hátraesett egy nagy villanás kíséretébe. A körülöttünk lévő kör is megszűnik. Ipsa egy hatalmas sebbel fekszik a földön és fájdalmas arccal fogja az oldalán tátongó sebet. Neki rohanok, hogy most végleg leszámoljak vele, mire egy seregnyi Tenebris állja az utamat.
-Ezt a csatát ti nyertétek, de nincs még vége-mondja elhaltan és menekülve fut el a seregével együtt. Dühösen izzó szemekkel fürkészem őket és az idegesség miatt utánuk futnék ismét, de valaki hátulról rám ugrik és elterít a földön. Az illatát megérezve rögtön rájöttem, hogy ez Jungkook.
-Jimin állj! Megcsináltad, most már ennyi elég-mondja nyugtatva engem. Óvatosan leszáll rólam, mire én is kiegyenesedem és végig nézek rajtunk. Kevesebben vagyunk...de a legtöbbünk sebesült, akiket szállítanak vissza az otthonba. Mindenki büszkén néz rám, még Chanmi is. Chanmi végül meghajol előttem, amitől meglepődöm. Mindenki követi a példáját és előttem hajolnak meg. Teljesen zavarba érzem magam miatta és nem tudom hogyan kezeljem a helyzetet...minden esetre nagyon jól esik, hogy tisztelnek és bíznak bennem. Minden úgy sikerült ahogyan azt szerettem volna. Életemben először büszke vagyok magamra. Ma valami olyat tettem, amivel reményt adtam mindnyájunknak. Most végre bízni fognak bennem és nem fognak kételkedni. Már voltunk a padlón és onnan csak egy felé vezet az út, még hozzá felfelé. Nem eshetünk vissza és nem is fogom hagyni. Jungkookra nézek, aki csillogó szemekkel néz rám. Hozzá bújok és megnyalom az arcát. Ő is hozzám bújik és mancsával karol át engem.
-Nagyon ügyes voltál Jimin-mondja büszkén.
-Igyekeztem-válaszolom elpirulva.
-Na menjünk haza pihenni-mondja én pedig bólintok. Teljesen elfáradtam, minden erőmet bevetettem. Ha most még kéne az erőm használni, biztos elájulok. A bokorba hagyott cuccaimért megyek és felveszem a ruháim. Mikor végeztem Jungkook várt engem ugyan csak felöltözve. Rohanva megyek felé és ráugorva csókolom meg. Hevesen ízlelem ajkait és kiélvezek minden percet. Szeretem őt....én tényleg szeretem, de nem tudom kimondani neki. Nem tudom azt mondani szemébe, emiatt pedig nagyon haragszom magamra. Kook megérdemelné, hogy kimondja. Túl tökéletes hozzám.
-Pichim-lihegi miután elszakadtunk.
-Most pihenned kell. Tudom hogy kimerült vagy-mondja egy puszit hintve a homlokomra. Elmosolyodva kapaszkodok meg vállába és a lábamat összekulcsolva tartom magam hozzá. Fáradtan teszem fejem a vállára és feje felé fordulva hunyom le a szemeim. Sikerült legyőznöm Ipsát ma. Most már csak győzhetünk.

*Yoongi*

Az utcán sétálunk Hobival. Tudjuk hogy kijárási tilalom van, de csak is Jiminék miatt, így nem félünk hogy megállít minket a rendőr. Kézen fogva sétálgatunk és nézzük a csillagos eget. Elmondhatatlanul boldog vagyok. Soha nem gondoltam volna hogy szerető szüleim, testvérem, barátaim és egy tökéletes barátom lesz. Minden porcikáját imádom Hobinak. Megbabonáz a derűs személyiségével, a mosolyával, a lelkével és az iszonyú szexi kinézetével.
-Min gondolkozol bubu?-kérdezi meleg mosolyával és egy csókot hint a kézfejemre.
-Azon, hogy hogy érdemellek meg-válaszolom pirultan.
-Tökéletes vagy. Számomra te vagy a tökéletes társ-válaszolja és egy érzelmes csókba invitál. Lassan és kimérten mozog az ajkaimon, minden érzelmünk ebbe a csókba próbáljuk megmutatni a másiknak, ami pillangókat eredményez a gyomromba. A külvilág megszűnik létezni és csak mi vagyunk egymásnak, semmi más.
-Lám lám lám! Valakik mégis csak kimerészkedtek itthonról-hallunk meg egy gúnyos hangot, mire ijedten szakadunk el egymástól.
-Mit akar?-kérdezi Hobi komolyan.
-Élelmet keresek. A raktáron való feladta az életét, így új embert kell keressek-mondja teljesen nyugodtan, mire rájövök, hogy ő bizony egy tenebris. Nagyon megijedek és erősebben szorítom meg Hobi kezét.
-Csinálhatjuk fájdalmasan és fájdalom mentesen-mondja vállat rántva a tenebris.
-Yoongi fuss-mondja Hoseok határozottan.
-De nem hagylak itt téged!-válaszolom kétségbeesetten.
-Hát akkor fájdalmasan csináljuk-mondja ördögi mosollyal a fiú, mire megjelenik még egy tenebris.
-Én feltartom őket, te pedig menekülj-mondja Hopi idegesen és lökni kezd. Teljesen lefagyok és csak arra tudok gondolni, hogy nem hagyhatom egyedül Hobit. Az egyik tenebris felém közelít, mire megijedve próbálok belé rúgni, ám egy egyszerű mozdulattal kivétte a támadásom, így megragadta a kezem.
-Na te megvagy-mondja, mire rángatózni kezdek és próbálok kiszabadulni a szorítás alól. Hobi erősebb, így ő állandóan kiszabadul a tenebris keze alól. Felénk közeledik és egy egyszerű mozdulattal bever egyet a tenebrisnek, aki így már elenged engem.
-Futás!-mondja Hoseok, mire futni kezdek Hobival együtt. Egy pár lépést teszünk, mikor Hoseokot elkapják mindketten. Próbál szabadulni, de nem képes rá. Kétségbeesetten nézem, ahogy vergődik a két fiú alatt. Egy újabb Tenebris jelenik meg, aki engem nézett ki magának.
-Yoongi menj már!!-kiabálja Hobi, mire összetört szívvel kezdek rohanni haza fele. Folyton hátra pillantok, hogy követ-e még az üldözöm. Mikor már olyan messze futottam és már bebizonyosodtam arról hogy nem követ a Tenebris. Az út szélére ültem és hagytam, hogy a könnyeim helyettem beszéljenek. Miért nem tettem semmit? Hobi megmentett engem én pedig elszaladtam...ő feláldozta magát értem. Miért nem vagyok olyan mint Jimin? Miattam fog most szenvedni és meghalni. Keserves zokogásom, csak magam hallom. Egyedül vagyok és egyedül maradtam. A francnak kellett kijönnünk! Vissza kell hozni Hopit...és ha visszahozzuk én is ott leszek. Én is fogok érte küzdeni, nem csak Jimin.

* absconsio onis: elrejtés latinul

Sziasztok! Hát elég régen volt rész...kicsit rosszul érzem magam miatta, de remélem tetszik nektek. Legyen szép napotok!🥰💜