Szellem állat

Csapdában

*Jungkook*

Nagyon féltem Jimint. Egyszerűen megijeszt az, hogy a közelébe volt az pöcs. Ha háború lesz, ami biztosra be fog következni, akkor letépem a családi ékszerét és beledugom a szájába, majd addig verem karmolom és harapom, amíg az összes füst el nem tűnik belőle....jó ez kicsit szihopatán hangzott...,de bántotta Jimint! Hogy lehet ezt az angyalt bántani? Amikor meghallottam a fejembe a segély kérését, nem tudtam hova kéne mennem. Oda akartam menni a házukhoz, de pont hallottam,  mikor hallottam kiabálni, amint elhaladtam a park előtt. Olyan ijedt és törékeny volt, mintha már fél halott lett volna. Soha nem akarom így látni. Azt az őszinte mosolygós gyönyörű arcát szeretném látni mindig. Szegény, most fél, de mellettem nem lesz baja. A tenebrisek szeretnek kínozni és várni a nagy alkalomra...de nem lesz semmiféle ilyen dolog, mert ha csak hozzá érnek letépem a karjukat.
-Jungkook...tényleg nem hagysz el?-kérdezi szégyenlősen, pedig tényleg szüksége van erre a válaszra.
-Biztos-válaszolom elszántan és végig nézek tökéletes vallóján. A sírástól és az ijedségtől táskái lettek és pirosra duzzadtak szegény szemei, de még így is a legszebb ember akit valaha láttam.
-Jungkook! Gyakorolni akarok már ma! Nem akarom, hogy csak meg kelljen védeni! Szeretnék erősödni.-mondja elszántan. Nagyon büszke vagyok rá ezért, hogy van ennyi lelki ereje ehhez. Bólintottam. A felkészüléseket is állatként tesszük, mert a fogaink, karmainkon van egy érdekes nedv, amitől a Tenebrisek mérgező füstje eltűnik és meghalnak ezek a szörnyek.
-Akkor gyere! Ne érj későn haza!-mondom és megfogtam a kezét. Rögtön értette, hogy akkor teleportáljunk hozzánk. Egy pillanat alatt ott is lettünk én pedig el sem engedtem a kezét. Behúztam a gyakorló termekbe és nem néztem senkire, ne hogy megállítsanak és segíteni akarjanak Jiminnek...csak én akarom őt tanítani...megleckéztetni pedig az ágyban...na jó kicsit előre szaladtam. Szerencsénkre senki nem volt benn, ezért be is zártam az ajtót. Kicsit ijedten nézett rám, de a szemei megcsillantak az izgatottságtól.
-Kezdhetjük?-kérdezem komoly tekintettel. Azt hittem ettől megijed, de csak lepődött volt és mintha, csillogott volna a szeme. A testemet elöntötte egy kellemes bizsergés és melegség. Olyan kápráztatóan nézett rám, hogy muszáj voltam egy nagyobb levegőt vennem, viszont megakadt mikor beszívtam. Piroskás arccal hajtotta le a fejét és bólintott egy aprót. Olyan tökéletes, nem értem hogy csinálja. Annyira szép, kedves, aranyos és hatalmas szíve van. Kicsit önbizalom hiányos, de mellettem nem lenne az, mert már most is úgy nézek rá, mint egy főnyereményre, mondjuk nincs is sok különbség köztük. Megértem Taehyungot, hogy miért tetszik neki, én viszont nem adom neki. Megküzdök érte és remélhetőleg, ha olyan lesz akkor engem választ. Kicsit megrázva a fejem indultam hozzá.
-A lényeg már megvan, a vadászás miatt. A karmaidon és fogaidon, olyan nedvek vannak, amik megöli az ellenséget. A kivédéseket kell megtanulnod és erősíteni.-mondom bíztatóan rámosolyogva.
-Kezdjük azzal, hogy velem harcolsz és védd magad.-mondom és a végén átváltozom. Ma nagyon csöndes, de meg is értem a mai nap után. Ő sem haboz rögtön átváltozik és megjelenik fehér farkasként. Istenem annyira szépek a kék szemei. Voltam egyáltalán szerelmes valakibe? Mert ha igen, akkor az semmi ahhoz képest, ahogy Jiminhez viszonyulok most. Nincs több időm ezen gondolkozni, mert rám veti magát és kisebbeket karmol rajtam, persze ezeket meg sem érzem. Mivel most nekem kell támadnom, hogy megvédje magát ezért ráugrom. Könnyű szerrel kikerül én pedig csak pislogok egy másodpercig. Hátra felé kiteszem a lábam, amibe megbotlik én pedig ismét ránehezedem most sikeresen. Ijedten néz rám, én pedig készülök belekarmolni selymes bundájába azonban lelök magáról. Nem most jöttem le a falvédőről, így sikeresen megállok a lábaimon, mielőtt eldőlnek. Gyorsan hozzáfutok és ellököm, amit ismét nem tudott kivédeni és kicsit nagyobbat csúszik a földön. Szemeiben a kétségbeesést látom, amire meglágyul a szívem és odaballagok hozzá.
-Hagyjuk abba?-kérdezem mellé feküdve és a földre téve a fejem.
-Nem...-mondja bizonytalanul. Elbizonytalanodott szegény, viszont tudja, hogy tovább kell csinálnia.
-Megmutatom, hogy legyenek jobb reflexeid.-mondom és felállok. Mikor kicsi voltam sokszor dobáltak nekem labdákat. Egyre többet, mintha zsonglőrködnék, csak nekem a mancsaimmal kellett ellöknöm, vagy a számba kapni és kiköpni. Megfogom a kosárnyi kis labdát és Jiminhez viszem. Olyan elkeseredett arcot vág, hogy az én szívem is összeszorul. Szegényem, ez nem az ő napja. Ha esetleg nem menne neki, az se baj, mert azok az állatok, akik nem igazán tudnak karmolni vagy harapni, mert picik vagy nincs neki, azok fegyverekkel harcolnak. Ezek a fegyverek a mi fogainkból és karmainkból készülnek úgy szintén, mert hamar vissza nő a mienk. Az sajnálom magunkba, hogy nem regenerálódunk, mikor sebet ejtenek rajtunk. Meg azért halhatatlannak se lehet olyan rossz lenni, de persze csak a szellem állataink halhatatlanok, az emberek nem. Szívás, de ez van.
-Jimin. Csak annyi a feladat, hogy kivédd a labdákat.-mondom bíztatóan. Szomorkásan bólint egyet és négykézláb áll meg előttem. Először csak egy labdát dobok felé, amit sikeresen kivéd. Mikor már eleget dobáltam 1 lasztit, hozzá teszek még egyet. Persze nem egyszerre dobom, hanem kicsi szüneteket hagyva. Az elején még nem igazán ment neki és mindig csak 1 tért vissza, de a végére már ment neki. Hozzá tettem még egyet. Itt sokkal többet bénázott, így legalább 1 órán át dobáltam neki 3 golyót. Esetlenül, de ment neki a végére. Kicsit megnyugodtam, hogy végre szintet léphetünk.
-Mehet a 4. is?-kérdezem érdeklődve.
-Mehet!-mondja izgatottan. Bólintok és dobni kezdem hozzá egyesével. Itt sem sikerült minden elsőre, de sokkal hamarabb sikerült tovább kivédeni a labdákat. Volt hogy egyszerre 2 labdát tartott a szájába, amire muszáj volt nyelnem, mert csodás csillogó fogai voltak. Nem sok ragadozónak ilyen fehérek a fogai, de az övé még ragyog is. Kíváncsi voltam, mit szól, ha figyelmeztetés nélkül kapja az 5. labdát. Sunyin elmosolyodva dobtam hozzá. Látszott rajta, hogy meglepődött, de most elsőre sikerült. Az elsőket a két mancsával tartott vissza, míg kettő még mindig a szájában volt, így az 5.-et egy hirtelen fordulattal, elütötte a farkával.
-Rendben, azt hiszem ezt kipipálhatjuk.-mondom büszkén mosolyogva.
-Akkor gyere megint rám!-mondja izgatottan, én pedig alig bírom visszatartani a perverz vigyorom, amiért így fogalmazott.
-Má-már mint, ne-nem úgy...-mondja dadogva a zavara miatt. Itt már persze szegényen elröhögtem magam.
-Semmi baj, értem-mondom nevetve. Nem látszik rajta, de biztos hogy zavarba van. Tipikusan lehajtja a fejét és nem válaszol. Hogy lehet valaki ennyire aranyos? Nem hagyom, hogy tovább pirosodjon az arca, ezért neki iramodom. Sajnos nem védett ki, így neki esett a falnak, mert oda löktem. Megrázza a fejét és készül a következő támadásomra. Felemelem a jobb mancson és egy ütést mérnék az arcára. Lepődötten konstatálom, hogy kivédte és nagy erővel el is lökött. Tapasztaltabb vagyok, így ismét nem dőlök el, csak a karmaim csikorognak a földön. Gyorsan indulok hozzá és ugrok rá a magasból. Kipróbál kerülni, de feneket elérem, így egy hirtelen mozdulattal magam alá terítem. Most ő sem habozik, mert könnyűszerrel lelök magáról. Erre már nem tudok megtámaszkodni így hosszasan elnyúlok a padlón. Kicsit lassabban felkelek és futni kezdek Jiminhez. A földre hasalok mikor elé érek és kigáncsolom, amire felnyüszít, de gyorsan rám veti magát és kicsit morcosan néz rám. Szabadulni próbálok, de túl erős hozzám képest. Nem tudom mivel bőszítettem így fel, de sikerült levernie. Már csak szét kéne karmolnia, de azt remélem nem teszi meg. Ekkor valami sikítás csapja meg a fülünket, mire Jimin ijedten elenged, így felkelek a földről. Nagy trappolások és kiabálások hallatszódnak.
-Kookie! Hol vagy?-hallom meg Yeona hangját, mire beindul a védelmező programom. Meghúzom Jimin fülét, hogy jöjjön utánam. Elszántan bólint egyet és kilépünk a gyakorló teremből. Rengeteg füst golyót látok elsuhanni, aki azt jelenti betörtek hozzánk. Eddig soha nem tudtak bejönni kirakott növények miatt. Az egész házat praesidium bokor keríti, amik nem engedi be a Temebriseket. Olyan mint egy védő pajzs és fogalmam sincs hogy jutottak be. A szememmel rögtön keresni kezdem Yeonát, akit meg is találok Taehyung társaságába. Tae is már átváltozva védi a húgunkat, ezért nem féltem annyira. Hirtelen abba maradt minden füst bomba dobálózás és megjelenik Ipsa. Még mindig ugyanolyan ocsmány szörny, mint mikor utoljára láttam...azaz mikor apa meghalt. Beesett hatalmas szemei alatt sötét karikák vannak és az egész arca beesett, mint egy régóta dohányzó haldokló embernek. Undorító az egész külseje. Ő nem csak belülről ocsmány, hanem kívülről is. Jimint hátrébb húzom, hogy nehogy észre vegye.
-Végre kirohadt az egyik bokrotok! Sikeresen betudtunk lépni-kezdi a beszédét vigyorogva. Örüljél, amíg van fejed, te rohadék.
-Nem is akarunk tovább zavarni, csak elvinnénk a lupus albát, aztán majd később találkozunk-mondja vigyorogva. Fogaim csikorgatva meredek erre az undormányra. A legszívesebben itt helyben megölném, de az senkinek nem lenne jó, csak nekem. Jiminre nézek, aki félve gondolkodik, mit kéne tenni. Az biztos, hogy nem adjuk át nekik Jimint.
-Na! Adjátok már!-mordul fel hirtelen dühösen. Senki ne szólal meg csak elrejtőzve figyelik mi fog történni.
-Ha senki nem mond semmit, akkor akár mindenkit leölhetünk. Igaz a fele család nincs még itt, de ennyien is simán elegek leszünk-mondja nagyképű vigyorral. Eddig bírtam, kész. Közelebb sétálok, hogy ne vegye észre Jimint, de Jimin is közelebb jön. Nem akarok jelezni neki, mert ha észre veszi annak lőttek.
-Áh! Jungkook! Régen láttalak. Kedves emlék fűz hozzád!-mondja vidám mosollyal. Ideges és dühös tekintettel nézek rá. Szinte vicsorgok.
-Baszodj meg a picsába-morgom az orrom alatt. Nem érdekelt hogy meghall, mert tudatni akarom vele, mekkora egy pöcs.
-Megeredt a nyelved rendesen azóta...akkor még csak sírni hallottalak-meséli még mindig vigyorogva.
-Na halljam! Hol van a lupus alba?-kérdezi komoly színre változtatva a hangját.
-Honnan tudod hogy egyáltalán itt van?-kérdezem érzelemmentes arccal.
-Hmm...valakik követtek titeket.-válaszolja ördögi tekintettel.
-Nem is tudtam, hogy buzi vagy Jungkook-nevet fel.
-Nem hittem volna, hogy összejössz a kék szemű csodával-mondja sejtelmesen, mire még idegesebb leszek.
-Nem vagyunk együtt-mondom dühös fejjel, de belül kicsit fájt ezt kimondani.
-Jó mindegy is.-mondja legyintve.
-Hol a korcs?-kérdezi félvállról.
-Te csak ne nevezd így-morranok rá kiadva egy dühös jaguár hangot.
-Inkább meghalok, mint hogy eláruljam.-mondom szikrázó szemekkel. Bárcsak lehetne szemmel ölni.
-Végülis az idős Jeonnal is én végeztem.-gondolkodik el. Magamhoz képest nagyon jól visszatartottam magam, de most nem bírtam tovább. Morogva egyet, neki ugrottam ennek a seggfejnek és egy mélyebbet karmoltam belé.
-Most megdöglesz-mondja szúró tekintettel és ki lövel egy füstbombát, ami felém száguldozik. Már felkészülve a halára csukom le ijedten a szemem, de nem történik semmi. A füst bomba a levegőben áll meg. Ekkor veszem észre a mellettem lévő Jimint, akinek kéken ragyognak most a szemei. Mikor ragyognak a szemei, egyszerűen ellehet veszni benne. Az erejével irányította a füstbombát, de így sajnos észre vették.
-Kapjátok el! Ne öljétek meg, de kapjátok el a többi felőlem meg is dögölhet.-mondja Ipsa és kisétál az ajtón. Legalább 15 Tenebris gyűlik körénk, de a többi szellem állat is segít nekünk. Taehyung is hozzám siet, és sikeresen lekapja azt amelyik nagyon rám szállt.
-Yeona?-kérdezem ijedten.
-Jiminnel van. A lány Jiminnel, ő vigyáz a kicsikre-mondja komolyan. Bólintok, majd észreveszem Jimint, akit legalább öten lefogtak. A hatalmas erejével lerángatja magáról őket, de a sok lénytől nem képes szabadulni. Rögtön oda sietek és lekapom őket. Nem megölöm, csak ellököm őket, mert most az a fontos, hogy először ne Jimin közelébe legyenek. Jimin hirtelen megáll és ismét kéken ragyognak a szemei. Egy pillanat múlva az összes Tenebris egy halomba gyűlik és mintha meglennének ijedve.
-Menjetek gyorsan meneküljetek, amíg ezeket feltartom!-mondja Jimin erőlködve. Ha sokat használja az erejét ki lesz merülve. Követik is a parancsát és lemennek az alagsorba, ahol Yeona is van. El is van rejtve ez a hely és ugyan olyan bokrokkal van körbe véve, pont az ilyen helyzetekre. Én viszont nem mozdulok Jimin mellől. A szemei csak simán kékek lesznek és szegény alig áll a lábán. A Tenebrisek, mintha újra kapcsolódtak volna megindulnak felénk, de Jimin ismét nem engedi és kéken ragyognak a szemei. Az elméjükbe irányítja őket, de nem tudom hogy képes az összesre hatni, ehhez tényleg hatalmas erő kell.
-Kook menj már!-kiabál rám erélyesen.
-Dehogy megyek!-mondom határozottan. Ekkor hirtelen Jimin összeomlik én pedig gyorsan hozzá megyek és a hátamra kapom. A Tenebrisek, viszont gyorsak voltak és körbe zártak. Fogalmam sem volt, mit kéne tennem. Engem megölnek Jimint elviszik.
-Jungkookot is életben kell hagynunk!-szólal meg az egyik, de tovább nem is hallom miről beszélnek, mert csak annyira leszek figyelmes, hogy sötétséget látok.

Ijedten kelek fel. Körbe nézek és egy kis börtön cellának mondható helyen vagyok. Jimin? Hol van Jimin? Kapkodom a fejem körbe. Egy nagy megnyugvó sóhajt adok, amint meglátom mellettem feküdni. Már emberi alakban van és ruhákba, amik nem tudom hogy kerültek rá, de ugyan úgy rám is. Nyugodtan szuszog mellett, így nem ijedek meg annyira. Még jobban körbe nézek, de csak sötét falakat és fáklyákat látok. Fogalmam sincsen hol lehetünk, de nem túl bizalom gerjesztő hely. Jiminre fordítom ismét, az arcom. Egy kósza rózsaszín hajtincs lóg édes arcába, amit elsimítok. A kezem viszont ott ragad az arcán. Annyira puha bőre van, mint a selyem. "Véletlenül" végig siklott az ujjam az álkapcsán és végül a puha ajkain, amik mindig vonzzák a szemem és számat. Olyan szívesen megcsókolnám...alszik olyan mélyen hogy ne ébredjen fel rá? Felemelem a kezét és ledobom, de nem ébred fel rá, még csak mocorogni se mocorog. Nem tudok ellenállni a kísértésnek, így arcához közeledem. Már pár centi hiányzik, hogy ajkaink egybe forrjanak, nekem pedig irdatlan tempóban dobok a szívem és izzadni kezdek. Érzem már meleg leheletét magamon és felkészülten várom, hogy eltöltsön a kellemes euforikus érzés, de ekkor cipő hangjára leszek figyelmes, így gyorsan és fájdalmasan elhajolok. Egy ismeretlen ember áll előttem. Fiatal és helyes, ahhoz képest, hogy valószínüleg Tenebris.
-Ha már te felkeltél ébreszd fel Jimint is-mondja érzelemmentes arccal. Nem mondok semmit csak teszem, amit kér, mert nem tűnt bunkónak.
-Jimin!-mondom neki rázogatva a testét. Lassan kezdi nyitogatni a pilláit, mire kinyílik a szeme ijedten pattan fel és tekint körbe. Mikor kibámészkodta magát, félve és kétségbeesetten néz rám. Nem is tudok neki mit mondani, mert nagyon közel simul hozzám. Az ölembe csücsül és felém fordulva csimpaszkodik rajtam. Olyan mint egy ijedt kis koala. Nem vagyok rest visszaölelni, így ezt teszem.
-Hol vagyunk?-kérdezi elhaló hangon.
-Nem tudom-sóhajtok bánatosan. Az nem érdekel, hogy én itt vagyok, de nem akarom, hogy Jimin is itt legyen és valami baja essen. Talán teleportálhatnák, de nem érzem magamon az erőmet és Jimin gondolataiba se tudok látni, gondolom captionem kőből van, ami meggátolja hogy kibontakozzunk.
-Ipsa, csak 5 óra múlva fogad titeket-szólal meg ismét az a fiú. Jimin is rápillant, majd sokkosan nézi az előttünk állót.
-Te vagy az?-kérdezi sokkoltan.
-Minho?-szólítja meg.
-Sajnálom Jimin-hajtja le a fejét, mint kiderült Minho.

captionem: csapda latinul
praesidium: védelem latinul

Sziasztok! Itt is lenne a 13. rész. Remélem tetszett😁💜