Szellem állat

Lignum vitae

*Jimin*

Már egy hét eltelt azóta, hogy megtudtam hogyan is kezdődött az életem. Ebben az egy hétben, rengeteget gyakoroltam, mert hamarosan bekövetkezik a háború. Sokat fejlődtem és felkészültnek érzem magam. Ha Ipsa meghal, vele együtt az összes többi is elbukik. Ha én meghalok, akkor pedig mi vesztettünk. Kookkal, még közelebb kerültünk egymáshoz, habár a suliba és a szellem állatok között, nem mertem még bevallani és nagyon hálás vagyok neki, amiért megérti. Még sem érzem úgy, hogy annyira szeretném, mint ő engem és ez nagyon zavar. Az is igaz, hogy nagyon nehezen szeretek bele valakibe, valószínűleg hosszú lesz, mire mindennél jobban szeretem.
-Jimin! Hoztam neked virágot-nyit be a szobámba Jungkook egy hatalmas rózsa csokorral a kezébe.
-Úristen Kook! Nagyon köszönöm-mondom hüledezve. Hogy lehet ennyire figyelmes?
-Ez semmiség-mondja és lágyan csókolja meg az ajkaimat.
-Jimin. Nem jössz el velem egy randira?-kérdezi sunyin elmosolyodva.
-Dehogynem! Hova megyünk?-kérdezem izgatottan.
-Majd meglátod-mondja és a homlokomra ad egy puszit.
-Egyébként anya hívott minket egy megbeszélésre, szóval lehet mennünk kéne-váltott át a boldogból, feszülté Jungkook.  Ijedten bólintottam, majd az ágyból kiszállva öltöztem gyorsan fel. Persze Kook kiment szobából, mert jól tudja, hogy szégyenlős vagyok. Miután felöltöztem, elköszöntem Pinktől és kiléptem a szobából. Jungkook, amint kiléptem végig pásztázott tetőtől talpig, majd az arcomhoz érve elmosolyodott.
-Gyönyörű vagy-mondja és megsimogatja az arcom. Az érintésére a bőrök felforrósodik és megremeg. Vörös fejjel kezdem el magam után húzni, mert tényleg nem kéne elkésnünk. Biztos valami fontos bejelentésre készül Chanmi.
-Megbeszélés lesz, oda kell mennünk-mondom az ajtóban.
-Rendben, de vigyázzatok magatokra!-mondja Apu mosogatás közbe.
-Igyekszünk.-mondom halkabban és Kookkal kilépünk az ajtón és elindulunk a nagy fehér házhoz.
-Nem tudod miről lenne szó?-kérdezem kíváncsian.
-Nem mondott semmit, csak siettetett-mondja semlegesen. Bólintottam, majd az út további részébe nem beszélgettünk. Az elején kínos volt a csend, de elgondolkodtam és így nem is nagyon figyeltem a mellettem lévőre. Szerintem hadat üzentek nekünk, aminek a gondolatától teljesen dühbe borulok és nem félelemmel, hanem türelmetlenül várom, mikor csaphatunk le. Gyűlölöm őket...és eddig soha nem használtam senkire ezt a szót, de ők elérték. Pontosabban Ipsa elérte. Megakarom gyilkolni és már alig várom, hogy ez beteljesüljön. Többet senkit nem fog bántani és ezt én fogom garantálni! Észre se vettem, de már az ajtó előtt álltunk és Jungkook nyitott be. Senki nem volt a folyóson, ami nekem nagyon furcsa volt, mert mindig repkedtek és mászkáltak a kisebb álltak és emberek sokasága özönlött és beszélgettek.
-Ne aggódj a nagy terembe vannak már szerintem-mondja Jungkook bíztatóan rám mosolyogva. Nem szólok semmit, ha nem mindketten megindulunk Chanmihez. Bekopogunk és az ajtó szokásosan magától kinyílik. Kooknak igaza volt...már mindenki benn ült a földön és beszélgettek. Szerencsére a hangzavartól nem vettek észre minket.
-Jimin!!!!!-szalad hozzánk Jimin és megölelget.
-Szia Jimin!-köszönök vissza a lánynak.
-Még mindig túl aranyosak vagytok-mondja a kezünkre mutatva. Meglepődve kapom el a kezem, mire mindketten felhúzott szemöldökkel néznek rám.
-Nem szeretném, ha megtudnák és megijedtem ne haragudj-mondom szomorkásan Jungkooknak.
-Nem baj pici-mondja és összeborzolja a hajam.
-Túl szingli vagyok ehhez-mondja Jimin áhítattal. Felkuncogok és mi is leülünk a földre a többiekhez. Chanmi, amint rá állt az emelvényére, mindenki csöndben meredt a nőre.
-Köszönöm, hogy mindenki ideért.-mondja mosolyogva, majd komorabb arc kifejezésre váltott.
-A tanáccsal közös megállapodásra jutottunk és szeretném, ha mindenki elfogadná a döntésünket. Nem szeretnék semmilyen hisztit hallani, vagy azt, hogy valaki ellenzi a döntésünket.-mondja figyelmeztetően, én pedig izgatottan várom, mit találtak ki.
-Hadat üzentünk a Tenebriseknek-mondja, mire mindenki elismerően kezd el beszélni és tapsolni. Úgy néz ki mindenki várt már erre a pillanatra.
-Tudom, hogy ennek örültök, de nem is ezért figyelmeztettelek titeket.-mondja csendre intve a tömeget.
-Mivel csak a Lupus Alba képes legyőzni Ipsát, így megkérném, hogy maradjon ki a támadásból.-hirtelen levegőt venni is elfelejtettem. Ennek mi értelme? Ha csak én tudom legyőzni, miért maradjak ki ebből?
-Már bocsánat, de ennek mi értelme?-kérdezem higgadtan, mert nem szeretnék összeveszni Chanmival.
-Túl sokan vannak és biztosra mondom, hogy ez nem háború, hanem harc lesz, amibe neked tilos részt venni. A háborúba kellesz!-mondja higgadtan, de tudom, hogy ideges...ahogy én is. 
-Nem kell óvni engem mindentől, mintha valami kisbaba lennék-mondom idegesen és fel is kelek a földről.
-Igazad van. Akkor Taehyungnak nem is kellett volna megmenteni igaz?-kérdezi gúnyosan. Éreztem, ahogy a szíve hasad egyet. Nagyon bűntudatom lett, és közben rettenetesen dühös voltam Chanmira. Nem azért, mert ezt mondta, hanem mert igaza van...de attól még tudnék segíteni és könnyíthetnék mindenkin. Semmi szó nélkül kirobogtam az ajtón és magam után erősen becsaptam. Én nem akartam, hogy Tae meghaljon, sőt azt sem, hogy egy kibaszott szellem állat legyek. Idegességembe a falba ütöttem. Arra nem számítottam, hogy az egész fal beomlik és egy hatalmas lyuk tátong előttem. Nagyon megijedtem, mert én nem akartam ennyire erősen ütni. Viszont a lyukba nézve, valami egészen különleges dolgot láttam, ahogy eltűntek a por fellegek. Egy lépcsőt vettem észre, ami lefele vezetett. Kíváncsian merészkedtem lefelé. Már a közepén járhattam a lépcsőnek, mikor mögöttem a fal, magától visszaépült. Egy kicsit megrémültem, de a lentről jövő fény miatt, kíváncsian ballagtam le. Mikor majdnem az aljához értem a nagy fényességtől bekellett csuknom a szemem. Miután a szemem megszokta a fényt, kinyitottam barna szembogaraim. Egy hatalmas fát találtam meg, ami arany színen ragyogott. Az ágakról, különböző színű kis golyók lógtak. Nem volt szívem cipővel rálépni a selymesnek látszó fűre, ezért a lépcső utolsó fokára raktam le a cipőm. Óvatosan léptem rá a fűre és amint mind két lábam a földre ért, egy kisebb szél fuvallat kapott el, így a bokáig érő fű megcsiklandozta a lábam. Az egész olyan volt, mintha egy barlangba lenne, de fentről egy nagyon erős fényforrás csillogtatta meg, az egész növényt. Ahogy egyre közelebb értem, annál világosabb lett a fénysugár. A fához érve különös érzetem támadt, olyan ismerős volt. Az egész hely biztonsággal töltött el, mert ismertem. Kíváncsiságom miatt, a fa törzséhez nyúlok. Nagy szél támad, amitől ijedtebben elengedem és hátrálok is a fától. Kéken ragyogó fények jelennek meg a fa előtt. Egyre több és több jelenik meg, akik egy alakot alkotva állnak össze. Kíváncsian nézem, ahogy a sok kék fényből egy női alak lesz. Mikor teljesen összeforrnak egy nagy villanással, megjelenik egy gyönyörű nő. Hosszú hullámosabb Fekete haja van és barna szeme. Arca az álla felé keskenyedik, arcocskája pufibb, így egy bemélyedés van jelen arcélein. Szép átlagos test alkata van, de ami a testében a legszebb, azok a formás combjai.
-Szia Jimin!-köszönt kedves hangján és elmosolyodva meghajol. Ha mosolyog gödröcskéi lesznek. Nagyon szép a mosolya, és a nő is gyönyörű.
-Öm szerbusz.-köszönök zavartan és én is meghajlok.
-Jó régóta nem fedezték fel ezt a helyet.-mondja körbe nézve.
-Régen jártam már itt, de még mindig ugyan olyan ez a hely.-mondja elgondolkodva. Csak nézek a lányra és nem tudok mit mondani. Nagyon nem értem mi ez a hely, vagy mi ez az egész.
-Jaj de buta vagyok, be sem mutatkoztam. Hwasa vagyok-mondja és kinyújtja nekem a kezét. Kitágult szemekkel és kissé zavartan rázok kezet vele.
-Megkérdezhetem, hogy mi ez a hely?-kérdezem érdeklődve.
-Ja hát persze-válaszolja vigyorogva.
-Ez a szellem állatok lignum vitae-ja, vagyis életfája. Ez a fa adja nekünk az erőt és őrzi meg a lelkünket.-mondja közelebb húzva a fához.
-Nézd! Azok a tűz lángnak tűnő lángocskák, adják az erőnket. Itt is az erők színe határozza meg, milyen erővel bíró állatoknak segít.-mondja mutogatva éppen egy piros színű lángra, amik felfele csapva lobognak erőteljesen.
-Amik pedig golyó formába lógnak lefele, azok az elhunytak lelkei. Olyan színű gömböt kapnak, mint amilyen a szem színűk volt-mondja mutatva egy sárga színű ragyogó gömbre.
-Akkor ez történik velünk ha meghalunk?-kérdezem kíváncsian.
-Igen! Itt élünk tovább, és akár te is szállhatsz meg szellem állatokat.-mondja vigyorogva.
-Akkor Taehyung is itt van?-kérdezem izgatottan.
-Igen, de neki még várni kell, ahhoz, hogy kikerüljön a gömbjéből.-mondja a vállamra fogva.
-Hogy hogy?-kérdezem csalódottan.
-Először meg kell várni, míg beteljesedik a a legfőbb kívánsága, amit a földi életében akart. Annak az embernek kell teljesítenie, akinek kitűzte a feladatot-mondja higgadtan.
-Azt honnan tudjuk, hogy ki a kiválasztott ember?-kérdezem reménykedve.
-Nem lehet tudni, de reménykedjünk, hogy sikerül Taehyungnak kijutni a golyóból.-mondja bíztatóan. Elszomorodom. Azt hittem tudok segíteni Taenak, hogy jól éljen és ne az én hibám miatt, kelljen szenvednie. Sajnos nem szabadulok a bűntudattól.
-Jimin. Minden okkal történik. Ne hibáztasd magad-mondja Hwasa elém állva és a fejem, felé emeli.
-De miattam halt meg! És ő nem ezt érdemelte-mondom a könnyeimmel küszködve.
-Nem miattad halt meg, a sors akarta így. Higgy nekem. Én személyesen ismerem a sorsot.-mondja kuncogva. Nem válaszolok, csak bólintok egyet. Igyekszem visszanyerni az önbizalmam, de egyenlőre, ez lehetetlennek tűnik.
-Tényleg! Ha megkérdezhetem, akkor elmondanád, hogy mi vagy te?-kérdezem érdeklődve.
-Én vagyok a fa szelleme. Így nézek ki emberként.-mondja mosolyogva. Gyönyörű az biztos.
-Kérlek. Nem maradnál itt velem még? Olyan régen jött le ide bárki is és kezdek nagyon magányos lenni-mondja reménykedve.
-De miért nem jönnek le ide? Nem tudják, hogy van ilyen hely?-kérdezem érdeklődve.
-Jaj tényleg! Elfelejtettem mondani!-csap a homlokára nevetve.
-Ha innen kimész, nem szabad beszélned erről a helyről. Csak a lupus albák láthatják ezt a helyet, és csak ők tudhatnak róla. Ősi szabály. Soha nem értettem vele egyet, de a sors nagyon makacs és nem jó vele ujjat húzni.-mondja elhúzva a száját, mire felkuncogok.
-Maradhatok még egy ideig.-mondom mosolyogva.
-Majd többször meglátogatlak-teszem még hozzá.
-Nagyon örülnék neki-mondja mosolyogva. Sokáig beszélhettünk, leginkább én meséltem az életről, vagy az életemről. Nem féltem tőle. Annyira ismerős volt még mindig minden, hogy teljesen elengedtem magam. Mindenről meséltem neki, még Jungkookról és a kapcsolatunkról is. Teljes mértékbe megbíztam Hwasába.
~Jimin! Hol vagy? Jungkook keres!~hallom meg a fejembe Yeona hangját.
~Semmi baj, mindjárt a nagy terem előtt leszek~válaszolok nyugodtan.
~Huh! Már azt hittem baj van~mondja Yeona megnyugodva.
-Ne haragudj Hwasa, de már keresnek fenn-mondom kicsit szomorúan.
-Semmi baj! Nagyon örülök, hogy megtaláltál Jimin. Gyere sokszor!-mondja mosolyogva.
-Innen nem tudsz teleportálni, a lépcsőn kell felmenned, de ne aggódj. Mostantól kinyílik neked a fal. Nem kell kiütnöd-mondja kuncogva.
-Nagyon köszönök mindent-mondom és hevesen integet a nőnek. Egy mosolyt villant felém és a kis kék fények széjjel foszladoznak, míg teljesen el nem tűnik Hwasa. Siető léptekkel megyek a lépcsőn. A fal előtt állva várom, mikor nyílik ki, de nem akar. A tenyeremet rá teszem a falra, mire végre megmozdul és két oldalra tolódik a fal. Kilépek és magam mögött be is záródik a fal. A nagy terem elé futok, ahol Kook türelmetlenül álldogál. Amint meglát megnyugodva sóhajt fel és felém kezd futni. Gyorsan nekem vágódik és erősen megölel. Nem vagyok rest, én is visszaölelem és hozzábújok.
-Nagyon megijedtem Jimin. Ne haragudj, hogy nem mentem utánad, csak azt hittem egyedül létre van szükséged-mondja a hajamat simogatva.
-Semmi gond Kook. Már megvagyok-mondom mosolyogva.
-Azt hittem még mindig kivagy, hogy nem harcolhatsz-mondja lepődötten, mire szinte kipattannak a szemeim a helyeikről. Teljesen elfelejtettem, hogy nekem tilos harcba szállnom.
-Bassza meg!-mondom idegesen.
-Tudod...anya csak szeretné, ha mindenképp mi nyernék.-mondja lehajtott fejjel.
-De nem az a megoldás, hogy engem óvtok, mint valami törékeny vázát!-mondom idegesen.
-És nagyon jól tudom, hogy Tae miattam halt meg! Minek kellett neki felhoznia?-mondom elhaló hangon.
-Nem a te hibád! És erről beszeltem anyával. Nagyon ideges volt, és meg se hallgatott. Nem tudom mi ütött belé-mondja sóhajtva egyet.
-És mi lesz, ha ellen szegülök a parancsnak?-kérdezem halkan, érzelemmentesen. Jungkook először lefagy, majd pármásodperc után megszólalt.
-Azt mondták, akkor erőszakosan oldják meg, hogy kikerülj belőle-mondja lehajtott fejjel. Mérgembe fújtatok egyet. Nem lehet igaz, hogy ezt teszik! Nem kell már mindentől megvédeni! Rengeteget gyakoroltam ebben az 1 hétben és képes vagyok segíteni.
-Kérlek Jimin...Csak nyugodj bele-mondja Jungkook az arcomra simítva. Elhúztam a számat és oldalra néztem.
-Nem akarlak elveszíteni-mondja szomorúan és az államhoz nyúlva húz közel magához.
-Nem fogok belenyugodni, de...megpróbálom hagyni a dolgot-mondom grimaszolva.
-Köszönöm!-mondja édesen elvigyorodva és vadul az ajkaimra hajol. Először fel se tudom venni a tempó, amit diktál. Egy cuppanás kíséretében vállunk el egymástól és az nyuszi szerelmes mosollyal néz rám, amitől teljesen elpirulok.
-Ma Yeonával leszek-mondja Jungkook kissé szomorkásan. Mostanában sokat van a kislánnyal, nehogy valami baja essen. Egy kisgyereket nagyon megviselhet egy fontos ember elvesztése.
-Semmi baj! Én megyek haza-mondom rámosolyogva.
-Majd beszélünk még a randiról!-mondja kacsintva és el is indul a szobájukba. Elmosolyodom és haza teleportálom magam. Már nem a ház elé teleportálom magam, hanem az előszobába.
-Sziasztok!!-kiáltom. A válaszul 3 hang szólal meg, hogy a nappaliba vannak. Betotyogok a nappaliba, ahol a szüleim között Yoongi helyezkedik el és valami sorozatot néznek.
-Na? Minden rendbe van?-kérdezi Yoongs érdeklődve.
-Hát... Nem harcolhatok, csak akkor ha már biztosan szükség van rám-mondom idegesen sóhajtva.
-De...nem te vagy a legerősebb?-kérdezi Apa kérdőn.
-Épp ez az-mondom kiborulva és Apu mellé vágódom a kanapén.
-Szerintem tedd azt, amit jónak látsz. Te vagy a Fehér farkas vagy mi.-mondja Apu megsimogatva a fejem. Egy ideig még lenn beszélgetünk, de mivel későre jár és holnap iskola, így elmentem fürdeni. A fürdés után a szobámba mentem, ahol Pink már türelmetlenül várt. A kis kosaramból kivettem neki répát és oda adtam neki. Boldogan falatozta én pedig simogattam a fejecskéjét.
-Aishh Pink. Egyre rosszabb lesz minden és nem tudom mit tegyek.-mondom gondterhesen.
-Remélem hamarosan minden vissza áll a régi kerék vágásba-mondom és a pizsamámat áthúzva bújok be az ágyba. Pink is követ engem és szorosan mellé bújik. Talán Hwasa tud tanácsot adni...hiszen ő ismeri a sorsot. Olyan furcsa, hogy a sors egy ember...pontosabban egy lélek. Biztos két oldala van, mert egyszer ad, egyszer elvesz, de lehet csak így tartja egyensúlyba a világot.

Sziasztok! Itt is van a 24. rész. Muszáj volt Hwasát is beletennem a sztoriba, mert imádom őt🥺
Remélem tetszett💜😄