Szellem állat

Reményvesztve

*Jimin*

Reggel az ébresztőre hangos zajára ébredtem. Szegény Pink is nyüszített mellettem. Kissé kómásan szálltam ki az ágyamból és a fürdőbe indultam. Gyorsan megmostam az arcom, hogy felébredjek, de most ez se hatott. Rettenetesen fáradt voltam és semmi energiám nem volt iskolába menni. A jegyeim is kicsit romlottak, pedig próbálkoztam tanulni közbe. Vissza kell hoznom az átlagom, legalább egy kicsikét. Tudom még csak 11.-es vagyok, de szeretném, ha jól sikerülne. Kedvetlenül indultam vissza a szobámba, de amint betoppantam megállt a szívem. Teljesen leblokkoltam és nem tudtam mit kezdjek a helyzettel. Ő sunyi mosollyal nézett rám, én pedig az ajtón próbáltam kiszökni. Azonban, ahogy nyitottam az ajtót, úgy be is záródott. Az ajtóhoz simulva hevesen vettem a levegőt. Jézusom most mit csináljak? Küzdjek meg vele?
-Nem gondoltam volna, hogy ennyire beszarsz-nevet fel gúnyosan Ipsa. Itt volt a szobámba és nem tudom, hogy kerülhetett ide. Mi van, ha bántotta a családom?!
-Mit akarsz?-kérdezem egy kis bátorságot gyűjtve.
-Legyél tisztelettudó apáddal-mosolyog rám féloldalasan. Megforgatom a szemeim. Ha lennék annyira gonosz, még képen is köpném.
-Még egyszer felteszem a kérdést. Mit. Akarsz?-kérdezem határozottan. Ha mindentől megijedek és nem leszek határozott vele szembe, sose tudom majd legyőzni és nem fogják elhinni, hogy sikerülne.
-Csak érdeklődöm a fiam után-mondja elégedetten sóhajtva és az ágyamra huppan.
-Ugye...ez az ágy még nincs felszentelve?-kérdezi érdeklődve.
-Hogy érted?-nézek rá zavarodottan.
-Hát Kook még nem döngetett meg rajta ugye?-kérdezi kissé félve.
-Mi? Na jó takarodj el, vagy én viszlek ki-mondom idegesen.
-Ahjjj gondoltam, hogy ez sok idő lesz.-mondja vigyorogva. Eleget hallgattam. Az erőmet használva kinyitom az ablakot és kifele vezetem Ipsát.
-Hé várj! Jimin!-mondja kétségbeesve.
-Én csak megakarlak ismerni-mondja mentegetőzve, de én csak tovább vezetem kifele az ablakon. Amikor éppen kiérne, hirtelen mintha belém csapódott volna valami. Azonnal eleresztem és a földre esek a szúró fájdalomtól. Ipsára nézek, aki önelégült arccal nézi szenvedő alakom.
-Gyenge vagy még. Simán ellened irányítottam az erődet.-mondja elém guggolva. Lepődötten és értetlenkedve néztem rá. Hogy képes ellenem irányítani az erőm?
-Kíváncsi vagy?-kérdezi gúnyosan.
-Engem nem tudsz legyőzni kisfiú. Semmit nem tudsz még. A szellem állatod semmit nem mond és hazudik is neked. Akkor kiben bízhatsz?-dönti oldalra a fejét tettetett szomorúsággal. Hirtelen elgondolkodom. Ki az aki megmondja mit tegyek? Most sem tudtam az erőm használni ellene. Miért nem ölöm meg? Miért nem ugrok rá és harapom el torkát? Miért hagynám, hogy elmenjen, anélkül, hogy legalább megsebezném. Ipsa egy szörnyeteg és bosszút esküdtem, erre...elbukok. Talán még van esélyem megölni. Hirtelen felindulásból, átváltozom és rávetem magam, amitől meglepődik először. Azonban hirtelen a fejem zsongni kezd és teljesen elveszítem a tér és látó érzékem. Csak annyit észlelek, hogy könnyen ledob magáról.
-Jimin hát nem érted? Te nem tudsz legyőzni. Olyanokat tudok, amikkel lehetetlen, hogy nyerj velem szembe. Hiába bújtatnak téged, hiába gyakorolsz. A végén anyád után mész-mondja megsimogatva a fejem. A szavait is alig fogom fel, annyira zsong a fejem. Visszaváltozva fetrengek a földön és remegek. Nem értem mi ez az egész. Rettenetesen fáj a fejem és lelkem. Semmire nem vagyok jó. Anyámnak nem kellett volna megmentenie és Taehyungnak sem. Én nem tudok segíteni. Kudarcot vallottam és szégyenletesen fekszem remegve a földön Ipsa előtt. Megalázva érzem magam és tehetetlennek.
-Ak-Akkor miért n-nem ölsz meg?-kérdezem remegve.
-Mert kínozni jobb. Sokkal tovább élvezhetem a hatalom és győzelem ízét-mondja a fülembe súgva. Tényleg kínoz. Én megakarok halni, nem vagyok jó semmire és mindenkinek csak a terhére vagyok. Egy csomó ember és szellem állat meghal miattam. Senkinek nem érek semmit.
-Na, megyek kisfiú. Sok sikert-mondja ördögi kacajjal s kimászik az ablakon. Magzatpózba gömbölyödve sírok a földön. Teljesen pucér vagyok még mindig, de ettől a fájdalomtól, csak sírni van erőm. Ha megmozdulok, még jobban összetörök. A levegő vétel is fáj és nem érzem magam már fontosnak. Ha ez kiderül már nem fogok kellemi senkinek sem. Jungkook szeretni fog? Elfog hagyni, ha ez mind kiderül? Nem ugyan az a személy leszek a szemében...Nem akarok nélküle lenni. Pofátlanul bemerészkedett a bizalmamba, a szívembe a lelkembe. Ha ő elhagy ezek után...én hagyom el az élők világát. A szüleimnek ott lesz Yoongi, Yoonginak pedig Hoseok. Én nem kellek senkinek. Hiszen, a szüleim egy új gyereket hoztak. Ők is meguntak, vagy tudták, hogy hamarosan feladom. Én szeretem Yoongit és ezért pontosan tudom, hogy a szüleim miért őt választották helyettem. A keserves zokogásomat senki nem hallhatja meg, mert szinte hangtalanul potyognak a könnyeim. A szavak, amiket az üres szobának mondanék, sem jönnek ki a torkomon. Sajnálatomra ajtó nyitás hallok, így még kisebbre húzom össze magam.
-Úristen, Jimin!-hallom meg szerelmem kétségbeesett hangját. Erős kezei testem alányúlnak, ami szétfolyik keze közt. Az ágyra helyez, én pedig vörös és kómás szemmel nézek rá Jungkookra. Annyira aggódik szegény. Talán mégis vagyok neki elég fontos.
-Mi történt Jimin?-kérdezi aggódva és kicsiny testem az ölébe helyezi. Csak könnyeim folynak. Vizesen nézek rá Jungkookra. Az arcával engem fürkész és aggodalmas anyukaként nézi jól vagyok-e.
-Picim kérlek...mond hogy mi történt, mi a baj? Ki bántott?-mondja szinte könnyeivel küszködve. Arcára simítok, amibe mint egy bújós cica mászik bele.
-Ipsa-nyögők ki ennyit halkan.
-Itt volt? Mit csinált?-kérdezi tűzbe égő szemekkel.
-Semmit-makogom elhaltan.
-Kérlek Jimin fejtsd ki jobban-könyörög kétségbeesetten.
-Idejött. Hogy kínozzon. Én megpróbáltam megölni és és és eltakarítani innen, de-mesélem fájdalmasan.
-Ellenem fordította a saját erőmet. És fáj. Még most is-mondom és gyenge karommal próbálok közelebb préselődni mellkasához. Szerencsére ő is rásegít és szorosan ölel magához. A karjaiban kicsit megnyugszom. Ő biztonságot nyújt nekem és érzem rajta azt, hogy szeret.
-Semmi baj, minden rendben lesz, ígérem segítek!-mondja hevesen dobogó szívvel.
-De nem vagyok jó semmire! Anyukám azért mentett meg, hogy valamire vigyem és Taehyung is miattam vesztette életét! Nézz rám! Jungkook, én egy semmire kellő vagyok. Nem tudom legyőzni Ipsát.-mondom megütögetve a mellkasát.
-Jimin ne mondj ilyet.-mondja Jungkook izmait megfeszítve. Olyan erőteljesen mondta, szinte megtiltotta, hogy ilyet mondjak.
-Biztos anya tud ebbe segíteni! Olyan nem lehet, hogy nem tudod legyőzni. Hidd el, hogy kellesz Jimin. És főleg nekem. Szeretlek és mindent megakarok adni neked. Bármit kérsz én azonnal hozom neked, de tényleg. Szeretlek...nagyon szeretlek-mondja a végét szinte suttogva. Nyakamba fúrja fejét és lágy csókokat hint a nyakamra. Szavai szinte gyógyszerként hantnak lelkemre. Még mindig tehetetlennek érzem magam, de...Jungkook mellett meg kell próbálnom. A csókjaira kezdek fókuszálni, amik egyre lejjebb merészkednek. Bőrömet szinte égeti, minden érintése. Azt hiszem valami új dolognak nézünk elébe.