Szellem állat

Sikerül majd?

*Jimin*

A lépcső végére érve, ugyancsak mint a múltkor, leveszem a cipőm. Óvatosan lépkedem a selymes füvön egészen a fáig, ahol, mint ahogy múltkor, most is megérintem a fát. Nagy szél keletkezik és a kis kék lángocskák Hwasa alakját veszik fel. Megnyugszom a jelenléte miatt és félelem sem vesz körbe olyan erősen.
-Szia Jimin! Örülök, hogy ma is meglátogatsz.-mosolyog rám tiszta szívvel.
-Szia-hajlok meg előtte mosolyogva.
-Egy kis segítséget szeretnék kérni.-mondom zavartan. Nem szeretném, hogy azt higgye csak, ha baj van akkor fogok lejönni hozzá.
-Akármikor jöhetsz, ha segítség kell. Ugye nem mondtál erről a helyről semmit?-kérdezte ijedten.
-Nem. Emiatt össze is vesztem Kookkal.-mondom lehajtva a fejem.
-Biztos megérti majd-mondja a vállamra téve a kezét.
-Ma Ipsa a szobámba jött és bárhogy akartam támadni, ő ellenem fordította az erőmet. Az a kérdésem, hogy ez ellen hogy tudok védekezni?-kérdezem reménykedve.
-Ellened fordította az erőd? Ilyet nagyon régen tudtak a tenebrisek. A 200 évvel ezelőtti Lupus alba pusztította ki belőlük ezt a képességet.-mondja ijedten.
-Hogy lehetséges ez?-teszi fel magának a kérdést.
-Akkor letudom győzni igaz?-kérdezem izgatottan. Ha az előző Lupus albának sikerült nekem is sikerülhet.
-Persze...de nagyon nehéz. A legtöbb fehér farkasnak hetekbe, hónapokba került elsajátítani ezt a képességet.-mondja lehajtott fejjel.
-Nincs annyi időm-mondom kétségbeesetten. Idegességembe a hajam túrok. Nekem sürgősen el kell sajátítanom ezt a képességet, mert közeleg a harc és végül a háború. Borzasztó volt fenn a folyosókon úgy elmenni, hogy mindenki a harcra készül. Csak néztek rám és tele voltak reménnyel. Azt hiszik én majd végleg megszabadítom őket. Ha megtudják mi az igazság, elveszne a reményük és azt nem hagyhatom.
-Egyáltalán mi az és hogy tanulom meg?-kérdezem csalódottan.
-Én megtaníthatlak.-mondja bíztatóan.
-Tényleg?-nézek rá reménykedve. Határozottan bólint egyet. Mindent bele kell adnom, hogy hamar magamévá tegyem ezt a képességet.
-Mielőtt belekezdünk az edzésbe. A sorssal nem tudok beszélni?-kérdezem óvatosan.
-Sajnos nem. Ő nem engedi az ilyesmit.-mondja lehajtott fejjel.
-Oh rendben.-mondom csalódottan.
-Na kezdjük el!-mondja tapsolva egyet a hölgy.
-Elsősorban azt tanítom meg, hogyan védekezz ez ellen. Ketté kell osztanod az erődet. Az egyik felét a tested védelmére használod, míg a másikkal támadsz. Ehhez nagyon nagy koncentráció, kiegyensúlyozottság kell. Ha ezek megvannak akkor már könnyen belejössz-mondja bíztatóan. Csak nagyokat pislogva nézek rá. Egyáltalán nem vagyok kiegyensúlyozott és nem pont abban az állapotban vagyok, hogy egy dologra koncentráljak. A gondolataim mindenen pörögnek és nem tudok teljesen lenyugodni.
-És hogy derül ki hogy, hogy sikerült?-kérdezem érdeklődve.
-Csak élesben tudjuk megmondani-mondja a tarkójára simítva. Kitágult szemeimet először a nőre majd a földre vezetem és egy nagyot sóhajtok.
-Hwasa? Akkor a sors dönt el mindent? Azt is, hogy mik a döntéseink?-kérdezem érdeklődve.
-Az életedről és döntéseidről te magad döntesz. A sors, csak az eredményt adja. Ő tudja, mikor kell rosszat és jót adnia, ezért nem áll senki oldalán.-mondja mosolyogva. Bólintok miszerint megértettem. Nekem mindig a jó utat kell válasszam. Nem követhetek el hibákat. Egy nagy adag levegőt fújok ki és próbálok megnyugodni. Behunyom a szeme és eleresztem a gondolataim. Egyedül az erőmre fókuszálok. A testem és a lelkem egyaránt próbálom egyensúlyba hozni. Csönd. Teljes csönd és nyugalom. Kezdem magam felszabadultnak érezni, mikor váratlanul megjelenik egy kép. Egy kőből borított szoba, közepén egy szék, amin Hobi ül. Körülötte Ipsa, Kihyun és sok-sok tenebris.
-Köszönjünk az információkat-mondja Ipsa ördögien mosolyogva. Hobi sírva hajtja le a fejét. Majd hirtelen rám néz és ordítani kezd.
-Én nem akartam! SAJNÁLOM-üvölti rám. Gyorsan kinyitom a szemem és a hirtelenségtől hátra is esem a földre.
-Mi-mi volt ez?-kérdezem idegesen.
-Mondtam, hogy nem ilyen egyszerű. Látomásiad lehetnek. Amiket látsz, megfognak történni. Nem tudsz tenni ellenük semmit. Azért jönnek a látomások, mert már Ipsa ellenned fordította az erejét. Ezzel sokkal nehezebb lesz koncentrálnod. Ha legyőzöd ezeket és nem félsz tőlük, akkor eléred a teljes egyensúlyt.-mondja mellém guggolva. A sírás határán vagyok lassan. Miért én? Miért nekem kell ezt mind megtenni? A hősnek lenni nagyon nehéz dolog és nem akarok az lenni. Vissza akarom kapni a normális emberi életem. Sőt azt akarom, hogy Jisso bárcsak ne mentett volna meg. Lehet Kihyunnak is jobb élete lehetne, mert lett volna egy kedves anyukája, aki megvédi az apjától.
-Jimin...-mondja lehangoltan Hwasa.
-Tudom hogy nehéz. Hogy könnyebb lenne feladni mindent, de amik történtek megtörténtek. Jisso azért mentett meg, mert tudta te sokra viheted. Ő érezte és tudta, hogy neked élned kell. Tae pedig ezt az utat választotta. Dönthetett volna úgy is, hogy nem ment meg, de ő mégis kockáztatta az életét a tiédért, mert ő is tudta. Tudta hogy mennyire fontos vagy.-mondja Hwasa bíztatóan rám mosolyogva. Hwasa teljesen máshogy hat rám, olyan mintha egy új érzelem vagy kapcsolat lenne köztünk. Nem lelki társ, mert Hobi az igazi lelki társam.  Nem is szerelem, mert Jungkook iránt többet érzek. Megmagyarázhatatlan érzés Hwasa-val lenni és igazat is kell adnom neki. Meg kell mutatnom nekik, hogy nem volt hiába való a haláluk.
-Nem fog sikerülni egyhamar.-teszi még hozzá gyorsan. Bólintok és újra megpróbálom. Lehunyom a szemeim és csak az erőmre koncentrálok. Ismét elérem a lelki békét és érzem, ahogy testem teljesen elhidegül. Mintha nem lenne dolgom, úgy hagyja el a lelkem a testem. Ekkor újra megjelenik egy kép. Egy csata jelenet jelenik meg szemeim előtt. Füstbombák és állatok hada támad egymásra, de van aki fegyverrel küzd meg. Jungkook harcol éppen Kihyunnal.
-Én nem akarlak megölni Kook-mondja Kihyun.
-Én viszont téged igen-morog Jungkook Kihyunra és Kook egy nagyot karmol Kihyun hasára. Kihyun össze is rogyik és jobb kezét a hasához szórítja. Fekete vére folyik pólójánál és alig bír megállni. Elfog a pánik érzet, olyan mintha összeakarnának nyomni egyre kisebbre és kisebbre. Végül nem bírom tovább és ijedten nyitom ki a szemem.
-Mennyi ideig csináltam ezt?-kérdezem érdeklődve.
-Nekem kívülről csak pillanatok. Talán fél perc.-mondja Hwasa semlegesen. Meglepődöm a válaszán. Én legalább 10 percnek éreztem ezt az egészet. Csalódottan nézek Hwasa-ra. Ez tényleg nem fog könnyen menni. Elfogy az időm és a szellem állatok kitartása.
-Jimin, nyugalom. Megfogod tanulni-mondja a hölgy, szép mosolyával.
-Jobb, ha most mész. Sokáig voltál velem-mondja Hwasa.
-Köszönöm. Tényleg nagyon köszönök mindent-mondom hálálkodva.
-Bármikor-mondja és kék lángocskákként foszlat szét. Én is visszaindulok a lépcsőhöz, ahol a cipőmet felhúzva indulok felfele. A falhoz érve, ugyancsak megtapintom a falat és kilépek. A titkos ajtó gyorsan vissza is zárul, én pedig nem tudok magammal mit kezdeni. Mit csináljak? Mit tevő legyek most?
-Jimin...-hallatszódik a folyosó végéből egy csalódottan hang. Egyből odakapom a fejem. Jungkook közeledik hozzám szomorkásan, amitől nagyon megijedek. Nem akarom, hogy azt mondja itt a vége, tovább már nem kellesz. A szívem a torkomba dobog már, amint közvetlen elém ért. Komoly tekintettel néz rám, amitől még a levegő is bennem reked. Várom, hogy megszólaljon, esetleg mondjon valamit, de érzelemmentes arccal néz a szemembe, viszont érzem, hogy szomorú és hogy sajnálja. Pedig én teljesen megértem miért akadt ki ennyire. Éppen szólalna meg, de helyette én veszem át a stafétát.
-Ne haragudj-mondom bánatos fejjel. Meglepődve néz rám.
-Nem tudom hogy érdemellek meg, de ígérem legközelebb rá fogok érni.-ígérem meg neki. Jungkook csak szexi, oldalra húzott mosolyát villantja, amivel egy instant szívinfarktust idézett elő nálam.
-Én is sajnálom-mondja és arcomra simít. Belebújok az érintésébe. Túl sok mindent történt ma és rettenetesen elfáradtam, jól esik ez a gyengédség.
-Nem akartam ilyen lenni-mondja csalódottan sóhajtva. Óvatosan bújok bele a karjaiba és nyugodtan ölelem. A világom összedőlni készül előttem, de ő mindig megtartja a falakat. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire függeni fogok valakitől.
-Indulnom kéne. A családomra kell vigyáznom-mondom kibújva az öleléséből.
-Rendben picim. Bármi baj van azonnal szólj-mondja egy gyengéd csókot hintve ajkaimra. Rámosolygok és a házba teleportálom magam. A szobába érve 4 embert látok az asztal körül csücsülve. Monopolyznak ahogy látom. Mosolyogva közeledem feléjük. Legelsőnek Hobi vesz észre és egy meleg mosollyal üdvözöl.
-Sziasztok!-üdvözlöm őket és mindenkit megölelek.
-Elvehetem Hobit egy pár percre?-kérdezem, mert nagyon szükségem lenne arra, hogy meghallgasson. Yoongi bólint egyet, ám az érzelme szerint kicsit féltékeny. Nincs miért, hiszen Hobi őt szereti én pedig Kookot. Hoseok felmegyünk a szobámba és egymásra dőlve fekszünk az ágyon. Hiányzott...nagyon kevés időt töltöttem vele mostanában és mégis csak ő a legjobb barátom.
-Hiányzol-mondja csalódottan felsóhajtva.
-Nekem is hiányzol-mondom felé nézve.
-Na mesélj! Mik történtek?-kérdezi halványan elmosolyodva. Mesélésbe kezdtem és elmondtam mindent neki a mai napról, kivéve Hwasa-t. Az érzelmeim és a gondolataim kis részét meséltem el, de tudtam, hogy Hobi tisztában van azzal, hogy többet érzek. Figyelemmel kísérte a mondani valóm és egyszer sem szakított félbe, de persze mikor a Kookkal töltött élményeim meséltem perverzen vigyorgott rám végig, amitől nem kicsit éreztem magam kellemetlenül.
-Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire lélek ölő.-mondja szomorúan. Lemondóan sóhajtottam egyet.
-Lehet ennél rosszabb?-kérdezem csalódottan.
-Ne haragudj hogy ezt mondom, de biztos lesz rosszabb is-mondja elhúzva a száját.
-Remek-nevetek fel szarkasztikusan.
-De erős vagy Jimin! És egy csomóan itt vannak segíteni. Még Pink is!-emeli meg a kicsi nyulat, aki mellettünk gubbasztott egész végig. Elmosolyodok rajta és hálásan nézek Hobira.
-Nem akarsz...itt aludni?-kérdezem félve. Tudom, hogy Yoongit nagyon zavárná, de szükségem van a legjobb barátomra.
-Vagy jobb! Aludjon Yoongi is itt!-mondja Hobi  vidáman.
-Tökéletes-mondom felvillanyozódva.
-Köszönöm-ölelem meg szorosan.
-Mi már lefürödtünk, úgy hogy amíg megfürdesz berendezem a szobád-mondja kacsintva egyet. Kuncogva nézek a legjobb barátomra, majd a pizsamámat a fürdőbe vége kezdek készülődni. Zuhanyzás mellett döntöttem, hamar túl akartam lenni a dolgokon. Miután fogat is mostam és átvettem a ruhám, először lefele indultam a nappaliba. A kanapén ülve találtam meg a keresett embereim. A szüleim mellé ültem. Szerettem volna velük is beszélni, hiszen mostanában semmit nem tudnak rólam.
-Minden rendben veletek?-kérdezem érdeklődve.
-Velünk minden rendben. Apádat előléptették és én hamarosan megkapom az 5 csillagot az étteremre. A helyzet viszont az, hogy nehezen koncentrálunk a dolgainkra, ezért könnyen elfáradunk-mondja Apu szomorúan.
-Hogy hogy?-kérdezem kíváncsian.
-Mert aggódunk.-mondja Apa óvótekintettel.
-Aggódunk érted, mert nem szeretnék el veszíteni téged. Tudjuk hogy hatalmas terhet cipelsz a hátadon és hogy ez nagyon nem tesz jót neked.-mondja Apa bánatosan. Meghatódva nézek rá a szüleim fáradt szemükre. Miattam ilyen fáradtak, mert féltenek.
-Nem kell aggódnotok. Megígérem, hogy semmi baj nem lesz se veletek, se velem-mondom határozottan. Apu hirtelen ölel meg és olyan szorosan, hogy szinte hallom roppanni a csontjaim. Egy puszit adok az arcára, ahogy apának is és visszaindulok a szobámba. Nem leszek egyedül, az egyszer biztos. Belépek a szobába, ahol Yoongi terül el egy kisebb matracon, mellette pedig, az ágyamhoz közelebb Hobi. Mosolyogva bújok be az ágyba.
-Köszönöm nektek.-mondom hálásan.
-Semmiség. Szeretlek hyung-mondja Suga rám mosolyogva.
-Én is titeket-válaszolom és leoltom a lámpát. Nehezen jön álom szememre, de két szerelmes pár már rég az igazak álmát alussza. Egy fél óra után végre elalszom és elmélyülök a gondolataim mögé.

Sziasztok! Rövid rész lett, amit sajnálok, de remélem tetszik ez is. Nagyon hálás vagyok azoknak, akik olvassák és belekukkantanak  a könyvembe, nem gondoltam volna hogy elérem a 700 megtekintést. Nagyon nagyon köszönöm nektek🥺🥺💜