Szellem állat

Lepihenés

*Jungkook*

Fogalmam sem volt, hogy Jimin milyen hülye ötletet találhatott ki, de rettenetesen féltem őt. Tehetetlenül álldogáltam Jimin szülei előtt és nézem hűlt helyét. Hova mehetett Jimin? Hova és mit tervez? Nagyon ajánlom hogy gondolkodjon el a tettén, mert ha most elront valamit, azzal tönkretehet mindent. A francba veled Park Jimin! Bárcsak ne szeretnélek...akkor nem aggódnám magam folyton betegesre. De neked elkellett venned a szívem, ami eddig fagyosan dobogott. Neked fel kellett forgatnod az egész életem. És mégis...nem változtatnék ezen. De most sürgősen meg kell találnom őt, mielőtt borzalmas dolgok történnek.
-Most Jimin? Hova ment?-kérdezi ijedten Jin.
-Fogalmam sincsen-nézek rájuk rettegve.
-De tényleg jobb lesz, ha valahova elmennek egy időre. Higgyék el, hogy én vigyázok a legjobban rá. Én soha nem hagynám hogy baja essen-mondom könyörgő szemekkel.
-De akkor ígérd meg, hogy minden órában írsz nekünk, hogy hogy van Jimin! Ha nem válaszolsz egy ideig, azonnal haza jövünk-mondja Namjoon határozottan.
-Megígérem! De most sietnem kell-mondom és elindulok haza hozzám. Nagyon remélem hogy Jimin Hwasaval beszél nálunk és nem valami orbitális baromságot csinál. Olyan gyorsan futottam, mint még soha és az sem érdekelt, ha fellöktem pár embert. Már a ház előtt voltam, mikor Kihyunt pillantottam idegesen várakozva valakire. Mikor észrevett sietve jött hozzám.
-Jimin hatalmas veszélybe sodorta magát Jungkook! Az apámat kihívta párbajra és nem tudom mi lesz ennek a vége-mondja kétségbeesetten. Hogy mit csinál? Megvan húzatva? Ebben az elmúlt két napban semmit nem aludt és folyamatosan készenléti állapotba volt. Nem gondolhatja hogy nyertesen jön ki!!
-Azonnal érte kell mennünk! Siess-mondom és rohanni kezdek mögöttem Kihyunnal. Nem bízok benne, de Jiminért most muszáj vagyok kockáztatni. Nem hagyhatom hogy baja essen. Nélküle már nem érek semmit és őszintén...nem is akarok nélküle lenni. Ha valami baja esik, azt soha nem bocsájtom meg magamnak. TaeTaet is megvédhettem volna...muszáj vigyáznom rá, nem veszíthetek el több szerettem. Főleg Jimint nem. Már rendesen fáradt vagyok én is és ez abból is észrevehető, hogy lassabban futok. Minden erőmmel azon vagyok, hogy oda érhessek és azonnal elvihessem azt a buta gyereket, aki az életével játszik. Nem hiszem el hogy ezt tette...miért nem gondolkodott el az egészen? Ha ő most meghal, akkor mi végleg vesztettünk. Nem lesz senki, aki letudja győzni Ipsat.
Messzebbről észre is veszem Jimin fejér bundáját, mire a düh és az aggódás még jobban eluralkodik rajtam. Annyira mérges vagyok rá...
-Jimin neki ugrott az apámnak! Szét kell szedni őket!-mondja Kihyun és gyorsabb tempóra váltott. Alig tudtam utolérni. Már nagyon nehezemre esik erőt kifejteni. A szellem állatom is éhes már és nagyon régen vadásztam. Nem tudom Jimin miért gondolja hogy van ehhez elég ereje. Már nagyon közel vagyunk és félelmetes látni ahogy Jimin, mint egy megveszett állat, támad folyamat. Morgás és fogai csattanása hallatszódik hatalmas hangon. Ipsa a nagy füstölő kardjával megy neki. Egyáltalán nem fél Jimintől és csak mosolyog rá. Ezzel is cska húzni akarja Jimin agyát.
-JIMIN! FEJEZD BE-üvöltöm neki és éppen rontanék közéjük, mikor hirtelen megállok. Jimin kék szemei még erősebben kezdenek világítani. Rám is használja az erejét? Arra kényszerít, hogy álljak és csak nézzem ahogy harcol? De így megszólalni sem tudok! Nem hiszem el hogy ezt teszi magával...

*Jimin*

Az erőmmel Jungkookot is megálljra intem. Tudom hogy csak segíteni akar, de tisztába vagyok azzal hogy mit teszek. A testem kezd fáradni, de nem adhatom fel. Most meg kell mutatnom Ipsanak hogy kivel van dolga. Felé kezdek rohanni, mire ő felém emeli a kardját. Még idejében kivédtem, viszont így nem tudtam sebet ejteni rajta. Ruháját a számba vettem és messzire elhajítottam, mire fájdalmasan felnyögött. Előnyt szerezve ugrottam rá és egy hatalmasat haraptam a vállán. Fájdalmas üvöltött fel és a dühtől vezérelve belekönyökölt a szemembe. Reflexszerűen másztam le róla, ő pedig még nagyobbat ütött a kardja a végével rajtam. Megelégelve ezt rohantam neki, ám már nem voltam képes erőből tenni bármit is. Szédülni kezdtem és a szemeim kezdték feladni a szolgálatot. Megráztam a fejem, hogy jobban legyek, ami egy ideig működött. Ipsa egyre többet sebzett meg én pedig már csak küszködve próbáltam kivédeni a halálos csapásait. Jungkookot elengedtem, mert már az a maradék erőm is kezdett elhagyni, nekem pedig nagy szükségem van rá most. Ipsa győzelem ittas mosolya, viszont folytatásra késztetett. Nem bírtam volna elviselni, ha ő nyer. Ha megint ő kerül ki győztesként. Nem történhet meg...most nem.
-Azt gondoltam. Nehezebb lesz elkapni téged. De tévedtem. Te önként és dalolva jöttél ide, sőt! Magaddal hoztad azt az embert, akivel a legkönnyebben lehet zsarolni-mondja nagy vigyorral az arcán. Nagy  erőt véve magamon rúgtam tökön és emelkedtem fel. Jungkook felénk kezdett rohanni, mire szúrótekintettel néztem rá.
-JIMIN GYERE MÁR-üvölti nekem még mindig felénk rohanva. Mivel ráfigyeltem, nem vettem észre, hogy Ipsa felém magasodik.
-JIMIN! MÖGÖTTED!-kiálltja Jungkook én pedig ijedten nézek a hátam mögé. A kard már éppen belém fúródna, mikor Jungkook teljes erejéből neki ront, emberi alakjában. A kardot kirántja Ipsa kezei közül és messzire elhajítja. Ekkor körénk gyűlik rengeteg Tenebris én pedig olyan szégyent érzek, mint még soha. Jungkook hozzám szalad és a karjaiba vesz. Fehér bundám a kosztól és a kisebb sebek miatt, szürke és barnás árnyalatú. Mint egy védtelen kiskutya...
-Teleportálj!-mondja morogva, mire teszem amit kér tőlem. Abba az erdőbe teleportáltam magam, ahol vadászni tanultam, hiszen abba a kis patakba megfürödhetek. Jungkook idegesen és dühösen néz rám, ám meg sem bírok mozdulni vagy beszélni.
-Mesélj csak. Mi a faszomat akartál te csinálni??-támad le dühösen és óvatosan beletesz a patakba. Szőrmém kezdi tisztítani, amitől jól esően megremegek.
-Hihetetlen hogy ezt tetted. És még engem is megállítottál! Egy hülye voltál! Remélem tisztába vagy ezzel-morogja dühösen, viszont még is óvatosan mosdat meg. Nem válaszoltam. Csak a düh hajtott engem és nem gondolkodtam. Csak azt akartam, hogy végre Ipsa is megkapja a magáét. Azt akartam hogy ő is érezze, milyen az, amikor vesztésre áll valaki. Nem akartam rosszat tenni...csak szeretnék végre megpihenni és úgy elaludni hogy nem vesz senkit se veszély körül. Elegem van ebből az érzésből. Egy normális életet szeretnék végre.
-Szerencséd, hogy szeretlek, különben lehet hogy örökre haragudnék rád-mondja morogva, mire megdobban a szívem. Azt hiszem eljött az ideje valaminek, amit már rég el kellett volna mondanom.
-Én is szeretlek-mondom ki, mire minden mozgásában megáll és rám emeli csillogó szemeit. Amint ezt kimondtam, visszaalakultam emberré, így teljesen meztelenül ültem a patakban. Olyan érzelmesen néz rám, mint még soha. Pupillái kitágultak és ajkai kiszáradtak. Tagadni sem tudná, hogy ő is szeret engem. Végre kimertem mondani és ezzel boldoggá téve Jungkook-ot. Olyan boldogság árad tőle, ami feledteti velem az előbbi sikertelenséget.
-Szeretsz engem?-kérdezi sokkoltan.
-Tudod jól, hogy mindig is szerettelek. És...sajnálom a mait. Csak azt akartam hogy-mondanám tovább, de egy hirtelen mozdulattal az arcomra teszi kezeit és egy érzelmes, mély csókba hív. Egy nagyot szusszantok a csókba. Ez most az eddigieknél is sokkal káprázatosabb és felpezsdítőbb. Mindenem kocsonyássá válik és úgy tapadok Jungkook ajkára, mintha egy éltető elemem lenne, aminek hiánya következtében véget ér az életem. Minden érzésemet ebbe a csókba szerettem volna adni, hogy tényleg tudja, hogy komolyan gondoltam. Jungkook egy fontos pont lett az életembe. Egy olyan helyet foglalt el benne, amit nem is gondoltam, hogy bárki képes lesz betölteni. Lassan válok el az ajkaitól és mosolyogva nézem Jungkook nyugodt és boldog arcát. Ekkor viszont az oldalam sajogni kezd, így felszisszenek egyet. Nem lesz nyugodt vége ennek a napnak...
-Mi a baj?-kérdezi aggódva. Az oldalamra nézek és teljes sokkba esek. Ipsanak sikerült egy nagy sebet ejtenie rajtam, amit eddig észre se vettem. Gondolom a túl nagy izgalom miatt, fel se fogta az agyam a fájdalmat amit szereztem.
-Úristen! Azonnal haza viszlek-mondja és egy fa tetejéről néhány koszos ruhát vesz le. Egyre jobban fáj és az egész testem elernyed. Már alig hallok vagy érzékelek bármit is. Teljesen kifáradtam. Tényleg hülye ötletvolt az egész, de...legalább bebizonyosodott, hogy elég bátor vagyok kiállni harcolni. Nem hiszem hogy rossz dolgot csináltam. Legalább kiderült Ipsa számára is, hogy küzdeni fogok és nem fogom feladni. Igen, még gyerek vagyok. Egy tinédzser, de mindent megteszek, hogy felnőtt módjára győzelemre vezessem a szellem állatokat, ezzel pedig megmentve a világot. Kimondani nem is hangzik olyan nagy dolognak, de belegondolva hatalmas dolog. Hiszen, egy 17 éves gyereknek kéne megmentenie 7 milliárd ember életét. Tényleg képes leszek rá?
-Bocsi hogy koszos, csak nem mindig kell használnom a vészhelyzeti ruhákat, amiket ide rejtek el-mondja és óvatosan felöltöztet. Gyengéden teszi, bár így fel-felszisszenek. Miután feltudott öltöztetni óvatosan kiemelt a vízből és rémülten rám nézett. Minden erőmet összegyűjtve teleportáltam magunkat a szellem állatokhoz. Amint megtörtént, szinte összecsuklottam a karjai közt. Már csak hangfoszlányokat hallottam és képkockákat, ahogy az orvosi szobába szállítanak.  Fogalmam sincs hogy mi van velem, de soha nem éreztem még ilyen mértékű fáradtságot. Az oldalamba lévő fájdalmat is elfojtja ez a kimerültség. Pedig csak két napja nem aludtam, nem tudom mitől fáradtam ki ennyire. A szemeimet már alig bírtam nyitva tartani. Lassan lecsukódtak a szemhéjaim és végleg elnyelt a sötétség.