Szellem állat

Egy kis boldogság

*Jimin*

Eltelt egy nap, én pedig végre kiléphettem az ágyból. Vadászni megyek Jungkookkal, de elvileg többen is leszünk, hogy nehogy baj legyen. Kicsit félénk vagyok, hiszen eddig csak Jungkookkal vadásztam. De persze muszáj erősítenem a szellem állatom, mert közeleg a nagy harc. A végső leszámolás, ahol végleg eldől hogy a jó, vagy a rossz győz. Akárhányszor erre gondolok, folyton megremegek. Utálom már csak annak a gondolatát, hogy mi vesztünk. Akkor inkább meghalok, csak ne kelljen azt a szégyent viselnem. Ezt a terhet óvatosan és szépen szeretném levenni a vállamról, nem pedig hozzá vágni a földhöz, hogy feladtam és takarítsátok össze a darabokat. Már nem eshet szét semmi, nem hagyhatom.
-Minie? Indulhatunk?-kérdezi Jungkook egy apró puszit hintve az ajkamra. Válaszul csak a mellkasába tömöm a fejem és bólintok.
-Úgy szeretlek-szusszantok fel és még szorosabban bújok hozzá.
-Nekem te vagy az életem értelme. Képzelheted mennyire szeretlek-mondja átölelve. Mindkettőnk szíve ugyan olyan gyorsan dobog, ezen pedig muszáj vagyok elmosolyodni. Nagyon sok mindent köszönhetek ennek a fiúnak. Az első találkozásunkkor nem is gondoltam volna, hogy a végén egy pár leszünk. Azt meg pláne nem, hogy nem is vagyok ember. Azóta rengeteg minden történt velem és sok dologra kaptam választ. De úgy érzem ez így helyes. A sors úgy kerítette az utam, hogy idejussak.
-Mennünk kéne. Felix és Jennie már várnak ránk-mondja elválva tőlem és kezemet összekulcsolva húz kifelé. Esélyt se hagyott, hogy elmeneküljek. Jennie?!? Jungkook egyáltalán miért engedte meg neki hogy velünk jöjjön? Felix meg meg fog ölni...nem lehet hogy nem dühös rám a történtek miatt. Jimin miért nem jön? Vagy helyette jött Jennie? Oh Jiminnek nem is kell vadászni. Oh istenem... ez kész katasztrófa lesz.
-Ha hallanád magad-mondja megrázva a fejét Jungkook.
-Te belenéztél fejembe??-háborodok fel, de még most sem engedtem el a kezét vagy állunk meg.
-éN? dEhOgY iS-mondja nem túl meggyőzően.
-Khm...inkább menjünk-mondja zavartan és tovább húz. Biztos tudja hogy mit tesz... megbízom benne, szóval biztos nem lesz gond. Remélem...
Amint kiléptünk az ajtón a két jómadár már a földön várt ránk. Pontosabban csak Felix ült a földön, tőle messzebb pedig a ribanc. Akarom mondani Jennie.
-Sziasztok!-köszönünk nekik.
-Szia Jungkookie!-lelkesül fel Jennie és nagy erővel megöleli a fiút. Fejem szinte vörös lesz a dühtől és a féltékenységtől. Szerencsére Jungkook lehámozza magáról a lányt, amitől Jennie arca is lángolni kezd.
-Sziasztok-köszönt minket mosolyogva Felix. Lehajtom a fejem előtte. Szörnyű bűntudat gyötör miatta. Folyton sírhatnékom van, ha csak ránézek. Mindig eszembe jut Taehyung és az édes doboz mosolya, amikkel mindig köszöntött, ezt pedig elvettem tőle. Felix érzelmét szagolva, viszont nem tűnt dühösnek, vagy szomorúnak. Boldog volt...hogy lehet ekkora szíve?
-Jimin? Használod az erődet, vagy inkább gyalogoljunk?-kérdezi Felix kedvesen.
-Jobb ha gyalog megyünk-mondom lehajtott fejjel.
-Jaj nehogy megerőltesd magad-mondja szarkasztikusan Jennie.
-Szerintem is jobb, ha nem erőlteti meg magát-mondja Jungkook szúró tekintettel nézve Jennire.
-Én is ezt mondtam-mondja lebiggyesztett ajkakkal, majd mikor Jungkook elfordult, ő megforgatta a szemeit. Miért jött velünk egyáltalán? Jungkook kedvesen megszorítja a kezem.
-Tudod hogy téged szeretlek-suttogja a fülembe, mire elpirulok. Nem akarok ilyen féltékeny lenni...
-Megvan a nyakláncod?-kérdezi érdeklődve.
-Igen, de otthon van. Nem akartam hogy az átváltozás miatt eltűnjön. Lehet majd haza megyek érte-mondom elgondolkodva.
-Már elhoztam néhány cuccod és nyakláncot is megtaláltam. Gondoltam elhozom-mondja a tarkójára simítva.
-Köszönöm-válaszolom meghatottan.
-Kár hogy Jimin nem akart jönni. Mostanában sokat vagyunk együtt. Rengeteget segített kicsit feldolgozni tudod...-mondja lehajtott fejjel Felix.
-Borzasztóan sajnálom. Utálom, gyűlölöm magam miatta-mondom ki végre ami a szívem nyomja azóta, hogy Felixszel vagyok. Kedves mosolyra húzza ajkait és mellénk tipeg.
-Nem hibáztatlak Jimin. Ami azt illeti, soha nem tudnék rád haragudni. Taehyung nagyon sokat mesélt rólad és akaratlanul is beraktalak a barátaim közé. Pedig te még azt se tudtad hogy nézek ki-nevet fel mosolyogva, amin én is elmosolyodtam.
-Tudom hogy TaeTae csak jó embereket választ maga mellé. Mindig is érezte kivel kell jóba lennie. Ez volt az egyik különleges tulajdonsága a sok közül-csak mosolyogni tud a jó emlékeken, ám nekem könnyek gyűlnek a szemembe.
-Nagyon hiányzik...annyi mindent akartunk ketten csinálni-mondja elszomorodva.
-De nem haragszom rád. Nem szeretném hogy bűntudatod legyen miattam. Neked is fel kell dolgoznod a halálát. Mindkettőnk mellett vannak segédkezek-mondja bíztató mosollyal, mire már nem bírom tovább és jó szorosan megölelem. Felix egy angyal...Taehyung tökéletes barátot talált maga mellé. Ekkor eszembe jutott Hoseok és a családom. Ők egyáltalán jól vannak? Hogy lehetek ilyen borzalmas ember? Teljesen megfeledkeztem mostanában róluk. Nagyon régen voltam úgy igazán velük. Igaz, most először le kell győznöm ezt a nagy akadályt, ami előttem áll. Remélem hamarosan tényleg minden visszaáll a régi kerék vágásba és újra a családommal lehetek. Már tényleg nagyon hiányoznak ők is.
-Hát igen Taehyung nagyon jó ember volt. Bár velem nem igazán szeretett beszélgetni-mondja Jennie elgondolkodva. Mert tudta hogy veled nem éri meg jóba lenni.
-Az öcsém a világ egyik legtökéletesebb embere volt. És lehet nem látszik rajtam, de borzasztóan hiányzik. Rengeteg dolgot el kellett volna még mondanom neki, amikről fogalma sem volt pedig fontos lett volna-csatlakozik be a beszélgetésbe Jungkook is. Kooko tényleg nem beszélt erről sokat...szinte meg se említette Taehyungot. Persze tudtam hogy rettenetesen hiányzik neki, de jó végre hallani tőle is. Szeretném ha ő is megnyílna előttem. Tudom, hogy ő nem az a típusú ember aki szeret beszélni az érzéseiről, de remélem tudja hogy nekem bármit elmondhat.