Szellem állat

Készen állok

*Jimin*

Hirtelen nyitom ki a szemeim. Este van és hideg, szinte alig látok valamit. Egy kis idő után kiélesedik látásom és a szellem állatok lakásán találom magam.
-Jimin! Mit akarnak itt?-kérdezi Jimin egyenesen rám nézve. A hátam mögé nézek, ahol megpillantom a Tenebrisek hatalmas seregét. Gyorsan futok Jimin mellé az ajtóba. Most nem jutathatnak be, mert vissza ültettük a nővényünket.
-Mit akartok?-kérdezem idegesen.
-Tudunk a lignum vitae-ról. Ha azt elpusztítjuk véglegesen végetek lesz.-mondja Ipsa ördögien elmosolyodva.
-M-mi?-kérdezem rémültem. Ezek után teljes képszakadás történik és a lignum vitae előtt állok. Hwasa sírva térdel a fa előtt és az egész nyugodt hangulat eltűnik, ami eddig körbe vette a helyet.
-Megfertőzték...megfogok halmi Jimin. És ha én meghalok, elbuktok-mondja rám nézve.
-Nem...ez nem lehet én nem mondtam semmit-mondom idegesen és Hwasa mellé térdelek.
-Ments meg...-mondja elhaló hangon.
-Jimin-
-Jimin
-Jimin-mondogatják a nevem.
-JIMIN!-ráz meg valaki, mire hirtelen nyitom a ki szemeim és a szobámba találom magam előttem pedig Hobi ül. Tehát ez csak egy rossz álom volt...pedig olyan...valóságos volt. Egy kicsit megnyugodtam, de mégis féltem a következményektől...mi van, ha ez is egy látomás?
-Jimin? Minden rendben?-kérdezi Hoseok aggódva.
-Öhm...csak rosszat álmodtam-válaszolom és a tarkómra simítok. Nem akarok többet rá gondolni...
-Az biztos, mert nyöszörögtél és beszéltél álmodba is-mondja szörnyülködve Hopi.
-Valami élet fájáról meg egy női nevet mondtál...Hwasa vagy mi-mondja elgondolkodva.
-Felejtsd el!-mondom idegesen. A legjobb barátom kissé meglepődik a válaszomon, amit meg is értek. Nem szoktam így leordítani szegényt.
-Ne haragudj...-mondom lehajtott fejjel.
-Jimin...semmi baj. Tudom, hogy most nagyon nehéz dolgokat kell átvészelned, de remélem tudod, hogy mi itt vagyunk neked-mondja Hoseokie és a vállamra teszi a kezét.
-Te vagy a legjobb barátom, nem akarlak elveszíteni-mondja aggódva. Elmosolyodom és közelebb megyek hozzá, hogy megölelhessem.
-Köszönöm-mondom elérzékenyülve.
-Na de menjünk reggelizni!-mondja vidáman és felhúz az ágyról. Fel se bírom fogni, hogy mi történik, mert mire feleszmélek már a konyhába vagyok. Yoongi is az asztalnál ül, apával egyetembe.
-Jó reggelt-köszönök mosolyogva.
-Neked is hyung-mondja Suga vidáman.
-Öm Jimin? Lehet egy kérdésem?-kérdezi Apu.
-Persze-válaszolok és érdeklődve várok a kérdésre.
-Ma este kijárási tilalmat vezettek be 21 órától egészen holnap reggel 4-ig. Nem tudod miért rendelték ki?-kérdezi félve Apu. És ekkor esett le, hogy bizony ma lesz a harc...a harc amin én nem vehetek részt. Még mindig nem értek egyet ezzel az egésszel, de félek, hogy nem tehetek mást...
-Igen. Ma lesz az első összecsapás-mondom morogva.
-Mi?-kérdezi Apu ijedten.
-Én nem vehetek részt benne...-mondom dühösen.
-Még mindig nem értem miért nem-mondja Apa és közbe meg is rázza a fejét.
-De azért...örülök, hogy nem lesz bajod-folytatja Apa lehajtott fejjel. Tudom, hogy ők ennek örülnek, de én egyáltalán nem. Én is ott akarok harcolni velük, nem akarom, hogy így vigyázni keljen rám. Mindig támaszkodnom kell valakire, amitől egy senkinek látszok. Olyan hősnek, aki egyedül semmire sem képes. Pedig nekem kell majd megölnöm Ipsát. Nem valakikkel, hanem egyedül, saját magam fog megküzdeni vele. Senki nem tud, és nem is fog segíteni megölni őt. Még azt se tudom, hogyan vegyem el tőle az erejét...de talán sikerül kivédenem. Ha ott élőben sikerülne, az mindent megoldana! Nem hagyhatom cserben a szellem állatokat...ők nem tudhatják meg, hogy mennyire rossz is helyzet, különben oda lenne minden reményük.
-Bocsánat de mennem kell-mondom felszaladva a szobámba. Sürgősen kell még Hwasaval gyakorolnom, aztán este elmegyek a harcba. Chanmi nem állíthat meg! Tudom, hogy el kell mennem oda és harcolnom kell Ipsával. Gyorsan felöltőztem és megmostam a fogam. Pinkhez mentem még oda és megsimogattam, majd adtam neki répát.
-Nagy este vár rám Pink. Teljesen biztos vagyok magamba-mondom vidáman, mire a nyuszi hirtelen hagyja abba az evést és mintha megijedt volna a szavaimtól, úgy néz rám. Megráztam a fejem és elindultam a bejárat felé.
-Lehet, hogy későn jövök-válaszolom sietősen miközben a kabátom húzom.
-Jimin várj már!-mondja Yoongi idegesen. Ijedten állok meg és a családom felé nézek. A szüleim és Hobi csalódottan néznek rám, míg Suga dühös arccal közeledik felém.
-Meg se öltelek még, de már mennél is el. Tudom, hogy éppen minket mentesz meg, de ne zárj ki minket kérlek!-mondja idegesen. Teljesen elszégyellem magam, amiért ennyire bunkón viselkedtem velük. Teljesen kizárom őket lassan és akkor tényleg el fogom veszíteni őket. Lassan és szomorúan ballagok Yoongi felé, majd óvatosan átölelem. Nem ölel vissza, ami rosszul esik, de megértem miért nem teszi. Érzem ahogy a könnyeim is utat törnek, pedig nem akartam sírni. Egyszerűen csak kezdek belefáradni az egészbe és már nem bírom sírás nélkül. Annyira nehéz és súlyos az egész, hogy máshogy nem tudom kezelni a helyzetet. Nem tudom hogy fogom kibírni...
-Bocsánat, bocsánat-mondom síró hangon, mire érzem, hogy Yoongi sajnálni kezd. Kezeit is végre körém fonja és szorosan megölel. Nem akarom elveszíteni őket, hiszen ők jelentenek nekem mindent.
-Menj...-mondja szomorúan Yoongi és eltol magától. Lehajtott fejjel állok előtte. Elkell mennem, de nem akarok így elmenni itthonról.
-Jimin menj-mondja Yoongi, mire felé kapom a fejem és egy hamis mosollyal int az ajtó fele. Csalódottan sóhajtok egyet és egy intés után kilépek a házból. Soha nem jöttem még így el otthonról és borzasztó érzés. Nem szabad elhanyagolnom őket, mert különben elveszítem a családom. Nem fogok teleportálni, most szükségem van egy kis sétára. Kicsit le kell nyugodnom és ki kell tisztítani az elmém, hogy tisztán gondolkodhassak. Az egyszer biztos, hogy ma Hwasánál sikerülnie kell az erőm ketté választásának. Nem várhatok tovább! Ha sikerül, ha nem, akkor is elmegyek a harcba. Nekem is ott a helyem és harcolnom kell! Nem mutathatjuk azt Ipsának, hogy ennyire félteni kell engem...így csak még nagyobb büszkesége lesz. Félig megnyeri a küzdelmet így. Én vagyok a Lupus alba, nekem kell megmenteni a társaim és az emberek életét. Mire feleszméltem már a hatalmas ház előtt álltam. Egy nagyot sóhajtva léptem be rajta. Mindenki rohant és készülődött a a harcra. Fegyvereket hoztak és felszerelésekkel siettek ide-oda. Mindig nagy a nyüzsgés, de most még jobban rohannak a szellem állatok. Idegesen ballagok közöttük és csak figyelem, ahogy készülődnek a harcra. Ekkor egy ismerő illat csapta meg az orrom. Ez csak is Jungkook lehet. Az illat után eredtem és nem sokkal később meg is pillantottam őt egy lánnyal beszélgetve. Elfogott egy kis féltékenység, mert a lány ahol csak tudta letapizta és ettől ideges is lettem. Nagy léptekkel indultam meg feléjük. Szerencsére Jungkook észrevett és egy meleg mosollyal üdvözölt.
-Szia picim-köszönt és egy lágy csókot hint az ajkaimra. Örömmel viszonzom a csókját és kicsit mohóbban tapadok Kookra, hogy jelezzek a lánynak.
-Szia Kookie-köszönök miután elválltunk egymástól. Ekkor a lány hirtelen krákogni kezd én pedig érdeklődve pillantok rá.
-Jaj ne haragudj, még be sem mutattalak-mondja Jungkook a tarkójára simítva.
-Jimin ő itt Jennie, Jennie őt Jimin, a párom-mutat minket be egymásnak és most kifejezetten örülök, hogy hozzá tette a párom szót.
-Örülök hogy megismerhetlek-nyújtom ki a kezem, mire kissé vonakodva, de kezet ráz velem.
-Én is örülök. Jungkook exe vagyok-mondja mosolyogva. Eléggé lefagyok a bemutatkozása miatt. Azt gondoltam, hogy Jungkook járt már valakivel, de azért nem hittem, hogy még beszél is az exeivel.
-Hát...ez remek-mondom kínosan elmosolyodva.
-Nagy mázlid van Jimin. Lecsaptad a kezemről ezt a fél istent-mondja oldalba lökve engem. Eléggé zavarba vagyok a lány viselkedése miatt és nagyon nem szimpatikus, főleg, mert az érzelme szerint féltékeny és dühös. Nagyon jól tud színészkedni az biztos.
-Van ez így-válaszolok zavartan, mire segély kérően nézek Kookra.
-Szerintem mi most megyünk-mondja Kooko egy krákogás után.
-Jaj ne már! Még akarok Jiminnel beszélni-mondja lebiggyesztett ajkakkal. Mit akar ez? Hagyjon engem és pasim békén...főleg a pasim. Hozzá ne érjen, úgy ahogy csak én érhetek hozzá!
-Csak egy perc lenne-mondja Jungkook karját átölelve és könyörgő szemekkel nézve rá. El fog a féltékenység és szúró pillantásokkal jutalmazom a lányt.
-Várj itt-morgom Jungkooknak és elhúzom a lányt tőle. Miután kicsit messzebb kerültünk Kooktól, hirtelen kicsapja a kezét az enyémek közül.
-Ha még egyszer rángatni merészelsz te ribanc, levágom a karodat!-mondja dühösen égő szemekkel.
-Inkább mond mit akarsz-válaszolok morogva. Hát mi nem leszünk puszipajtások az biztos.
-Csak szólni akartam, hogy ne állj Jungkook és én közém. Elfogom előled venni és újra az enyém lesz-mondja elégedett vigyorral. Megforgatom a szemeim és zsebre teszem a kezeim.
-Kíváncsi leszek-mondom gúnyosan elmosolyodva.
-Majd meglátjuk kinek lesz nagyobb a pofája, ha az én ajkaimat csókolja-válaszolja morogva.
-Sok sikert ribanc-mondom kikelve magamból és egy kicsit arrébb lökve indulok vissza Jungkooktól aki az ÉN barátom és az is marad. Nem gondotlam volna, hogy tudok ennyire féltékeny lenni, de ez a csaj rendesen felhúzott. Lehet őt előbb ölöm meg, mint Ipsát. Mikor visszaérek Jungkookhoz érdeklődve néz rám.
-Na? Miről beszélgetettek?-kérdezi kíváncsian.
-Hagyjuk-mondom fáradtan sóhajtva. Jungkook elhúzza a száját és felkarom kezdi el simogatni.
-Sejtem, hogy nem túl szépeket mondott-mondja a karom nézve, amit éppen simogat.
-Egyébként hoztam neked egy kis ajándékot-mondja rám nézve és aranyosan elmosolyodva. Vidáman és kíváncsian pillantok Jungkookra és türelmetlenül várom mit kapok tőle.
-Remélem tetszik-mondja vigyorogva és átnyújt egy nyakláncot, amin egy jaguár van. A jaguár szemei helyén pici lila pontok csillognak és az egész arany színen ragyog. Nagyon gyönyörű ez a nyaklánc.
-Úristen Kook! Nagyon köszönöm-válaszolom és a nyakába ugrok. Apró puszikat hagyok neki a nyakán és az arcán, hogy kifejezzem mennyire tetszik az ajándék.
-És nézd! Nekem is van ilyen, csak az enyém egy ezüst Farkas kék szemekkel-mutatja meg a sajátját a nyakában. Nagyon boldognak érzem magam és szinte minden más dolgomról megfeledkezem.
-Nagyon köszönöm Jungkook! Nagyon nagyon-mondom és egy hosszabb csókba részesítem. A derekamra helyezi a kézfejét, ahol gyengéden simogat, míg én nyakába kapaszkodva húzom magamhoz közelebb, hogy még többet érezhessek Jungkook ajkaiból. Lassan távolodunk el egymástól és hirtelen fejbe csap a felismerés, hogy miért is jöttem ide.
-Jungkook...én megyek gyakorolni. Jobb ha te is készülsz a harcra. Nem akarom, hogy bajod essen-mondom aggódva. Tényleg nem akarom, hogy bármi baja essen, azt nem tudnám elviselni...
-Igazad van és megígérem, hogy nem lesz bajom-mondja és összeérinti orrunkat. Miután elvált tőlem mosolyogva fordult el tőlem és indult meg az edző terembe. Én is megindultam Hwasához. Körül néztem, hogy valaki figyel-e, majd átléptem a titkos ajtón és leindultam a lépcsőn. A lépcső végén szokás szerint levettem a cipőm és meztelen lábbal léptem a fűre, amitől kisebb szél fuvallat csapta meg az arcom. A fához léptem, ahol azt megérintettem és Hwasa előjött a kis kék lángokból.
-Szia Jimin! Jöttél gyakorolni?-kérdezi érdeklődve.
-Szia Hwasa-hajlok meg előtt, majd egy bólintással válaszolok a kérdésére.
-Rendben! Kezdjük is-csapja össze a kezét és bíztatóan pillant rám. Nyugtatás képpen egy nagy adag levegőt fújok ki, majd átváltozom és behunyom a szemeim. Az erőmre koncentrálva próbálom kettéválasztani azt és készen állok a félelem leveréséhez. Elérem a lelki egyensúlyt és kezdek örülni, hogy most lehet sikerül, mikor fájdalmat érzek az oldalamba. Nem foglalkozom vele, továbbra is próbálom az összes energiámmal fenntartani az egyensúlyt az erőmbe. Ám, egyre több fájdalmas rúgást érzek körülöttem és nem tudok rendesen koncentrálni. Nagyon erőlködöm, hogy végre sikerüljön túl tennem magam ezen. Ezt csináltam, mikor Kihyun vert el engem. Megtanultam nem figyelni a fájdalomra, de most...ez más. Ez nem olyan fájdalom, mint amikor akkor éreztem. Olyan mintha minden egyes fájdalmas érzésnél elhalnék belülről. Erőlködve próbálom tovább tartani magam, mikor egy, az eddigieknél is fájdalmasabbat hasad a mellkasom. Gyorsan nyitom ki a szemeim és fájó mellkasomhoz nyúlok.
-Jimin...Ne akard felül múlni a fájdalmat. Használd fel és ne küzdj ellene, csak hagyd, hogy tegye a dolgát.-mondja és kézfejét a fájó mellkasomra teszi.
-De hát...ez nem jó dolog-nézek rá értetlenül. Rám pillantva elmosolyodik és a keze, amelyik a mellkasomon pihen hirtelen melegebb lesz.
-Ha nem lenne fájdalom, nem lennék erősek. Fájdalom több mindentől lehet. Lelki, fizikai, eszmei fájdalom. Ezekből mind tanulunk, felhasználjuk. Ami ilyenkor rád tőr, az megtanít arra, hogyan legyél erős-meséli mosolyogva, amit tátott szájjal hallgatok. A keze a mellkasomon pihenve megnyugtat és úgy érzem új élet erőre kaptam.
-Képzeld el máshogy ezt a gyötrelmet-engedi el végleg a mellkasom. Egy nagy adag levegőt fújok ki és igyekszem szét választani az erőmet. Miután ezt sikeresen elérem, szinte azonnal megérzem az első szúró érzést a hasamnál. Próbálom úgy elképzelni, ami fontos nekem. Több minden is eszembe jut, ez miatt pedig az erőmet is nehezebben tudom tartani. Végül egy kép jelenik meg lelki szemeim előtt. A családom, Hobi és Jungkook mosolyognak rám a nappalinkból. Minden szúró fájdalmat, már csak a szeretteimként látom. A kínlódó érzések megszűnnek és helyettük kellemes nyugtató emóciók kerítenek hatalmukba. Ekkor kinyitom a szemeim, és úgy érzem magam, mintha súlyosabb lennék. Hwasara nézek és kíváncsian várom mi történhetett.
-Mit érzel most?-kérdezi érdeklődve.
-Úgy érzem nehezebb vagyok-mondom miközben körbe nézek magamon. Fehér bundám, mintha kissé csillogna, de nem látok semmi mást, ami miatt nehezebb lennék.
Ekkor Hwasa örülve felsikít és rám veti magát. A földön kötünk ki, ahol egyfolytában csak szorít magához. Ez jót jelent nem? Azt jelenti hogy sikerült?
-Jimin! Szerintem sikerült!-mondja lelkesen, én pedig szinte lefagyok. Nem lehet igaz...most komolyan sikerült?! Megtudtam csinálni?
-Ez most komoly?-lelkesülök fel én is.
-Most teljesen máshogy látszott kívülről is minden, de persze a legbiztosabbak úgy lehetünk, ha élesben teszteled-mondja mindent tudóan rám nézve. Szégyenlősen hajtom le a fejem.
-Tudom mit tervezel-mondja komolyan.
-És szerinted rosszul teszem?-kérdezem érdeklődve.
-A szellem állatod nem örül, de...én a te helyedbe ezt tenném-mondja egy meleg mosollyal. Én is elmosolyodom rajta és fejemmel simulok Hwasa-hoz. Még mindig nem változtam vissza, úgy hogy elég nehéz megölelnem.
-Ja igen, itt a ruha-mondja és nekem nyújtja a ruháim.
-Köszönöm-válaszolom és már kezdek visszaváltozni. Gyorsan magamra kaptam a ruháim, majd visszafordultam Hwasa-hoz. Mellette nem vagyok szégyenlős, olyan mintha mindig is ismertem volna és még mindig szokatlan érzésem van, ha mellette vagyok. Ez az érzés hasonlít a szüleim és én közti kapcsolatra...
-Jimin! Te tényleg különleges vagy-mondja 1000 wattos mosollyal Hwasa. A szívemet melengetik ezek a szavak és hirtelen meghatódom.
-Miért mondod ezt?-kérdezem érdeklődve. Tényleg érdekel, hiszen én csak megpróbálom kihozni magamból a legjobbat.
-Szerintem te vagy az első olyan Lupus alba, akinek ilyen gyorsan sikerül ezt megcsinálnia! És....nem is tudom. Van benned valami, ami sokaknak nincs meg...de ezt még én se tudom. Ezt csak is a szellem állatod tudja-mondja aranyosan mosolyogva. Elpirulok a szavai hallatán.
-Köszönöm-válaszolom lehajtott fejjel.
-Gyakorold még sokat és nagyon vigyázz magadra. Abban is hogy ne bukj le és a harcban is. Nem akarok terhet akasztani rád, de ha valami rosszul sül el a harcba...
-Akkor az összes szellem állat elveszti a belém vetett bizalmát-fejezem be a mondatát elszomorodva. Hwasa keserű mosollyal jön mellém és fog rá a vállamra.
-Sokszor a hit a ment meg mindannyiunkat. Ha te is hiszel abban hogy sikerül, az úgy is fog történni-mondja bíztatóan Hwasa.
-Köszönöm-nézek rá hálásan.
-Most megyek-mondom és a lépcsőhöz futok. A cipőm felhúzása után visszafordulok és integetek a nőnek. Ő is ezt teszi, majd kék lángocskákként eltűnik. Felfutok a lépcsőn és figyelve arra hogy senki ne vegyen észre, lépek ki az ajtón.
-Oh Jimin! Téged kerestelek-hallom meg magam mögül Jimin hangját.
-Szia!-köszönök kínosan.
-Baj van?-kérdezi furán nézve rám.
-Nem dehogy. Miért lenne? Minden a legnagyobb rendben-mondom nevetgélve, mint valami dilis. Felhúzott szemöldökkel méreget a lány, én meg szinte érzem, ahogy az izzadtság cseppek folynak az arcomon. Kicsit megijedtem, hogy talán észrevett mikor kijöttem...ezért eléggé megvagyok ijedve.
-És készen állsz?-kérdezem krákogva egyet.
-Soha nem állok készen ezekre.-mondja sóhajtva.
-Hogy hogy?-kérdezem aggódva.
-Én...én nem az állatommal harcolok, hanem fegyvert használok. A fegyverek nem olyan hatásosak, ezért nehezebb megküzdenem valakivel-mondja ijedten. Szegény Jimin...de mi is a szellem állata, hogy nem azzal harcol?
-Mi is a szellem állatod?-kérdezem érdeklődve.
-Őőőőőőő...-mondja lefagyva. Most én húzom fel a szemöldököm és kérdőn nézek rá.
-Izé...egy cinege vagyok-mondja úgy mintha most hirtelen megvilágosodott volna.
-Oh...-mondom lepődötten.
-Sajnálom Jimin...ha ott lehetnék biztos segítenék-mondom lehajtott fejjel.
-Tudom-néz rám mosolyogva.
-A múltkor is te mentettél meg... tudod amikor Tae-mesélné, de hirtelen hallgat el, aminek örülök.
-Igen...-válaszolok lehangoltan. Kínos csend telepszik körénk. Hát ilyen beszélgetésbe se szeretnek keveredni többször...
-Jobb ha megyek, még készülődnöm kell-mondja Jimin zavartan mosolyogva.
-Én is megyek gyakorolni. Vigyázz magadra Jimin-mondom és megölelem. Miután elengedtük egymást, mindketten mentünk a saját dolgunkra. Kerestem egy üres termet, ahol gyakorolni tudok és újra átváltoztam. Ma este...mindent tökéletesen kell csinálnom, ezt Hwasa is elmondta. Végre tudok majd Ipsa ellen harcolni és megmutathatom neki és mindenkinek, hogy igen is képes vagyok harcolni. Készen állok rá és megfogom tudni csinálni!

Sziasztok! Nagyon régen volt rész, ne haragudjatok😔 de remélem kiengesztelhetlek titeket ezzel a résszel🥺

Ha van kedvetek meséljetek nyugodtan, hogy vagytok?💜😄