Lost Control /SeongJoong/✔️

Bevezető

Seonghwa szsz.

-Hé! Ne igyál annyit! - szólt rám, és készült kiütni a poharat a kezemből, amire nagyra nyitottam a szemeim, elfordultam a másik irányba és megmutatva hogy ez nem fog neki menni csak szimplán leengedtem a pohár tartalmát a torkomon, hogy aztán minden arcizmomat összeszorítva forduljak vissza és lehetőséget adjak nekik arra, hogy nevessenek a szenvedésemen.

Nem terveztem aznap sokat inni, igazából a többiekben már sokkal több is volt mint bennem, de aznap volt az az este hogy elengedtem magam. Igaz, a második pohár után megálltam és végignéztem ahogy a többiek lerészegednek, de utána hagytam magam belevinni a rosszba. Ittasan nem vezetek, gondoltam majd maximum elalszok a kanapén, az meg már nem az én bajom. Nekem pedig annyira mindegy volt, hol töltöm a hétnek azt a két napját, mikor nem kell mennem dolgozni.

-Ha kiürül az az üveg - mutatott Yeosang arra az üvegre, amiből éppen készült inni egy barátunk  - akkor tudjátok, mi következik.

Persze, hogy tudtam. Talán ez volt az egyetlen nagy hiba, amit minden kibaszott alkalommal elkövettem mikor leültem velük inni. Bár durvább volt és csúnyább dolgok is történtek mikor mindenki hozta a párját magával, viszont az alkohol akkor segített levetni a gátlásainkat - meg sajnos persze mást is.

Kezdtem érezni hogy a fejembe száll az alkohol, mikor is mindenki minden jót elkezdett összeöntögetni és már én sem tudtam, mit mivel iszok.

Akkor még nem tudtam, mekkora hibát követek el azzal hogy aznap annyira lerészegedtem. Azzal, hogy a buli elején mindenki kikapcsolta a telefonját és ha esetleg valaki mégsem, annyira felnyomták a zenét hogy véletlenül se halljuk meg hogy az csörög. Marhanagy hiba volt.

Másnap arra keltem hogy valaki rázta a vállam, pofozgatott és üvöltve parancsolt rám hogy keljek fel, mintha csak félholt lennék. Az más téma hogy valószínűleg úgy is nézhettem ki, és megint más hogy úgy is éreztem magam. A fejembe egyből fájdalom nyilalt, és az erősödött ahogy megláttam Yeosang kétségbeesett, félkómás arcát. Összehúztam a szemöldököm és felültem, majd körbenéztem a szobában ahol tompa piros-kék fény villogott. Először még azt hittem, tartott a buli és én aludtam csak el bakancsban a kanapén, valamint kigombolt inggel és a mellkasomon rúzsfoltokkal, amit már azért is csodáltam, mert nem rémlik hogy lett volna velünk este egy lány is.

-Hülye vagy? Kelj már fel! - sokadjára szólított meg, de a fejfájás miatt alig bírtam megszólalni, a következő pillanatban pedig annyira elkapott a hányinger hogy automatikusan felpattantam és kifutottam a mosdóba, hogy az aznap esti összes alkoholtól megszabadíthassam magam.

Hát igen. Sosem bírtam az alkoholt.

Ő viszont utánam futott és dörömbölni kezdett az ajtón, a fülem viszont annyira sipolt hogy azt is elnyomta. Bár a fejfájásomra nem segített rá, és már nem is voltam biztos abban hogy nem a fájdalomtól hányok, de biztos közrejátszott abban hogy jó fél óra után mentem ki, de a szívem megállt, ahogy Yeosangot keresve bementem a konyhába.

-Park Seonghwa? - mutatta felém a jelvényét egy tetőtől-talpig redőrruhába öltözött férfi, mire elengedtem egy bizonytalan bólintást és a megilletődésemet követően meghajoltam.

Abban a pillanatban fogadtam meg először hogy sose iszom le magam többet a sárga földig. Baromira szégyelltem magam azért mert valaki így látott, aki mégcsak nem is tartozott a baráti körömbe, és mondhatni, sokkal magasabb körökből jött. És még akkor nem is tudtam, mi történt, de azt a döntést nem bántam meg annak ellenére se, hogy akkor nem voltam biztos abban, meg is fogom tartani.

Hatalmas felelősség szakadt a nyakamba. Akkora, ami nem engedett meg nekem több ilyen alkalmat.

És az ébresztett csak rá arra, bármennyire is sikeres ember vagyok, ideje lenne felnőnöm.

---
2020.01.08