Lost Control /SeongJoong/✔️

Huszonhetedik Rész - Bocsánat

Hongjoong szsz.

Seonghwa legalább egy kicsit hagyhatott volna reménykedni, de hála neki egész éjszaka amiatt féltem attól, mit akarhat tőlem Yunho.

Nem beszélt velem az óta, nem írt, nem hívott, Mingi meg nem semmit nem mondott, és ami azt illeti, szinte  senkivel sem beszélt. Nem jött el pénteken, és mikor felhívtuk hogy megkérdezzük, merre jár kinyomta.

Nekem néha válaszolt, amiből annyit vettem le, biztosan elfoglalt. Persze gondolhattam volna, hogy az egy szavas "válaszok" vagy a rövid mondatok, amikkel az ember általában beszélgetést zár le nem voltak pozitív jelek, szóval azon a ponton kellett beismernem, hogy hetek óta se vele, se Jonghoval nem foglalkoztam. De legalább az utóbbi felvette a telefont.

Azt hittem San nincs iskolában, mert ha a szülei otthon voltak akkor arra a rövid időre ki szokták kérni, de a vizsgák és az érettségire való tekintettel nem tették meg, szóval meglepett mikor megkérdezte, velem is távolságtató-e Mingi. Valami olyannal magyarázta, hogy ha Wooyoung ott van vele messziről elkerüli, ha egyedül van váltanak pár szót, de akkor is bunkó hangsúllyal beszélt.

Istenem Yunho, add, hogy nem használod ki Mingit. 

Reggelre féltem, méghozzá rendesen. Azt gondoltam, nem arra számítottam amire kellett volna, féltem, hogy bármi olyat kérdezni fog, amire nem tudok vagy nem akarok válaszolni. Meg azt, hogy mekkora szerencse már, hogy senkinek nem mondtam el, mi van köztem és Seonghwa közt.

Mondjuk őt is megsajnáltam, és felhívtam reggel azzal, hogy ha gondolja délután beülhetünk valahová egy kávéra, de azt mondta dolga van. Nem firtattam, nem az én dolgom volt, mellesleg akkor visszaállt az agyam arra, hogy semmi közöm az életéhez. Ha keres keres, azt sem vetem meg ha akar valamit, ha meg komolyabbra fordulna - amiben kételkedtem - akkor majd sodródom. A hétvége után adtam volna egy esélyt az egésznek, de azt hittem nem érdekeltem annyira, mert konkrétan nem kérdezte meg. Viszont változott a véleményem róla... egész pozitív irányba.

Persze egy alkalom után ezt nem várhatja el az ember, meg én sem bántam volna, ha jobban megismerjük egymást. Azt sem mondom hogy közömbös volt, de nem is az igazi, nem voltam bolond a szerelemtől, sőt, szerelemnek sem mondanám attól függetlenül, hogy nagyon bele voltam esve. Azt hiszem, az a szerelem a kinézetének szólt, ehhez meg kellett idő hogy kiforrjon. 

Legalább azt tudtam, hogy feleslegesen hasonlítgattam magam Yeosanghoz.

Mielőtt bementem volna elmondtam egy halk imát azért, hogy ne legyen ott se Mingi, se Yeosang, vagy ami rosszabb mindketten együtt, hogy a fejemben megszületett összeesküvés-elmélet ne létezzen, és hogy egy boldog, barátságos Yunhot lássak aki egy barátias jellegű beszélgetésre hívott el.

Szép gondolatok voltak, nem?

-Szia - csapódtam az előtte lévő székre, majd leraktam a támlájára a táskám és a kabátom.

-Szia - válaszolt, egészen barátságos hangsúlyban, mire a stressz egy rész elszállt - hogy vagy? - érdeklődött, ami miatt tekintve, hogy hónapok óta nem beszéltünk meg is lepődtem.

-Remekül, te? - ráztam aprót a fejemen, majd leraktam a telefonom az asztalra, és azon kezdtem gondolkodni, milyen felszínesen kezdődik a beszélgetés.

-Most, hogy vége a vizsgaidőszaknak egész jól - alig hogy befejezte a mondandóját egy kisgyerek felüvöltött a háta mögött, emiatt pedig hátra is fordult. A picinek jó kedve volt, csak nem tudta még, hol nem szokás hangoskodni, megmagyarázni meg még nem lehetett neki, és Yunho is ilyesmire gondolhatott, mert mosolyogva fordult vissza.