Lost Control /SeongJoong/✔️

Negyvennegyedik rész - Zuhany

(!nem vállalom a felelősséget <3!)

Wooyoung szsz.

San sokat tanult. A napokban nyűgösebb is volt valamivel, szóval nem beszéltünk túl sokat, csak este bújtunk össze, mikor aludni mentünk. Ha tanult én is tanultam, de mivel ez neki tovább tartott, inkább elfoglaltam magam. Tudtam azt is, úgy lett volna neki jobb, és jobban tudott volna koncentrálni ha nem vagyok ott, de nem akartam hazamenni. 

Seonghwa elveszett volt Hongie nélkül, és egyébként sajnáltam miatta, de ahogy kiadta, az elviselhetetlen volt. Mindenért morgott, kiabált, nem tudott egy normális kérdésemre se normális választ adni. Hongjoong mesélte el, miért szakítottak, rákérdeztem Hwanál, aki szabályosan lebaszott, hogy ez nem az én dolgom és foglalkozzak mással, szóval teletömtem egy táskát ruhával és átjöttem Saniehoz, aki mellesleg semmiről sem tudott.

Hongjoong mellett ott volt Yunho, akivel már szintén beszéltem, szóval nem féltettem a kis törpét. Megígértem neki, hogy majd valamikor meglátogatom, ha már a bátyám így faképnél hagyta. Ez volt a legkevesebb, amit megtehettem érte.

Délután négy volt, és San ilyenkor szokta meginni a sokadik kávéját, így gondoltam lemegyek főzni egyet neki és magamnak is. Tudtam, hogy én alszok el előbb, mert tett valami olyasmi megjegyzést, hogy mikor fáradt, szeret arra elaludni, hogy azt nézi ahogy alszom. Meg akartam lepni, de ki is akartam szúrni vele.

Észrevétlen lehettem, mert nem jött utánam. Gondolatban megpaskoltam a saját vállam, és örültem a saját pici sikeremnek. Ez is egy olyan tanács volt, amit a pszichológusom mondott. 

Igazából nem csak rajta múlott, mert a környezetem többet segített. Jó volt látni, hogy Seonghwa és Hongjoong mennyire boldogok, és én is tudtam örülni a boldogságuknak. Ahogy múlt az idő, annak is, hogy San és Jongho van nekem. De mindig volt valami, ami beárnyékolta az örömöm. 

Megkérdeztem egyszer a pszichológust, miért van ez. Hogy az emberek boldogok, de van valami, ami miatt szomorúak. Konkrét választ nem kaptam rá, csak egy célzást, hogy erre magamtól kell rájönnöm. Arra jutottam, hogy mindennek két oldala van. Ha megkérdezünk valakit, mi teszi boldoggá pillanatnyilag, és mi az, ami szomorúvá, mindkettőre választ kapok. Arra is, hogy a jó dolgok sem feltétlen jók, és ezt azzal kötöttem össze, hogy minden okkal történik. Ameddig szorosabb lett a kapcsolatom Jonghoval és Hongjoonggal, Mingitől teljesen eltávolodtam - ami nem az én választásom volt, de nem ismerem a történetét. Minden embernek vannak sötétebb időszakai, mint nekem az elmúlt hónapok. 

Egy dologra nem jöttem rá: Minginek is segítség kéne, vagy ő meg tudja oldani egyedül?

Néha indokolatlanul rám tört a szorongás. Szinte a semmin, a semmiből. Nem tudtam megmagyarázni, milyen, és azt se, mi váltja ki, vagy mitől múlik el. Egy pici darabja bennem volt, néha előjött, ha összekötöttem egy negatív élménnyel, de az nem hasonlítható ahhoz. De nem foglalkoztatott annyira, nem is akartam mesélni róla senkinek a pszichológuson kívül, mert valaki mindig volt aki támogatott, és egyébként sem akartam ijesztgetni senkit.

Két csésze kávéval sétáltam fel a lépcsőn. Rutinból a lábam alá néztem, keresve, mikor fut hozzám Tain, majd realizálnom kellett, hogy nem otthon vagyok. Ezen is csak mosolyogtam, majd lépkedtem tovább.

San - aki láthatóan belemerült a tételeibe - meglepődött, mikor kinyitottam az ajtót. Leraktam elé az egyik csészét, majd kezemben a másikkal húztam közvetlenül mellé egy széket.

-Pihenj - zuhantam mellé, mire egyből átkarolta a nyakam és mosolyogva a vállamra döntötte a fejét az után, hogy belekortyolt a kávéba - szükséged van az energiára.

-Sajnos ez már nem elég erős - nyújtózott el. Egy pillanatra megijedtem, majd csak feltettem a kérdést.

-Rosszul csináltam?

-Nem, dehogy - nevetett - köszönöm kicsim.

-Akkor mire értetted?

Hajthatatlan voltam. Idegesített a mellébeszélése, főként mert sosem értettem, minek szánja ezeket az elszórt megjegyzéseket. Felfújtam az arcom, hogy éreztessem vele, nem viccből kérdeztem rá.

-Csak nem pörget fel annyira, mint egy hete - nézett bele a csészébe - vagy kettő.

-Vagy amióta egyfolytában, megállás nélkül tanulsz - pöcköltem meg a homlokát, de elkapta a kezem, és puszit adott a kisujjamra.

Elmosolyodtam, és szinte pillanatok alatt el is vörösödhettem. Annyira azt akartam, hogy velem foglalkozzon, és ne a hülye tananyaggal. Csak egy kicsit.

-Ha megittam pihenünk? - biccentett az ágy felé, mire összehúztam a szemöldököm.

-Kétlem, hogy tudsz majd aludni - jegyeztem meg elbizonytalanodva, de mielőtt megittam volna a maradék kávét, magához húzott egy enyhe csókra.

Ahányszor ezt csinálta, kirázott a hideg. De nem azért, mert nem szerettem. Igazából nagyon is élveztem, mikor így közeledett.

Pillanatok alatt bújtunk át az ágyba, ahol San magához húzott, Felpolcolta a fejét a párnákkal, és addig nyaggatott, ameddig az ölébe ültem. Összekulcsolta a kezeinket, hintáztatott, nagyrészt csak mosolyogtunk egymásra. Néha tettünk egy-egy megjegyzést, olyasmit, hogy "szeretlek" vagy San esetében a "hátra ne ess". Nem mintha tudtam volna, nagyon szorosan fogta a kezem.

A nevetéstől elfáradva fektettem fejem a mellkasára. Szíve szabálytalanul dobogott, sőt, majd kiesett a helyéről. Egy pillanatra néztem csak az arcára. Mintha láttam volna már azt az arckifejezést.

Szégyenlősen lehajtottam a fejem, mert én is valami furcsát kezdtem el érezni, amit addig nemigen tapasztaltam. Tudtam, hogy volt már, de nem emlékeztem, mikor. Nehezebb lett a mellkasom, és egyre mélyebb levegőket vettem. Valami furcsát éreztem a mellkasomban, a hasam tájékán, és pillanatokon belül azon kaptam magam, hogy San ingjének gombjait nézegetem. Akaratlanul is kigomboltam a felső kettőt, majd kicsit széthúztam, ajkamat a kulcscsontjának nyomtam.

Körülbelül egy időben azzal, hogy a csuklómra fogott megéreztem valami teljesen mást is, viszont ez most nem tőlem jött, hanem tőle. És annyira megijedtem, hogy egy pillanat alatt másztam le róla és húzódtam az ágy széléhez.

Konkrétan nem tudtam mást bámulni, csak azt az egy pontot a nadrágján, és ahogy összetalálkozott a tekintetünk, borzasztóan kellemetlenül éreztem magam. Úgy viselkedtem, mint egy szűzlány. Pedig egyszer már megtörtént, csak az óta is féltem tőle.

San mondván, hogy lehűti magát és visszajön elment a fürdőbe. Lecsaptam a fejem, és azon gondolkodtam, hogy kéne ezt megoldani. Fél perc múlva nekem sem lett jobb, és annyira kívántam, hogy nem tudtam ellent mondani, így a lábam magától követte.

Mikor bementem, levetett ruháit a kabin előtt láttam. Sanból a párás üveg miatt szinte semmit.

Nagy levegőt vettem, ami sóhajba ment át. Összeszorítottam a szemeim, ameddig ledobtam magamról mindent.

Mikor kinyitottam a zuhanyzó ajtaját, egy pillanatra elcsodálkozott. Végigmértem a szemeimmel, de nem tartott olyan sokáig, mert egy pillanat alatt nyomott annak az üvegnek, amiből egy perccel az előtt semmit nem láttam.

-Remélem tudod, hogy innen most nem szabadulsz olyan könnyen - suttogta a fülembe, majd végezetül egy puszit is kaptam rá, mielőtt közelebb húzott volna magához.

---
2021.08.29