Lost Control /SeongJoong/✔️

Ötvennegyedik rész - Örökké

Hongjoong szsz.

Arra keltem reggel, hogy simogatta az arcom. Miután halk morgással reagáltam rá, kaptam egy puszit a homlokomra, az orromra, a számra, az államra, és így haladt lefelé a mellkasomig, míg beletúrva a hajába leállítottam, mert nem kívántam többet az éjszakai hancúrorozás után.

Ajka helyett orrával simogatta a mellkasom, míg én finomat átfésültem ujjaimmal a fekete tincseit. Pofiját a mellkasomnak dörgölte, lábaival az enyémekre nehezedett, majd végül rám feküdt, leterítve mint egy takaró.

-Mennyi az idő? - hunyorítottam, majd meglepve láttam, hogy az ablakon elég kevés fény árad be.

-Fél öt - válaszolt, mintha természetes lenne valakit felkelteni hajnalban.

-És miért nem alszol? - nyögtem aprót, majd mély levegőt véve kitoltam a mellkasom.

-Valószínűleg bekavar az időeltolódás - simított a mellkasomra.

-Én így is tök jól alszok - nyújtóztam el ráérősen, majd pár másodperc múlva Seonghwara pillantottam - aludnék.

-De unatkozok - felelte akár egy kisgyerek.

-Ideges vagy valami miatt? - megfogtam a legközelebbi párnát és a fejem alá tettem, hogy láthassam az arcát. A félhomályban viszont bárhogy fürkészhettem, nem tudtam róla érzelmeket leolvasni.

Váratott egy kicsit a válsszal, majd lassan kezeire nehezedett, és oldalra dőlve feküdt el mellettem, ez után pedig lustán a párnára mászott.

-Felejtsd el. Aludjunk - javasolta beletörődően, arcát pedig az enyémnek nyomta, egyik kezével átkarolt.

Nem akartam hogy megússza ennyivel, ezért amennyire csak tudtam közelebb bújtam hozzá, és kikényszerítettem hogy a másik kezét használhassam párnának, mint ahogy általában szokott lenni. Viszont csak egy pillanatra fedeztem fel arcán egy apró vonást, ami szomorúságról árulkodott, így én is elkenődtem.

-Fent maradjak veled? - kérdeztem tőle, alig kiadva bármi hangot, de felesleges volt, mert a halk szuszogásból megállapítottam hogy már alszik.

Elbizonytalanodtam azzal kapcsolatban, hogy rá kellett volna-e bólintanom erre az útra vagy sem. Nem az igazi Seonghwa volt aki mellettem volt egész nap, és emiatt egyre jobban aggódtam. Nem akartam, hogy neki ez az egész teher legyen, nem is kellett volna Európáig repülnünk azért hogy megünnepeljük a sikeres egyetemi felvételim... Annyira aggasztott ahogy viselkedett.

Emiatt nem is nagyon tudtam elaludni, és csak valamikor az után sikerült, mikor félálomból felkelve realizáltam, hogy Seonghwa megint nincs mellettem. Sóhajtottam, oldalamra fordultam és aludtam tovább - bár, ebben a pozícióban nagyon hiányzott a személyi hátmelegítőm, de ha nem akar aludni akkor ne aludjon.

Legközelebb mikor felkeltem kávéillat csapta meg az orrom, de annyira jó volt, hogy vissza se akartam már aludni. Pillanatok alatt éber lettem, de előtte gondoltam megváratom Hwat és elmegyek zuhanyozni. Gondoltam arra is, hogy pici piszkálódásként ráfordítom a kulcsot a fürdő ajtajára, de a hajnali történések után inkább nyitva hagytam, hátha lenne kedve zuhanyozni velem.

Nem jött, szóval valamit tervezett.

Kisétáltam a hálóból, ahol ő feltett lábbal ült a kanapén, a maga elé húzott kávéjával, de nem ivott bele.

-Ki fog hűlni - állapítottam meg hangosan, mire csak rám mosolygott és megfogta a csészét.

-Kb fél órája itt van, és még mindig meleg - felelte játékosan, majd még ki is nyújtotta rám a nyelvét.

Egyszer rá néztem, utána a két pohárra, arcomra mosoly szaladt. A forró koffeines italba tejszínnel szívecskék voltak fodrozva, amik az idő elteltével se folytak össze. Szóval Hwa egy ilyen apróságért nem keveset fizetett.

-Emlékszel, milyenek voltunk pár hónapja? - jutott eszembe a korábba vitánk, mikor éppen hogy összejöttünk, vagy még csak összejártunk, de nem voltunk ennyire szerelmesek.

Seonghwa szemöldöke felszaladt a kérdésemtől.

-A pénz nem boldogít. Ugye tudod, Seonghwa? - aprót ráztam a fejemen és összehúzva a szemöldököm néztem a szemeibe.

-Ez igaz - helyeselt - csak azt nem értem, téged miért az boldogít, hogy állandóan beleszólj a dolgomba! - az asztalra nehezedett, azon előre dőlt, ezzel közelebb került a szája az enyémhez.

Aztán mosolyogva megcsókolt. Aztán az ölébe ültem, hogy boldogítva őt megihassam a kávémat, ameddig ő a fejemet simogatva elmesélte, mit tervezett aznapra.

-Te tervezel még valamit - jegyeztem meg sokkal inkább magamnak, miután a pár perces monológ végére ért.

-Miből gondolod? - mosolygott rám, majd mozdította a lábán, hogy egy mozdulattal közelebb tudjon húzni magához.

-A madarak csicseregték - néztem mélyen a szemeibe, de pillanatok alatt elsápadt - na látod? Ezért! - simítottam mutatóujjammal az orrára, mire elkapta a kezem, a mellkasához húzott és szenvedélyesen megcsókolt.

Már ha a délutáni út az Eiffel Toronyhoz nem volt magában egy elég nagy dolog, de éreztem, hogy még lesz valami. A túlzott idegeskedés és a túl nyugodt hangulat amit át akart adni árulkodó jel volt egész délután, de csak este kedztem el gyanút fogni.

Én mondtam neki, hogy mehetünk a lépcsőn is, és hogy nem kötelező a legmagasabb, harmadik emeletre felmászni, de a bokám miatt ragaszkodott a lifthez. Mikor felértünk majdnem leszédültem, annyira magas volt hogy rosszul lettem, de annyira kitartóan fogta a derekam, hogy kezdtem stabilnak érezni a talajt a lábam alatt. Kicsivel később már a a legközelebbi részlettől egészen a horizontig minden centit meg akartam vizsgálni, és felélénkült a művészi énem, akit nagyon nagyon meginspirált a kilátás.

Seonghwa meg talán csak elveszett addig a szemeimben. Mert mikor magamhoz tértem, kitartóan fürkészte az arcom. Legalább annyira megbabonázva, mint ahogy én néztem le a városra.

Majd mikor a legnagyobb csend állt be köztünk és a körülöttünk lévő emberek közt, a fülembe súgott:

-Tudod, hogy nagyon szeretlek?

A testemen végigfutott a borzongás, majd hirtelen reakcióként aprót bólintottam. Akkor kezdtem el sejteni, mit szeretne, de nem vettem komolyan a fejemben a gondolatot.

Átkarolt, és megfogta mellettem a korlátot.

-Te vagy a mindenem, és nem tudnék nélküled élni - lehunyta a szemeit és mély levegőt vett - olyan vagy nekem, mint a víz, a levegő. Nem tudom már elképzelni nélküled az életem. Szeretném, ha ezenrúl mindig mellettem ébrednél és aludnál el. Minden nap látni akarlak, minden nap meg akarlak ölelni. Szeretném, ha csak az enyém lennél, és ezt mások tudtára is adhatnám.

Először végigsimított az arcomon, majd lefagyva néztem, ahogy mélyen a nadrágja zsebébe nyúlt, elővett onnan egy apró, fekete dobozt. Két ujja közé szorította, mire a teteje felnyílt, hüvelykujjával feltolta, majd közvetlenül az arcom előtt tartotta meg.

-Velem lennél örökké, Kim Hongjoong?

Mozdulni sem bírtam a döbbenettől, de emellett végigjárta a különös boldogság az egész testem. Nem tudtam felfogni, feldolgozni sem volt időm, még úgy sem, hogy számítottam rá valamennyire.

Ahogy a melegség szétáradt a mellkasomban pillanatok alatt pörgött le a szemem előtt, mennyi mindent nyerhetek egy igennel. Annyira szerettem őt, hogy nem is volt kérdés.

Bólogattam, mert egy szó sem jött ki a számon. Seonghwa felhúzta az ujjamra a gyűrűt, utána pedig a nyakába borultam.

-Veled leszek örökké, Park Seonghwa - ígértem meg a könnyeimmel küszködve, amik természetesen az örömnek szóltak.

-Szeretlek - jelentette ki ugyanolyan elfojtott hangon mint én.

-Én is szeretlek - temettem a vállába az arcom, majd a boldogságomnak jelet adva egy széles mosoly után csókot nyomtam az ajkaira.

---
2021.10.24