Lost Control /SeongJoong/✔️

Huszonnyolcadik Rész - Fontos dolog

Seonghwa szsz.

-Szuper, akkor már csak ez van vissza - sóhajtottam, majd félreraktam egy köteg lapot az asztalomon.

Woomin nem mondott erre semmit, én pedig kezdtem egyre kínosabban érezni magam azért, mert minden mozdulatomat figyelte.

Rosszat tettem volna? Kételkedtem, hiszen szinte minden nap találkoztunk, voltam is náluk, azt hittem, nem felejtettem el semmit, amiért haragudott volna rám. Próbáltam ignorálni addig, ameddig végeztünk a munka fontosabb részével, mivel az volt az első, de... Nem tudtam maximálisan abba fektetni a koncentrációm.

Még egy ideig figyelte, ahogy a géppel vacakolok, én pedig továbbra is figyelmen kívül akartam hagyni, és egyszerűen csak vártam, hogy a sor végére érjek és rákérdezzek.

-Minden rendben?

Összehúzva a szemöldököm néztem rá. Semmit sem csináltam máshogy, mint ahogy szoktam, és nem gondoltam, hogy pontatlan lettem volna.

-Valamit elrontottam? - kérdeztem vissza, majd próbáltam megint a monitorra figyelni.

-A magánéletedre gondoltam - szegezte nekem, amivel megint meglepett.

-Persze - helyeseltem, és egy pillanatra rá is néztem - a szokásos. Wooyoung kicsit szét van csúszva, megint nem találjuk a közös hangot, de-

-Nem Wooyoungra gondoltam - vágott a szavamba.

Azzal a lendülettel engedtem el az egeret és igazítottam a nyakkendőmön, mert hirtelen azt éreztem, nem kapok rendesen levegőt.

-Mire célzol, hyung? - sóhajtottam, majd meg is forgattam a szemeim, próbálva terelni a gyanúját arról, hogy a magánéletem tényleg nem volt túl fényes azokban a napokban.

Persze, amióta ismertük egymást, már a szüleim halála előtt is sokszor a fiaként kezelt és próbált mindig jó útra terelgetni, gondoltam, hogy nem fogom tudni sokáig húzni.

Csak hát... Kellemetlen volt beszélni róla.

-Ha azt mondod, nem történt semmi, akkor nem erőltetem - próbált türelmesen hozzám állni, amit megint egy nagy sóhajjal, és hozzá társult hosszú pislogással vettem tudomásul.

-Nem mondom, hogy nem történt semmi - reagáltam - csak nem szívesen beszélek róla...

Kopogtak, ami félbeszakította a mondandóm, de mielőtt igent mondhattam volna benyitott. Kicsit nagy volt a lendülete, de abban a pillanatban hogy meglátta Woomint vissza is csukta az ajtót, és hirtelen nem tudtam eldönteni, mérgesnek kellene lennem rá vagy mosolyogjak rajta.

Pár másodpercig csendben ültem, aztán megráztam a fejem, és kifújtam a tüdőmben rekedt levegőt. Megint a gépre néztem, és megállapítottam hogy mindent összesítve végeztünk.

-Lehet, hogy fontos? - fordult az ajtó felé mosolyogva, és nem tagadom, az én arcomra is apró mosoly szökött, de ő ezt akkor nem látta.

-Nem tudom - válaszoltam, próbálva tartani a hangsúlyt.

Talán egyszer, ha szóba került köztünk Hongjoong. Még mindig a legfiatalabb alkalmazottam volt, és ez egy ideig téma is volt a többiek között, aztán ahogy megszokták, szépen, lassan lecsengett. Woomin csak annyit mondott rá, hogy aranyos srácnak gondolja.

-Ha itt van még, mondom neki. Majd később felhívlak - intett, köszönésképp morogtam egyet, hogy éreztessem, mennyire nem tetszik a magánéletem feszegetése, de ő csak visszanézett és mosolygott.

Megráztam a fejem, és szinte azonnal munkának láttam volna, de ahogy hyung kilépett az ajtón Hong már be is jött rajta, és ahhoz se kellett felnéznem hogy megállapítsam, valamiért nagyon mérges volt rám.

-Elintéztem neked valamit, ameddig te nem tudom, mit csináltál tegnap és nem vetted fel a telefont - csapott az asztalra, majd kicsit be is hajolt, hogy közelebb legyen az arcomhoz.

Nem ijedtem meg, nem lepett meg, nem tudom, miért. Teljesen nyugodtan néztem fel az összehúzott, mérges kis szemeire, aztán hirtelen lekaptam, számítva arra, hogy nagyon hamar el fog húzódni, de másodpercekig nem történt semmi.

-Mi az a fontos dolog? - mosolyogtam, próbálva oldani a feszültséget a hajába túrtam, összeérintettem a homlokunkat. Nem volt kevésbé mérges, de tudtam, csak az időmmel játszott, amit egyáltalán nem sajnáltam rááldozni.

-Mi az a fontos dolog amiért nem vetted fel a telefont?

-Csak nem féltékeny vagy? - vontam fel a szemöldököm, mire mérgében a mellkasomra tenyerelt és határozottan hátrébb tolta, majd leült velem szemben a székre.

-Van mire? - megráztam a fejem - Yeosang megint kavar.

-Miért nem lep meg? - zuhantam bele a székbe.

-Illetve Yunho - pontosított.

-Ez sem lep meg - válaszoltam egy gyors fejrázást követve.

-Elmondták Minginek.

-Miért nem ezzel kezdted? - emeltem rá lassan a tekintetem, és végigmértem - miért?

-Mert Yeosang elvileg - hajlítgatta az ujjait - azt szeretné, hogy béküljön ki velünk Yunho meg úgy szeretne kibékülni, hogy elmondja mindenkinek, mekkora seggfejnek tart - húzta fel a vállát, egy mosolyt is társított a mondandójához, mintha ezzel azt mondta volna "ne aggódj, annyira nem vészes a dolog".

Magamban elkönyveltem, hogy ez az egész már eljutott Wooyounghoz, aki baromira nem volt abban az állapotban, hogy ne érezze a helyzet komolyságát és ne könyveljen el megbízhatatlannak.

-De elintéztem - tette hozzá bátortalanul, és összehúzta magát, majd apró szemeivel méregette az arcom, ami addigra kipirosodhatott az idegességtől.

-Hogy intézted volna? -kaptam a homlokomhoz, majd kilöktem magam alól a széket és járkárni kezdtem - elástad esetleg mindkettőt, vagy?

-Vagy? - kérdezett vissza - nem kell egyből felkapni a vizet.

-Wooyoung kicsit sincs jól, és annak ellenére sem bízik bennem, hogy én lennék az egyetlen, aki segíteni tud neki - fordultam felé, és csípőre tettem a kezeim - nem vicces, hogy ezzel szórakozol.

-Csak azért, hogy ne legyél annyira mérges mikor elmondom, hogy oldottam meg - a mondat végére elhalt a hangja, és ha lehetséges, mégjobban összehúzta magát - elmondtam valakinek...

-MI?! - akaratomon kívül is ráüvöltöttem, és már az előtt lehajtotta a fejét, hogy megtette volna.

Nagyon szeretem őt, kimondhatatlanul, de megkértem arra, hogy ne fecsegjen senkinek a magánéletemről, főleg nem erről a részéről. Nem az foglalkoztatott, hogy csalódnom kellett, Wooyoung még nála is fontosabb volt nekem, és tartottm attól, a minimális felém kifejezett bizalma is eltűnik, ha megtudja.

-Tudtál volna jobbat? - lassan felemelte a fejét - San elég közel áll hozzá, és tudom, nm hagyná hogy Wooyoung jobban sérüljön. Mingi kikerüli őket, nem mond nekik semmit, Jonghoval meg majd még beszélünk, azt is tudjuk, hogyan. Mi lenne, ha inkább megköszönnéd, és nem üvöltöznél velem?

-Képes voltál idejönni és tök boldogan felvezetni? - tártam szét a kezeim.

-Hívalak, de basztál felvenni - emelte meg a hangját és előre dőlt a széken.

-Wooyounggal voltam, érted? - léptem közelebb - veled ellentétben és tudom, mekkora súlya van ennek az egésznek! Rohadtul megoldottam volna máshogy, nem kellet volna beleavatkoznod az életembe!

-Nem kellett volna lefektetned, és akkor nem avatkoztam volna bele az életedbe! Sőt, kurvára kikerülhettél volna, sőt, nem kértelek arra hogy zaklass és kövesd minden lépésem, mikor tudtad, hogy jóba vagyok Wooyounggal! Mindent magadnak köszönhetsz, érted?

-Nem tudnátok csendesebben vitatkozni? - nyitott be valaki az ajtón, és körülbelül ugyanakkora hangerővel ordított ránk, mint ahogy mi beszéltünk egymással - Zeng tőletek a folyosó. Gondoltam szólok.

Ahogy az ajtó felé néztem, egy pillanat alatt húztam össze minden izmot az arcomon, és igyekeztem eltakarni a fejem a kezemmel. Mérges voltam, ideges, ez után pedig kínosan is éreztem magam, amiért tíz percig tartott a titok, amiről kellemetlen volt beszélnem.

---
2021.06.21