Lost Control /SeongJoong/✔️

Harmincegyedik rész - Betörő

Seonghwa szsz.

-Megint húzós nap volt - vetődött le Woomin az előttem lévő székre, és csalódottan körbenézett - hogy van valakinek ennyi esze?

Hangosan sóhajtottam. Talán a megkönnyebbüléstől, vagy csak szimplán attól, hogy vége volt a napnak.

-Egy pillanat - jutott eszembe ismét Wooyoung, így egyből fel is keltem és pár métert arrébb sétáltam.

Nem tudtam korán végezni és nem tudtam elvinni pszichológushoz, szóval megkértem arra, hogy menjen egyedül. Szerencsére meg is értette és nem volt csalódott, csak az óta időm se volt felhívni, és érte is nagyon aggódtam. Főleg akkor, egy percig se akartam hogy egyedül legyen.

-Szia, merre vagy? - kérdeztem egyből és enyhén idegesen.

A válasz az volt hogy a barátjánál, és nagyvonalakban el is magyaráztam neki mindent ami történt, megkértem, hogy ha nem gond maradjon ott, amire természetesen az volt a válasz, hogy nem akart hazamenni. Meg sem lepett.

Elmondtam neki hússzor, hogy nagyon vigyázzanak magukra, aztán elköszöntem, és visszafordultam Woominhoz.

-Lehet, csak egy teljesen átlagos betörő volt.

-Milyen egy átlagos betörő? - ráncoltam a homlokom, próbálva beletörődni ültem vissza, de csak nyomott annyira az idegesség, hogy ne hagyjon nyugodni.

-Lehet, hogy pénzt akart - húzta fel a vállát, gondolom próbálva nyugtatni, de nem sokat segített vele.

-Nem túl átlagos valaki, aki pontosan tudja, hol vannak a kamerák, és lefújja mindegyiket ami felveheti fekete festékkel. A biztonsági rendszeren is átjutott. De ezt a rendőrökkel kiveséztük - csaptam össze a tenyereim.

-Igen, és a rendőrök is azt mondták, lehet egy volt dolgozó, aki az egyik melléképületben volt.

-Wooyoung pár hónapja azt mondta, hallott valakit az udvarban - próbáltam visszaemlékezni.

-Arra te is felkeltél volna. Lehet, hogy csak álmodta.

Lehetetlenül sokszor sóhajtottam, és csak csodálkoztam azon, egybe volt a tüdőm.

Nem akartam rá mondani semmit és nem is akartam magam sajnáltatni, de tényleg kezdett minden kicsúszni a kezemből. Felidéztem Wooyoungot, mikor azt mondta, segítségre volna szüksége, és egyre biztosabb voltam abban, valamilyen tehert nekem is le kell adnom, hogy visszaállítsam a normális gondolkodásom.

Nem minden szerepkört én láttam el, szóval számba kellett vennem mindenkit, aki szóba jöhetett. Aztán eszembe jutott az is, hogy lehet, nem minden a munkától függ, és valaki tök személyes indokkal akarja tönkrevágni a céget. 

-Haza kéne menned. Fáradt vagy - tette hozzá az utolsó mondatot, majd átnyúlt az asztal felett hogy megpaskolja a vállam - az, hogy egész este itt ülsz nem biztosíték arra, hogy visszajön.

-Nem akartam itt ülni. - ráztam meg a fejem.

-Sok volt az elmúlt pár hét.

-Ne hozd fel, Hyung - kértem, akár egy hisztis kisgyerek - Wooyounggal nagyon szívesen foglalkozok, Hongjoongot meg el kell felejtenem egy életre. Most amúgy sem aktuális a téma.

-Bármikor hozom fel, neked mindig annyi a válaszod, hogy nem aktuális - feszegette tovább.

Ó, hogy nem akarta akkor megbeszélni, mikor az égvilágon semmi bajom nem volt, csak ő. 

Fáradt voltam ellenkezni. 

-A szerelem az én életemben olyan dolog, mint  tündérek vagy - forgattam meg a szemeim - az óriások. Nem létezik.