Lost Control /SeongJoong/✔️

Harmincötödik Rész - Édes

Seonghwa szsz.

Sokszor álmodoztam arról, milyen lehet egy komoly kapcsolatban lenni. Nem voltak messze menő képeim, kezdetben csak az, hogy van valaki, akit szeretek. Ezt nehéz volt úgy elképzelni, hogy fogalmam sem volt arról, milyen igazán szeretni.

Aztán gondolatban már az esküvőt terveztem az akkor ismeretlen szerelmemmel, de igazából sokkal kevesebbre vágytam. Viszont akkor nem tudtam, meg tudok-e elégedni a sokkal kevesebbel.

De ahogy jobban megismertem Hongjoongot bebizonyosodott, hogy a kevés dologgal is képtelen vagyok betelni.

Zűrös volt az elmúlt két hét, mégis mindketten azon voltunk, hogy együtt pihenjük ki. Rengeteget beszélgettünk, egyre jobban kiismertük egymás személyiségét, és lassan, de fél szavakból is megértettük egymást. Másra pedig nem is nagyon volt időnk...

Nem akartam erőltetni hogy lefeküdjünk. Nem akartam elrontani, szóval pár napig vártam, hogy ezzel kapcsolatban ő kezdeményezzen. Hazudnék, ha azt mondanám hogy nem volt meg, de az is sokkal másabb volt, mint eddig bárkivel. Mármint, jó értelemben. Csak az volt az egyetlen bökkenő, hogy mindketten tabuként kezeltük.

De nem baj, gondoltam idővel oldódik a dolog, de nem bántam volna, ha nem vesszük annyira komolyan. Végül is, nem azon múlik egy kapcsolat... Évekig összejártam Yeosanggal, és semmi nem történt, mikor abbahagytuk.

Ja, de. Mindegy, az mellékes.

Aminek még inkább örültem, hogy Wooyoung együtt örült velünk. Nem szólt egy szót se, mikor nálam aludt, és tök normálisan kezelte a helyzetet. Persze ebben az is közrejátszott, hogy Sannal találták ki, hogy össze kéne minket hozni, de ellenkező esetben tökre megértettem volna ha kiborul. Barátok, ráadásul korban közelebb állt hozzá, és még millió érvet felsorakoztathatott volna, ő mégis a másik utat választotta. Baromi hálás voltam neki.

A két hét alatt lement az utolsó verseny, szóval befejeztem a közös munkát a KMA-val. A srácot állítólag az óta három ügynökség is felkereste, sőt, pár másik résztvevőt is, így a verseny egyáltalán nem volt hiábavaló.

Tovább álltam, ez úttal egy nem annyira népszerű tánciskolát szemeltem ki magamnak, beszéltem is velük, és mivel hallottak az előző projektemről, szinte azonnal elkezdtünk tárgyalni. Az egyetlen bökkenő az volt, hogy az egyik csoport tanára elutazott, de megadták a számát, hogy tudjak vele beszélni, azon kívül pedig minden simán ment.

Ezzel pedig nem foglalkoztam aznap. Siettem haza Hongiehoz - aki időközben kapott tőlem lakáskulcsot -, hogy végre vele is eltölthessek egy kis időt a hétvége előtt. Az elmúlt két hétben nem mentek le a bárba. Magamban kicsit örültem is, mert volt bennem egy egészségesnek mondható félelem azzal kapcsolatban, hogy valaki lecsapja a kezemről, szóval finoman mindig megérdeklődtem merre jár, de általában velem töltötte az idejét.

Ami azt illeti, részben úgy is tekintettem rá, mint a tulajdonomra. Nem úgy, mint egy tárgyra, jobban mondva olyan volt nekem mint egy drága porcelánbaba, amit az emberek oda raknak ahol nem eshet baja, mindentől védik és sosem válnának meg tőle. Olyan volt nekem, mint a saját kis porcelánbabám, akinek voltak érzései és saját gondolkodása, de ettől függetlenül meg akartam óvni minden rossztól, és soha nem engedtem volna el. Konkrétan ha meg is történt volna, hogy talál mást, akkor is képes lettem volna inkább könyörögni, mintsem elengedni.

Persze erről szó sem volt. Az egyik hétvégén el akartam vitti étterembe, de passzolta azzal, hogy inkább velem lenne kettesben. Sosem volt rendes randink, nekem meg annyi tapasztalatom sem volt a témában hogy tudjam, bánnom kéne-e. Igazából nekem nem volt baj, szóval annyira nem érintett meg.

Most is nálam volt. Mikor beálltam a kocsival láttam, hogy ég a lámpa a házban. Wooyoung sosem volt otthon péntek este, persze ez nem zárta ki a lehetőségét annak, hogy ő volt otthon (igazából annak se, hogy mindketten otthon voltak), de valamiért szívesebben mentem haza, ha kettesben lehettünk Hongjoonggal. Nem volt Wooyoung utamban, csak... Kettesben akartam lenni vele. És ennyi.

Be se mentem a házba, már futott elém. Megölelt, megcsókolt, mire feleszméltem levette rólam a kabátom, és csak addig húzódott el tőlem, ameddig felrakta a fogasra.

A fejére simítva, másik kezemmel a hátát támasztva szorítottam magamhoz. Nagyon jól esett a közelsége, és az, amit minden alkalommal nyújtott nekem, szavak nélkül.

-Hwa? - morogta a pulóveremhez szorítva a fejét. Pici ujjait szinte a hátamba mélyesztette, úgy szorított, mintha egy kisgyerek lenne aki az anyjába kapaszkodik.

-Igen? - előre döntöttem a fejem és egy apró puszit adtam a fejére.

Aprót mozdított a fején, majd lassan rám nézett azokkal a hatalmas, csillogó, villágosbarna szemeivel.

-Lehet az, hogy volt itt valaki?

~~~

Elmúlt éjfél. Még az sem fárasztott le, hogy másfél órán át azon voltunk, hogy bepótoljuk az elmúlt két hét kihagyást. Talán mondanom sem kell, Hongjoong szinte azonnal elaludt, akkor is halkan szuszogott az oldalamon, nyakig betakarózva, és egyáltalán nem zavarta, hogy öt percenként kezembe vettem a telefont. Nem akartam megkérdezni Wooyoungtól hogy jól van-e, nem akartam megijeszteni a kérdéssel, de féltem, vele is történt valami.

Miután Hongie elaludt azon törtem a fejem, még is ki a franc akar ennyire keresztbe tenni nekem. Rendesen rá hozta a frászt. Nem azt mondom, hogy halálfélelme volt, de nagyon megijedt. Tekintve, hogy elég betegnek kell lenni ahhoz, hogy valaki egy másfél méteres kőkerítést megmásszon, aminek mellesleg totál sima a felülete és tökéletes derékszöget zár, nem csodáltam. Jó, nem lehetetlen, de kinek jutna az eszébe? Akkor is beteg. Komolyan kellett volna vennem Wooyoungot pár hónapja.

Bár utáltam Taint, kicsit megnyugtatott, hogy vele volt. Még ha ő is hívta fel rá a figyelmét. Az a dög rajtam kívül mindenkit szeretett, de annyira, hogy ha Woo pici jelét adta annak, hogy szomorú, mellé bújt és addig hemperhett ameddig meg nem mosolyogtatta. Hongiet is imádta, az első adandó alkalommal az ölébe mászott. Abból kiindulva, hogy hányszor megmorgott feltételeztem, hogy ha megérezné hogy fél tőle, valószínűleg neki menne.

Lementem a konyhába inni, és nem bírtam ki, hogy ne nyissam ki a hátsó ajtót és ne nézzek körbe. Nem paráztam volna annyira, ha Hongjoong nincs itt. Bár, a jelek szerint az emberünk nem annyira ártalmas, mint ahogy azt gondoltam.

Miután duplára zártam az ajtót és bent hagytam a kulcsot - inni természetesen elfelejtettem - felmentem. Visszabújtam a szuszogó szépség mellé úgy, hogy a karomat a feje alá csúsztattam, ő pedig álmában közelebb bújt hozzám. Hideg volt a keze, feltételeztem hogy fázik, ezért picit jobban magamhoz húztam. Az állam alatt volt a feje, ami alig látszott ki a takaró alól.

Kimondhatatlanul édes volt.

Bárcsak elmondtam volna akkor, hogy ameddig velem van, semmitől sem kell félnie. Mert ezt mutattam ki, de nem mondtam el.

De tekintve azt, mennyire szorosan bújt hozzám... Szerintem ő is tudta.

~~~

Tegnap délután óta nem bírok magammal, szóval... WELCOME HOME MINGI😭
UwU kérlek, támogassátok ezt a nyolc csodát. Kimondhatatlanul szeretem őket és annyira megérdemelnek minden szeretetet hogy az megfogalmazhatatlan🥺
Btw előre bocsánat a hibákért. Tönkre ment a laptoptöltőm, egyenlőre nincs másik, telefonon pedig lehet nem veszek észre valamit, de igyekeztem alaposan átnézni.
Legyetek jók❤️

---
2021.07.19