Lost Control /SeongJoong/✔️

Huszonharmadik Rész - Idegesítő

Hongjoong szsz.

-San? - szóltam bele a telefonba, miután negyedik hívásomra fel is vette.

-Hm? - szólt vissza álmos, nyúzott hangon.

-Tudsz bármit Yunhorol? - támadtam le egyből, ahelyett hogy megkérdeztem volna, miért olyan a hangja, mint aki napok óta nem aludt.

-Hm? Nem - válaszolt röviden - Mingi beszélt vele, de asszem ma Jongho versenyén van-

-És mit mondott Minginek? - érdeklődtem, félbeszakítva őt.

Hangosan és hosszan ásított, kicsit sem titkolva, hogy most kelt fel.

-És miért nem vagy iskolában? - tettem hozzá az utolsó kérdésem.

-Fogalmam nincs, hyung - válaszolt ismét röviden, a hangokból ítélve pedig megállapítottam, hogy sikerült felülnie - csak azt mondta, beszélt vele. Vagy, hát, elszólta magát. Nem erőltettem.

-Oké, de miért nem mentél be? - ragadtam le az előbbi kérdésnél, mire ő nagyot sóhajtott.

-Hosszú - rendezte volna le ennyivel.

-Megkérdezzem Wooyoungot? - húztam fel a szemöldököm, bár, ő azt nem láthatta.

-Úgy tudja, halálosan meg vagyok fázva, de amúgy csak húzni akarom a vizsgám - jelentette ki, akár a világ legtermészetesebb dolgát - basztam rá tanulni.

-És gondolod, hogy pár nap alatt menni fog? - kérdeztem kicsit mérgesen, és a bejárat felé fordultam, de meglepetésemre Seonghwat találtam magammal szemben.

Majdnem leestem a lépcsőn, sőt, ha nem kap a kezem után le is esek, annyira megijesztett.

Faszért csinálta már megint ezt...

-Hétfőn jönnek haza a szüleim, szóval meg kell oldanom. Amúgy minden rendben? Vagy zavarok? - a már mellettem állóra néztem, aki továbbra sem tágított vagy ment el mellőlem.

-Visszahívlak ha hazaértem. Délután kettő van, szedd össze magad - tettem hozzá az utolsó gondolatom, és meg sem várva a válaszát raktam le a telefont.

Bezártam az alkalmazást és két lépcsőfokot lejjebb léptem. Seonghwa közelsége egyszerűen feszélyezett, pláne az, hogy megint annyira idegesítően közel állt az arcomhoz. Ez volt az apró jelzése annak, hogy megint akart valamit.

De nem ment sehová, csak meresztette rám a szemeit. Idegesítő. Állandóan csak idegesített.

-Mit akarsz? - húztam fel a vállam, és elindultam volna a buszmegállóba, de megint a kezem után kapott.

Kényszert éreztem megütni.

-Csak jó volt hallgatni ahogy anyáskodsz - utánzott azzal, hogy felhúzta a vállát, majd ugyanarra a lépcsőfokra lépett, amin én álltam - Yunhoval mi van?

-Mi közöd van hozzá? - rivalltam rá, és megint szabadulni akartam, de könnyedén visszarántott - biztosítalak arról, ha még egyszer megrángatod a karom a többi lépcsőfokon gurulva mész le - ráztam meg a fejem.

De akármennyire komoly voltam, ő állandóan csak mosolygott rajtam.

Ezt az embert egyáltalán meg lett bántani?

-Kedves vagy, de ilyen hosszú távokat általában autóval teszek meg-

-Király, nekem nincs jogsim, szóval elengedhetnél, hogy esetleg el is érjem a buszom - bontakoztam volna ki megint a szorításból, azonban abból nem engedett.